Eldarya fanfiction (HUN) - Szikrázó holdfény [BEFEJEZETT]

Szikrázó Holdfény

    Miiko meglepetten nézett rám. Látszódott rajta, hogy köpni nyelni nem tudott. 
            - Szóval, azt mondod, hogy megteszed? - kérdezte komoran. 
            - Igen. Tudom, hogy ez senkinek sem lesz ínyére, de én ezen felül meg akarom tenni.
            - Hát azt nagyon jól sejted, hogy nem tetszik nekünk a döntésed. Hiszen itt a kicsi Layla.. Képes lennél arra a sorsra juttatni, hogy anya nélkül nőjön fel? Na és ott van Nevra. Ő sem nézné jó szemmel.
            - Először is, én ezt már egyszer megbeszéltem vele, és azt mondta, hogy ha nagyon nincs más esély, akkor elfogadja azon döntésemet, hogy alkalmazom a mágiát. Másodszor, mint ahogy mondtam, nem tudni, hogy mi a következménye ennek az oldalának. 
            - Na de..
            - Miiko! - szóltam rá határozottan - Most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy tétovázzunk! Az fenghuangok templomát körülvevő hóvihar nem tart ki örökké, sőt túl sokáig sem. 
            - Haj... Rendben. - adta be a derekát - De ajánlom, hogy élve megúszd!
            - Igyekezni fogok.
    Visszamentünk a főhadiszállásra, ahol aztán mindenkit a kristályterembe hívattunk. Elmondtuk, hogy mi az ami segíthet rajtunk, aminek meg is örültek, de amikor elmondta, hogy nem tudni mi következménye lesz, az már kevésbé tetszett nekik.
            - Ez az egyetlen lehetőségünk? - kérdezte Ykhar, én pedig bólintottam - Akkor én melletted állok!
            - Ahogy én is! - szólt Crome.
            - És mi is! - Alajea és Karenn egyszerre szóltak.
            - És mi mindannyian! - zengett a válasz mindenkitől.
            - Köszönöm, hogy támogattok!
       Hirtelen a terem ajtaja kivágódott, és Nevra állt a küszöbön.
            - Baj van! Az.. Az óriások itt vannak! - lihegte.
            - Miiko! - fordultam felé ő pedig fejével bólintott.
            - Jól van tündérek! Mindenki a megbeszélt helyzetét foglalja el!
            - Valamiről lemaradtam? - súgta fülembe Nevra.
            - Csak a döntésemről.
            - Ezek szerint vállalod? - kicsit hitetlenkedve néztem rá - Mi az? Tudtam, hogy hazudsz.
            - ... Sajnálom de..
            - Ne sajnálkozz. - szorosan karjaiba zárt - Megmondtam nem? Ha mégis csak ez az egy lehetőségünk lesz, elfogadom, bármilyen nehéz is legyen..
            - Köszönöm. - így maradtunk egy kicsit - Kérlek ha velem történne bármi is.. Vigyázz helyettem is Laylára. - suttogom.
            - Nem lesz semmi bajod! Élve térsz vissza! És Laylát együtt neveljük fel! Megértetted?!
            - Igen.
            - Nevra! - szólt Miiko - Szükségünk van rád odakint!
            - Renben, megyek! Te pedig intézd a szertartást.
            - Azonnal!
    Elbúcsúztunk, majd ahogy kimentek a teremből, a kristályhoz léptem. Megérintettem két kezemmel, és koncentrálni kezdtem. Éreztem a kristály rezgését, és én igyekeztem ugyanolyan rezgésű energiát belé áramoltatni. Ez egy nagyon nehéz, és kimerítő rituálé. De ami még fontosabb az az, hogy semmi és senki nem zavarhatja meg, vagy különben nem lesz rá több alkalmam. 
     Hiába volt lehunyva a szemem, mégis láttam a teliholdat ahogy egyre közelebb jön felém. Már-már magába olvaszt. De ennek ez a lényege. Eggyé kell válni a holddal és a kristállyal egyaránt.
      Lassan éreztem ahogy a lelkem elhagyja testem, és új formát ölt. És éreztem, hogy új erő járja át az egész lényemet. Egy olyan erő amit eddig még soha nem éreztem. Egy erő ami azt érezteti velem, hogy a lehető legerősebb vagyok, és képes vagyok bármire. Kétség sem fér hozzá, hogy ez az az erő, amiről eddig csak álmodozhattam. Ez az az erő, amelyet a múltan hiányoltam. De az biztos, hogy megvolt rá az oka amiért nem éreztem úgy, hogy használnom kell, és az az ok most beteljesül. Ha akkor használtam volna, akkor idővel az óriások megjelentek volna, és senki sem lett volna rá képes, hogy használja.
    Amikor úgy éreztem lenéztem magam alá, és egész Eel vidéke elterült alattam. De ennek ellenére megtudtam állapítani ki merre van. És kicsivel arrébb láttam az óriásokat. Élükön az új király Alistar Cerberos. Az orromat egy különös illat csapta meg. Ami furcsa, hiszen nem vagyok vámpír. De egyenesen Cerberos irányából jött. Addig addig kattogtak a fogaskerekek az agyamban, míg rájöttem. Az ikrek Trix és Max illatát éreztem. Szóval ő maga tette amit tett. Csakhogy nem tudja, hogy ez volt a lehető legrosszabb tette. 
    Lándzsám hegyét felé mutattam. Elkezdtem a rituálét az ősi nyelven mormogni. Innentől kezdve pláne nincs vissza út. Szavaim az egész vidéken visszhangoztak. És én hallottam, ahogy a gárdatagok folyton csak azt suttogják: "Elkezdődött", "Elkezdte használni", "Az Orákulum segítsen nekem, hogy sikerüljön", "Élve térjek vissza"...  Az ellenség mormogását, és felháborodását is hallottam: "Mégis mi ez az egész?!", "Ki beszél?!", "Mi ez a boszorkányság?!", "Ugye nem az lesz mint akkor??"...
     Mindenki a maga módján reménykedett. A gárda tagok, hogy élve térjek vissza, illetve, hogy az ellenséget végleg felszámoljam. Az ellenség pedig abban, hogy nem az lesz mint akkor.
     Körülöttem Hikari lélekszentjánosbogarai táncoltak körbe.