BORN TO BE YOURS - kygo ✓

45

Ahogy kértem, az előbb említett helyen letett.

- Hé, nem kellene.. - kezdtem bele, mikor Kyrre kopogás nélkül rányúlt a kilincsre.

- Szerintem mindenki itt van, felesleges - vágott a szavamba a fiú, majd udvariasan maga elé engedett.

A házban sokkal kellemesebb volt az idő, mint a kinti mínuszok, és szinte éreztem, hogy kipirosodott arcom visszanyeri a normális színét.

Az előszoba elég nagy volt, onnan pedig két folyosó nyílt, jobbra és balra - utóbbi irányból halk - legalábbis innen halknak tűnő - beszélgetésre lettem figyelmes, mire úgy éreztem, a gyomrom golflabdaméretűre zsugorodik.

- Hé - eszméltem fel Kyrre hangjára, majd megéreztem, hogy egyik karja hátulról a derekamat öleli át. - Nyugi - suttogta a fülembe.

- Igyekszem - fújtam ki hosszasan a levegőt, majd egy halk "Köszi"-vel reagáltam arra, hogy Kyrre lassan lehúzta rólam a kabátomat.

- Yasmin - nézett rám, a jégkék szemekben pedig enyhe zavarodottságot és döbbenetet véltem felfedezni. - Ugye van rajtad melltartó? - tette fel a kérdést.

- Jesszus, Kyrre! - nevettem el magam halkan, hitetlenül. - Persze, hogy van, csak pántnélküli - folytattam. - Hogyne, majd a mínusz három fokban melltartó nélkül mászkálok - tettem hozzá akarva-akaratlanul is, dünnyögve, de nem bántásnak szántam.

- Jól van na, csak rohadtul nem tetszene, ha az öcsém megpróbálna rádmászni - vágta rá.

- Féltékenység beköszöööön - léptem oda Kyrre-hez, arcomon egy levakarhatatlan vigyorral, és nyakát átölelve néztem fel rá.

- Melletted akarva-akaratlanul is az vagyok, nem lehet ellene mit tenni - felelte Kyrre, majd azon volt, hogy megcsókol, de ekkor...

- Kyrre bácsiiiiii!!! - hallottam meg egy vékony kislányhangot.

Ellépve a fiútól megpillantottam a jobb oldali folyosóról kirohanó aprócska, szőke kislányt, aki három évesnél nem lehetett több.

- Szia, te kis törpe - hajolt le hozzá Kyrre mosolyogva, hogy aztán egy egyszerű mozdulattal felkapja az ölébe, ami bevallom, iszonyatosan aranyos jelenet volt. A kislány csillogó, barna szemeit rámvezette, majd vissza Kyrre-re.

- Ő Mads lánya, Emilie - súgta Kyrre, megemlítve a bátyja nevét, mire azonnal összeállt a kép.

- Te ki vagy? - mutatott rám - akkor ezek szerint - Emilie.

Szóra nyitottam a számat, de ekkor...

- Emilie, Drágám, hova.. - jött ki az előszobába egy alacsony, rövid barna hajú, - szerintem - az ötvenes éveiben járható nő. - Na végre, hogy itt vagytok! - intézte szavait Kyrre-nek és nekem, de tekintete utána rögtön rám szegeződött, és őszintén...nem éppen olyan nézés volt, mint akinek annyira nagyon örülnek.

Ő valószínűleg Kyrre anyukája.

- Szia, anya - köszönt neki Kyrre.

Mondtam.

- Jó e...

- Gyertek be, már csak rátok vártunk - vágott a szavamba Mrs. Gørvell-Dahll, arcán egy eléggé erőltetettnek tűnő mosoly jelent meg. Egyre inkább jöttem zavarba.