Eldarya fanfiction (HUN) - Szikrázó holdfény [BEFEJEZETT]

Az Orákulum Jégvihar Birodalom szívében

      - Kerüljetek beljebb. A szeleknek hála épségben ideértetek. - mondta megkönnyebbülve.
      - Apám. Netán valami probléma van az országban?
      - Nos.. Ami azt illeti, az óriások követelik, hogy adjuk át a birodalmat nekik, mert ha nem háborút indítanak velünk. - hangja ideges volt, de egyben aggodalmas is - Ráadásul portyáznak is..
      - Hogy micsoda? - lepődött meg Leifatan - És ezt miért nem említette nekünk fenség.
      - Nos, mert nem akartam leterhelni evvel egy másik birodalmat. 
      - Ugyan már felség! Az ha segítséget kér egy szövetségesétől az természetes. Legalább is ezt egy uralkodónak tudnia kéne.
      - Leiftan, kérlek.. - szolt anyám lágyan - Ne rontsuk el a viszont látás örömét hadi vitákkal. 
      - E..Elnézést fenség. Igaza van. - hajtott fejet.
      - Köszönöm. Nos akkor.. Gyere lányom, - karolt át anyám - csomó minden van amit meg kell beszélnünk. A férfiak pedig lerendezik maguk között amit kell.
      - Akkor az előbbi monológ mire kellett? - kérdeztem értetlenkedve.
      - Csak egy kis feszültség oldás, hogy tiszta gondolkodással, közös nevezőre tudjanak jutni. - kacsintott apám felé.
      - Nem véletlen, hogy te vagy a feleségem. - büszkélkedett apám - Gyere Leiftan. Akkor beszéljük nyugodtabban a problémáról.
      - Rendben. Majd találkozunk,.. Yuki.
      - Már alig várom.
  Két különböző irányba indultunk. Apám és Leiftan a csarnokba mentek ahol a taktikákat meg tudják beszélni a hadvezérekkel együtt. Én és anyám, a szobámba mentünk. Azt mondta, hogy a jövőbeli uralkodónőhöz, aki ráadásul várandós, nem illik a mostani öltözék.
Így hát rám adta azt a ruhát, amit nekem készített

       - Tudtam, hogy jól fog állni kincsem, de hogy ennyire. - ámuldozott.
       - Köszönöm, anya. Tényleg nagyon kényelmes.
       - Látod, én megmondtam. Ráadásul divatos. És mond csak, hogy érzed magad?
       - Teljesen jól, majd kicsattanok az erőtől. - válaszoltam mosolyogva - Miért?
       - Ezt örömmel hallom. Csak szimplán. Mivel várandós vagy, így fontos, hogy nem csak a kicsi, de te is jól légy.
       - Áh értem.
       - Na és hogy érzed, mi lesz?
       - Mármint, hogy fiú lesz-e vagy lány? - bólintott - Hát igazából nem tudom, hogy honnan kéne tudjam, de az biztos, hogy én elsősorban kislányt szeretnék, de nyilván annak is örülni fogok, ha kisfiú lesz.
       - Ez a helyes hozzá állás. - bólogatott hevesen - Emlékszem amikor te születtél, azt hittem ismét fiú lesz, ha már három lett. De nem. Annyira megörültem, hogy kislányom lett, hogy a hóvihar is megérezte a távolban. - nevetett fel.
        - Majd jött Trix és Max. - válaszoltam vigyorogva.
        - Na igen... Nincs elég férfi a háznál. - mindketten olyan jót nevettünk ezen, mint még soha. De aztán felcsendült bennem valami.
        - Mond.. - kezdtem bizonytalanul.
        - Mit?
        - Én.. Nos.. - forgattam a szemem, a szívem vadul vert, és éreztem, hogy a könnyeim elő akarnak bukkanni.
        - Kincsem, bármi is nyomasztja lelkedet, tudod, hogy nekem elmondhatod. - kis szünetet tartott - Csak nem egy másik pasiról van szó?
        - Ahh.. Nos.. - éreztem, hogy teljesen elpirulok - Nos.. I-Igen. - sütöttem le a tekintetem.
        - Mi a baj. Ki vele.
        - Az a helyzet, hogy.. Nagyon sok minden a helyére került amióta visszatért az emlékezetem, de.. - sokáig hallgattam.
        - De? Valami még sem igaz? - bólintottam.
        - Az a helyzet, hogy nem tudom eldönteni, hogy amit akkor éreztem Nevra iránt, valósak voltak-e, vagy csak belém ültetett érzelmek. De nem hinném, hogy a második igaz lenne, hiszen amikor kitisztult az elmém... Annak az érzésnek valószínűleg el kellet volna tűnnie. Vagy nem? - néztem anyámra tanakvóan.
         - Hmm.. Való igaz. A szerelmi bűbájnak meg kellet volna szűnnie... - egy pillanatra csönd lett, majd hirtelen felnézett meglepetten.
         - Várjunk csak! Azt mondod, hogy aziránt a Nevra iránt érzelmeket táplálsz?! - csattant fel.
         - Épp ez az, amit nem tudok biztosra! - válaszoltam - Nem tudom, hogyan kéne a kérdésemre választ találjak... Ráadásul, ha még is szerelmes vagyok belé, hogyan engedjem el? Vagy a legrosszabb, ha nem megy és el kéne mondanom Leiftannak a dolgot. Hogyan reagálna rá? Tuti azt fogja hinni, hogy megakarom csalni! - egyre csak törtek fel bennem a kétségek, míg végül sírva rogytam a földre.
          - Ajj~ Kincsem.. - mondta anyám lágy hangon, és átölelt - Szerintem erre csak akkor fogsz választ találni, amikor szembe kerülsz Nevrával.. De most.. Egyenlőre nyugodj meg. Biztos vagyok benne, hogy ha arra kerülne sor, Leifttan megértené, Ő ilyen. Vagy te nem így gondolod?
          - D-De igen. Csak na..