Eldarya fanfiction (HUN) - Szikrázó holdfény [BEFEJEZETT]

Gyász levél

    Layla születése óta egy hét telt el. Azon felül, hogy teljesen megváltozott az én és Nevra élete, mert egy gyerekre kell vigyázni, ugyanúgy ellátjuk a feladatunkat a gárdában is. Gyűlésekre járunk, látogatjuk a menedéket, ötletelünk, hogyan védhetjük meg a menedéket az óriások támadásától, illetve Nevra járőrözni is jár.
          - Hazaértem! - szólt Nevra.
          - Üdv itthon. Nézd ki jött haza? - mondtam Laylanak.
          - Szia kis csöppség. Ma is jól viselkedtél? - gügyögte. Az elején még nem volt benne biztos, hogy vajon jó apja lesz neki, és, hogy a gondját tudja-e viselni.. De nagyon szorgalmasan próbálkozik.
           - Na mi volt?
           - Semmi mozgás. Megint. - kezeit csípőjére rakta - Teljesen megvagyunk lőve. Egyáltalán nem találtunk nyomokat, amik az óriásokhoz vezetnének.
           - Legyetek türelmesek. Biztos nemsokára lesz valami.
           - Meglehet. Átvegyem?
           - Ha szeretnéd. Nem vagy fáradt?
           - Dehogy vagyok. Tudod, vámpír vagyok. Egy-két óra alvás után már teljesen jól vagyok. De te meg itt talpalsz folyamatosan, és több pihenő kell neked.
           - Köszi. Akkor tessék. - átadtam neki Laylát, ő meg óvatosan átvette, és egyből ringatni kezdte - Ahogy ismerem a karjaidban pikk-pakk elalszik.
           - Úgy gondolod?
           - Igen.
           - Akkor én elringatom, te menj nyugodtan aludni. Már későre jár. 
           - Rendben. Jó éjt.
           - Neked is. - egy enyhe csókot lehelt ajkaimra, utána én Layla buksiját pusziltam meg.
    Másnap reggel, Layla jó mélyen aludt,  Nevra pedig ébren volt már, és hozott nekem reggelit.
           - Jó reggelt szépségem. - vigyorgott.
           - Ahj. Sejtem milyen jól nézek ki.
           - Ugyan már. Nekem tetszik. Tessék, egyél. Kell az energia.
           - Köszi. És te?
           - Én már reggeliztem. - leült mellém az ágy szélére, én pedig nekiláttam a reggelinek.
           - Arra gondoltam, hogy a mai nap folyamán megírom a levelet a szüleimnek, és elküldöm nekik.
           - Miért nem mész el te magad? 
           - És hagyjam itt a pici Laylát?
           - Viszed magaddal.
           - Azt nem lehet. Túl hosszú neki ez az út, és még nagyon kicsi.
           - Akkor tényleg jobb a levél.
           - Na látod? - közben Layla felébredt.
           - Jó reggelt kis csillag. Jól aludtál? - Nevra kivette a bölcsőjéből, és felém hozta - Már biztos éhes vagy ugye? Tessék.
           - Köszi. Jó reggelt. Felébredtünk a hosszú szunyókálásból?
   Miközben etettem, Nevra megcirógatta a kis buksiját. Nem bírt betelni vele. Tudja jól, hogy nem az övé, mégis úgy gondol rá, mintha az lenne. Nekem ez nagyon jól esett, amikor ezt elmondta. Egyszer csak kinyílt az ajtó, és Ykhar jelent meg.
           - Miiko azt mondta, hogy hívjalak titeket a... - hirtelen megállt a hadarásba - Jaj bocsánat. -tisztára elpirult és hátat fordított.
           - Ugyan. Semmi baj, Ykhar. - nyugtattam meg - Már épp végeztünk is.
           - A-Akkor jó. - visszafordult felénk - Szóval Miiko küldött, hogy hívjalak titeket a  Kristályterembe. Fenghuang itt van.
           - Már is megyünk.
     Gyorsan felöltöztem, a hajamat kifésültem, hogy tűrhető legyen, a kicsit pedig a mellkasomhoz kötöztem. A Kristályteremben, Fenghuang és Feng Zifu volt ott. Persze Valkyon és Ezarel is ott volt.
           - Nos ahogy említettük - folytatta Feng Zifu - A közelünkben van egy hatalmas nagy gond...
           - Az óriások! - jelentette ki Fenghuang - Folyamatosan közelednek a templomunkhoz. Még három nap és odaérnek. Végre felújítottuk, erre ők jönnek, és biztosan le akarják rombolni.
           - Akkor meg kell állítanunk őket. - jelentettem ki.
           - Na igen, de hogyan?
           - Ofilia, a Hókirálynő. Hóviharfátylat húz a templom köré. Bár igaz nem tudni meddig tartana ki, de azt tuti, hogy az óriások egyhamar nem jutnak át rajta.
           - Na jó, de most akartál levelet írni nekik.. - kezdte Nevra - Az pedig eltart néhány napig míg odaér.
