Eldarya fanfiction (HUN) - Szikrázó holdfény [BEFEJEZETT]

Kegyetlen hazugság, vagy keserű igazság

     Tágra nyílt szemekkel néztem Leiftant, és a mögötte álló maszkos férfit. Nem értettem, vajon mi oka lehet ezt csinálni.
       - Csak nem mondani akarsz valamit? - kérdezte gúnyosan - Ah! Biztosísd a terepet. Hamarosan indulunk.
       - Oké. - sarkon fordult és kiment a szobából.
       - Hol is tartottunk? ... Oh megvan! - közelebb lépett hozzám, és levette a kendőt a számról.
       - Mi van? Nem félsz, hogy segítségért ordítok?
       - Tudom, hogy milyen vagy. És, hogy nem fogsz, ha már így elbántunk veled. - vigyorgott.
       - Na és mi lesz? Innentől kezdve a gárda árulója leszel?
       - Eddig is az voltam!
       - Ch! Látom nem érted. - forgattam szemeimet - Azt mindjárt gondoltam, hogy eddig is az voltál. Csak, hogy velem együtt, hirtelen a Szikárzó gárda második legfontosabb embere is eltűnik? Nem aggódsz, hogy evvel le buksz? Vagy netán erre is számítottál?
       - Vág az eszed Őrző. Valóban, mindent előre megterveztem. Ám egyenlőre nem leszek a gyanú árnyékában.
       - Oh. És miért?
       - Mert az egészet úgy rendezem el, hogy úgy tűnjön, engem is elraboltak. - egy kisebb gonosz nevetésbe kezdett. Mint aki a legzseniálisabb lenne az egész Földön.
       - Te nem vagy épelméjű! - állapítottam meg.
       - Óóó dehogy nem. Kettőnk közül, inkább te vagy az aki nem épelméjű!
       - Hogy mi? Még is mi.. - lecsapott a nyakam és a vállam közti pontra, és elájultam. Olyan hirtelen történt, hogy még ha nem lettem volna lekötözve, akkor sem reagálhattam olyan gyorsan.

*****  Leiftan szemszöge  *****

     Amint Leütöttem Yukit, el is kaptam, nehogy a fejét a földbe verje. Sajgott a szívem, hogy ezt kellet vele tegyem, de a szükség nagy törvény.
       - Sajnálom.. - kezdtem suttogni a fülébe - Ígérem ezentúl egyetlen egy rossz mozdulattal nem nyúlok hozzád. Te az én drága Őrzőm vagy, és mellettem van a helyed. Mert szeretlek..
       - Leiftan úr! - jött be Ash - Az előkészületeket befejeztem.
       - Nagyszerű. - álltam fel, és közben a karjaimba vettem Yukit. 

       - Akkor hát? - kérdezte türelmetlenül.
       - Indulhatunk. - adtam a parancsot - Ideje, hogy visszatérjünk a sötétség birodalmába, Dárisba.
       - Ez az! - örvendezett - Na és Króm?
        - Túl feltűnő, ha ő is eltűnik.
        - Be állíthatjuk az is, hogy meg akart minket állítani, és azért, hogy ne értesítse a vezetőséget időben magunkkal visszük.
        - Igazad van.. Elvégre nem akarjuk h egyből ráébredjenek mi történt. 
        - Nos akkor?
        - Akármennyire is jó ötlet el kell utasítsam.
        - Na de..
        - Semmi de. Ő is majd a keresőcsapattal lesz, és folyamatosan adja nekünk az információkat. És amint a keresőcsapat elég közel ér Dárishoz, Ő vezeti az elpusztító hadműveletet.
        - Ooo, tényleg erről a pici részletről megfelejtkeztem. Bocsi.
        - Semmi vész. Na de induljunk! 
        - Okéy!
  Kisétáltunk a szobaajtón, és a hátsó kijárat felé igyekeztünk. Ahol szárnyaimat szétbontva a magasba emelkedtem, Ash pedig légdeszkájával követett. Hosszú út várt ránk, míg a birodalomba értünk. A határnál, már hajnalodni kezdett. A felkelő napfénye, még nekünk -akik a sötétség birodalmának lakói- , is reményt adott. Reményt, hogy a hatalom a miénk lesz. 
        - Leiftan úrfi! Ott van! Dáris tornyai! Megcsináltuk! Újra itthon vagyunk! - Örvendezett.
        - Végre.. Hallod ezt, Yuki. Végre hazaértünk.! - suttogtam boldogan. A palotába érve elfogtak a régi szép emlékek. Boldog voltam, hogy Yukit tartva a karomba, ismét itthon vagyunk. Hosszú hónapok kellettek, de végül a küldetés teljes siker.
       - Olyan jó újra ezek között a falak között lenni.
       - Ugyan miről beszélsz. Hiszen te alig hagytad el a várost.
       - Jó van na! Mindezek előtt, a kisasszony rendbe jön?
       - Igen.. Bár nem tudom, mennyi idő kell hozzá.
       - Oh. Akkor ha azt szeretnénk, hogy hamar rendbe jöjjön, el kell neki mondani mindent?
       - Attól tartok. Nos, a lakosztályára vittem. És ha már mindenki felébredt, üdvözöljük őket. Ash..
       - Nem kell mondanod semmit, amint a király felébred, szólok, hogy visszatértél.
       - Köszi.
  Ott hagytam Asht, és Yukival foglalkoztam tovább. A hatalmas baldachin ágyára fektettem. Eloldoztam köteleit, majd gondosan betakargattam. Leültem mellé, kézfejét lágyan fogtam, és néztem. Néztem ahogy alszik, hiszen olyankor olyan mint egy igazi angyal. Egy kis időre talán el is aludhattam, mert Ash keltett fel.
       - A király látni óhajtja Leiftan úrfi.
       - Hogy mi? Oh Ash.. - kaptam fel fejemet. Megvakartam a tarkómat, és igyekeztem magamhoz térni - Az apám? 
       - Igen.
        Rendben. Megyek. - odahajoltam Yuki arcához, és egy lágy csókot adtam homlokára - Visszajövök..
       - Akarja, hogy ügyeljek a kisasszonyra?
       - Ha nem nagy probléma..?
       - Ha az lenne, nem ajánlottam volna fel. - mosolyodott el.
       - Igazad van.