Eldarya fanfiction (HUN) - Szikrázó holdfény [BEFEJEZETT]

Visszatérés a kezdetig

- NEVRA! - kiáltottam könnyekkel a szememben, amikor egy vészjóslóan sötét kardot hajítottak felém. Ő megállította, avval, hogy testét használta páncélként. Kezemmel kaptam el, és vele együtt, a földre rogytam.

- Ne aggódj. Ez csak egy karcolás. - mosolygott rám biztatóan. De ez a mosoly nem sikeresedett túl fényesre

- Még, hogy egy karcolás?! - akadtam ki - Könyörgök, ne halj meg. Nem akarlak téged is elveszíteni... - a hangom elcsuklott, amikor arra gondoltam, hogy már egy valakit aki mindkettőnknek fontos volt, elvesztettem. A könnyeimmel küszködtem, hogy ne homályosítsák el a látásom, bár ez nem mindig sikerült.

- Meghalsz! - kiáltotta egy ellenség.

- Pofa be!! - ordítottam, majd szúrós szemeimmel a támadóra néztem, majd abban a pillanatban egy szikrázó fény haladt át, egyenesen a szívén. Holtan hullott a földre. Én utána egyből visszanéztem Nevrára.

- Ugyan. - nevetett fel, és egyik kezével letörölte könnyeimet - Nem fogok elpatkolni. Mindig itt leszek neked... - a hangja elhalkulóban volt, és a szemeiben kezdett eltűnni a fény is.

- K..Könyörgök Nevra, ne add fel! Evelin biztosan meggyógyít. Hallod?

- Yuyu. Éld túl helyettem, és... az ő érdekében is - pillantott a hasamra- Ezt az egészet... - keze, mellyel arcomhoz ért, mellkasára hullt. A levegőt sem szívta már, és a szíve is megszűnt dobogni.

- Nevra..? Hé! Nevra! Nevra, kérlek, ne.. Nenene... Nem igaz! Ez nem történhet meg! Nem hallhatsz meg, hallod?! Könyörgök... Szólalj meg...

Hiába szólítgattam, nem reagált semmit. Kétségbeesetten öleltem magamhoz, és üvöltve sírtam. Nem tudtam elképzelni az életemet nélküle. Nem tudom mihez kezdjek nélküle, akármennyire is egyedül voltam, ő mindig mellettem volt. És most... Nincs. Elment, és ez az én hibám. Csak az enyém, mert képtelen voltam koncentrálni, és az ellenség kihasználta ezt, és lecsapott.

Észrevettem, hogy a csatazaj nincs többé. Amikor felpillantottam, csak azt vettem észre, hogy az emberek ledermedtek. A támadások, a vér fröccsenés, mind-mind megfagyott.

- Yukino... - szolt egy ismerősen csengő, gyengéd hang. A hang irányából fény szűrődött, és tudtam ki lehet az.

- O..Orákulum?

- Yukino, te drága gyermek. Aki azt a sorsot kapta, hogy e világra érkezzen, majd megmentse őket. Elbukhatnál mint kiválasztott, ha továbbra is így folytatódik.. - lesütöttem fejem szavai hallatára. Tudtam én is, hogy elbuktam. Nem kellet volna beleszeressek Nevrába.

- Tudom.. - válaszoltam halkan - Nincs mentség, se megbocsájtani való arra, hogy elbuktam.

- Ne légy ily szigorú magaddal.