Hikari története - Az első fénycsóva

191 15 0
                                    

          - Yuki, kincsem. - szólsz lágyan anyám - Még is miféle mágiáról beszélt az Orákulum?
    Meglepetten néztem rá.
          - Ti még nem hallottatok róla? - fejüket rázták - Nos.. Ez egy régi történet. Két különböző fajból származók egy száll gyermekükről szól.. Réges, régen..

**Visszaemlékezés**

          -  Réges, régen amikor a tündérek és az emberek együtt éltek, még a "Kék feláldozás" előtt esett meg, hogy két különböző fajtájú lény, szimpatizáljon egymással. Az egyik sárkány, míg a másik angyal volt. Bár a fajok békésen éltek egymás mellett, tudták, hogy  két fajt összekeverni nem egy jó ötlet, hisz akkor az utódok nem lesznek olyan erősek. Legalább is az emberi sejtek keveredésével nem. De ezt rávettették a tündérek közti közös gyermekekre is. Úgy gondolták, hogy akkor torzszülött, bestia lények lesznek, akik ellenük fordulnak, és káosz lesz úrrá mindenütt. De mi bebizonyítottuk, hogy ez nem igaz.
          - Ugyanis, ez a mi történetünk. - folytatta egy mély hang - A kedvesem Luna, egy angyal volt.. Na és én? Nos.. Draco, a legerősebb tűzsárkány voltam hajdanán.
          - Elkövettünk egy hatalmas nagy bűnt.. De erre ti magatok is rájöhettetek már..
          - Nem csak, hogy egymáséi lettünk, házaspárként, hanem még egy gyermeket is nemzettünk..
          - Már az is felháborodást szított, hogy egyáltalán kijelentettük, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, és, hogy Draco megkérte a kezemet.
          - Senki sem volt ott az esküvőn, egyedül a papot. Aki embervolt, és tiszteletben tartotta a mi érzelmeinket, így összeadott bennünket.
          - Eztán teltek, múltak a napok, hónapok, majd egy év múlva eljött az idő. A hasamban ott növekedett Hikari. Az első félvér, akinek az ereiben két tündér vére csörgedezett. Ahh~ Egy mesebeli álomba volt illő, amikor először a kezembe vettem. Kicsinyke volt aranyos kis hegyes fülei voltak, a haja tejfölszóké, mint az apjáé.A szemei égszínkék mint az enyém, és olyan békés egy lélek volt, hogy nem értettük, hogy lehetne az, hogy egy ilyen kicsinyke lény káoszt okozna.
          - A szüleink nem akarták a kezükbe venni, sőt rá sem néztek.. De a legrosszabb, hogy fattyúnak hívták. És ez mindenkinél elterjedt így nőtt, növekedett míg végül...
          - A sárkányok nagy része beleegyezett a "Kék feláldozás" megvalósításába, hogy a többi tündérnek egy jobb világot teremtsenek.  Természetesen mi is beleegyeztünk, hogy Hikari egy jobb világban éljen, ahol nincs háború. Ekkor már 10 éves volt. Így tisztában volt avval mi is történik körülötte.
          - Ezután mi sárkányok egy egységet igyekeztünk alakítani, de Hikari nem akarta ezt elfogadni.. Nem akart minket elveszteni.. Már nagyjából elkezdődött a szertartás, és Hikari ott termett előttünk. Nem szakíthattuk félbe, hisz az túl sok energiát venne el. De meglepetésünkre apám,  Thildas jelent meg mögötte.
           - De ami eztán jött.. Thildas a zokogó Hikarit átkarolta, majd így szólt:
           - "Kis unokám, apád és anyád most egy nagyon fontos küldetés közepén vannak, ami biztosít mindnyájatoknak egy szebb, és jobb világot. Ahol nem kell attól tartanotok, hogy mikor estek áldozatául ez emberek idegesítő háborúinak."
           - Mindketten meglepetten meredtünk előre, és megkértük Thildast, hogy vigyázzon rá helyettünk is. 
           - "Természetesen" - hangzott a válasz, majd a magasba repítette Hikarit, és onnan figyeltek. Jó kezekben lesz, ezt mi jól tudjuk.
           - Eztán mi már csak a távoli magaslatokból figyeltük ahogy felcseperedik Hikari, ahogy Thildas neveli, és egyáltalán nem vetette meg. Valószínűleg rájött, hogy amit feltételeztek, valóban alaptalan volt. És egyáltalán nem akarta káoszba borítani az újvilágot. 
           - Sőt, ellenkezően. Az élete árán is meg akarta védeni azt. Mire betöltötte a 26.életévét, mindenki elfogatta, és megalakult Eel gárdája, ahol Ő lett a szikrázó Gárda első vezére. 
            - Persze először Thildast akarták volna vezérré választani, de ő visszautasította azt, mondván túl öreg hozzá, és inkább Hikarit ajánlotta. Akit mindenki elfogadott. Nemhiába, hiszen az apja nagyszerű akarat erejét örökölte. 
            - És persze sugárzott belőle az életerő, és a remény, pont mint édesanyjából. Volt egy-két srác akik szimpatizálni kezdtek vele, majd végül kiválasztotta a párját. Egy hosszú fehér hajú fiúra esett a választása, akit Krimnek hívtak. A külső ne tévesszen meg, Ő egy albínó elf volt. Hikari és a nagyapja különböző próbákat talált ki, és mindegyik élet-halál próbának felelt meg. Valamit csak örökölt apámtól is..
            - Krim az összes próbát állta, így Hikari mellé szegődhetett. Védte kedvesét minden bajtól. Nemsokára ők is összeházasodtak.

Eldarya fanfiction (HUN) - Szikrázó holdfény [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now