           - Akkor odamegyek. Egy nap alatt megjárom Luna hátán oda-vissza.
           - És ha nem segít?
           - Akkor addig ti  kitaláltok mást.
           - Na és Layla?
           - Heh. Nevra, láttam már, hogy milyen ügyesen bánsz vele egy hét után. Nem lesz gond.
           - És ha az érted sír? Nem tudlak pótolni, elvégre te vagy az anyja.
           - De megoldod, mert az apja vagy. - nyugtattam meg - Nos akkor ez megfelel nektek, Miiko?
           - Igen. De légy nagyon gyors. És vigyázz magadra.
           - Úgy lesz. 
   Hárman elmentünk a szobámba, Laylat átadtam Nevrának amíg átöltöztem, majd kimentünk Lunához.
           - Nagyon, de nagyon vigyázz magadra. - mondta Nevra - És térj vissza hamar.
           - Igyekszem. Kincsem légy nagyon jó, amíg apával leszel. Anya nem lesz sokáig távol, és hamar visszatér. - megpusziltam a fejét, majd Nevrának is adtam egy csókot - Sietek, ahogy tudok.
           - Legyen jó szeled.
           - Luna, induljunk. - avval nekirugaszkodott, és hamar az égbolt felé emelkedtünk. Az utunk során elszórtan a távolban láttunk óriásokat. Még ha távolról is láttam őket, akkor is félelmetesek voltak. Még Jamonnál is körülbelül tízszer nagyobbak voltak. A palotához érve, rohantam a csarnokba, mert feltételeztem, hogy legalább apám ott lesz. De szerencsémre anyám is ott volt.
           - Anyám, apám!
           - Yuki! Drága kincsem. - anya örömkönnyeiben a szemében rohant hozzám - Nahát, csak nem?
           - De igen. Sajnálom, hogy nem írtam levelet, ma terveztem megírni, de úgy jöttek ki a lépések, hogy muszáj voltam személyesen jönni ide.
           - Na és hogy vagytok?
           - Jól. Layla a neve.
           - Ez nagyszerű!
           - Igen, az.. - kezdte apám - De mégis mi a baj, amiért személyesen jöttél el?
           - A fenghuangok temploma felé tart egy csapat óriás és, arra gondoltunk, hogy esetleg anya egy hóvihar függönyt idézhetne meg a templom köré, hogy húzzuk az időt.
           - De kicsim a függöny nem örök életű.
           - Tudom! Ezért mondtam azt, hogy húzni az időt.
           - Akkor szívesen segítek benne.
           - Köszönöm, Fenghuang nevében is. Oh tényleg. A fiúkról mi hír?
           - Semmi. - rázta meg a fejét apám - A keresőcsapatok közül kettő jelentette, hogy nem tál semmit.
           - De még van remény, hiszen ott van még két keresőcsapat.
           - Ez így igaz lányom. Nos akkor induljatok már is anyáddal, hogy ne vesszen el a drága idő.
           - Rendben. Anya készen állsz?
           - Már egy ideje igen.
   Elbúcsúztunk apámtól, és viharsebesen visszatértünk a gárdához. A többiek a Kristályteremben tanácskoztak. Egyszerűen semmi eredményes visszatartás nem jutott az eszükbe. Amint beléptünk, hatalmas öröm volt, hogy az anyám velem volt. Ő és a fenghuangok azonnal hajóra szálltak, és elmentek a templomhoz, hogy a hóvihar fátyollal anyám visszatarthassa az óriásokat. Miután elmentek, én ledőltem az ágyamba, teljesen lefáradtam ebbe a rohanásba. A következő napok ugyan úgy teltek. Néha gyűlés, Nevráéknak felderítenek. Azonban három nappal később, egy levél jött nekem. Az apám küldte.

"Drága Yuki!
    Amit most írok neked, öröm hír és, gyász hír egyaránt. A mocsárt felderítő csapatunk rábukkant egy ott tanyázó óriás csapatra, akik Rint és az ikreket, ám az ikrek... Mindketten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy már az orvosunk sem tudott segíteni rajtuk. Így tisztességes temetésben részesítettük őket. Sajnálom, hogy azután az öröm hír után, hogy nagyszülők lettünk, ilyen szörnyű hírt kell közöljek veled.
        Szeretlek: Apa"

           - Ez.. Nem lehet...
           - Yuyu.. Baj van?
           - Az öcséimet megölték az óriások. - Nevra szorosan átölelt, én pedig a fejemet a mellkasába fúrva zokogtam - Pedig még annyi mindent nem tudtak megtenni.. Előttük állt az egész élet. - zokogtam - Ráadásul ők várták a legjobban, hogy megszülessen a kicsi, és folyamatosan mondogatták, hogy majd ott lesznek folyamatosan mellettem, ha segítség kell..