Phantom (magyarul)

16. fejezet

Pár perccel később belépett a szobába, széles vigyor tükröződött minden vonásáról.

"Jól játszod Júliát." Mondta.

"Miért mondod ezt?" Felhúztam egyik szemöldököm, becsuktam az ablakot.

"Úgy nézel ki, mint amilyennek mindig is képzeltem, amikor olvastam iskolába. Sötét haj, kék szem, természetes szépség."

Elpirultam, a padlót fixíroztam. "Kétséges." Mondtam, miközben éreztem magamon önelégült tekintetét.

Harry leült a kanapéra, kezét a háttámlára tette. "Honnan tudod ilyen jól ezeket a sorokat, egyébként?"

Vállat rándítottam. "Apának teljes Shakespeare gyűjteménye van, és amikor szomorúnak éreztem magam, olvastam és kivertem mindent a fejemből." Az ablakhoz sétáltam. "Nem működött. De de a történetet tudom oda és vissza, amivel megmentettem az osztályt angolon."

Vigyorgott. "Látom."

"És te?" Kérdeztem és leültem egy kinyitatlan dobozra. "Honnan tudod a sorokat?"

"Az angol az egyetlen óra, amire figyelmet fordítottam." Válaszolt. "És apukád Shakepeare gyűjteményét olvastam, amikor suliba voltál."

Félig rá mosolyogtam.

Közelebb hajolt, könyökeit térdén hagyta.

"Hadd fogjalak szavadnál. Hívj édesednek s újra megkerestél. Így nem leszek már Rómeó soha."

Felismertem a sorokat, a folytatás magától jött elő belőlem." Ki vagy te, ki az éjbe burkolózva megloptad az én titkomat?"

Felemelkedett a kanapéról. "Nevem, nem mondhatom meg a számodra, nem. Utálom a nevem, te drága szentség, mert néked ellenséged a nevem. Ha írva volna,nyomban összetépném."

Felálltam a dobozról. "Nyelvedről a fülem még nem ivott száz szót se, mégis ismerem a hangját: Nem Rómeó vagy, nem egy Montague vagy?"

Közel voltunk egymáshoz, egy vékony levegőréteg választott el minket.

"Egyik sem, édes, hogyha nem óhajtod." Mondta a szemembe nézve, ferde mosolyra húzódtak halvány ajkai.

Minden sort elfelejtettem, ahogy fenéztem rá.

Kerestem a következő sort gondolataimban, de nem jártam sikerrel. "Francba, nem emlékszem." Mondtam a fejemet rázva és lefelé nézve.

Mosolygott. "A felejtésednek van köze a kézzelfoghatóságomnak?" Felhúzta egyik szemöldökét, mosolya vigyorrá szélesedett, amint felemelte kezét és egy kósza tincset a fülem mögé tűrt.

Azonnal elpirultam.

Gyengéden nevetett, megfordult és a szoba másik felébe ment. A válla felett hátra nézett.

"Az áldott holdra esküszöm, kisasszony, mely a gyümölcsfákat ezüstözi."

"Ne arra esküdj, a hold változékony, havonta másul az körös futásán, attól szerelmed éppoly ingatag lesz."

Visszafordult felém, kezeit háta mögé rejtette. "Mire esküdjek?"

Mosolyogtam. "Semmire se esküdj, vagy jól van, esküdj édes tenmagadra, bálványképemre, az én Istenemre, s hiszek tebenned."

Kiengedett egy kis nevetést. "Ha most láthatna az angol tanárom" Mondta.

A helyiség üres krém színű falaira néztem. "Harry." Mondtam. "Milyen volt ez a hely, amikor itt laktál?"