A Balcsi Bohócai [BEFEJEZETT]

1 ° A kupé

Öten utaztunk a hatszemélyes kupéban:
Vörös, az osztály legnagyobb strébere. A becenevét a hajáról kapta, ami, (minő meglepi) vörös. Ujjatlan kockás ingben, egyenes háttal ült az ablak mellett, menetiránynak háttal.
Mellette Jazz, az egyik legjobb barátom. Ő igazából Jázmin, csak állandóan zenét hallgat. Az utazás alatt is végig a fején volt a fejhallgatója. Vöröst láthatólag irritálta, hogy ő jól elvan, neki még nincs beszélgetőpartnere. A Jazz melletti ülésen feküdtek azok a táskáink, amiket nem tettünk fel a csomagtartóra. Ezekben javarészt nasik voltak.
A nasikat a Jazzel szemben ülő Hurrikán fogyasztotta meglehetősen jó étvággyal.
Igen, nálunk az egész osztályban mindenkinek van valami elcsépelt beceneve. Hurrikán amúgy Szhéll András, és... igazából a vezetéknevén kívül nincs különösebb oka a nevének. Amikor éppen nem zabált nagy erővel hatalmas és elszántsággal, akkor minket szórakoztatott a fájdalmasabbnál fájdalmasabb poénjaival.
Mellette, Vörössel szemben ült Szekér. Szekeres Iván. A fiúknak előszeretettel adunk beceneveket a vezetéknevük alapján. Ő általában csöndes, de ha megszólal, rendszerint mindenki röhög rajta. Ahogy Jazz, ő is egész úton egy dologgal foglalta el magát: telefonozott. Most is elmélyülten nyomkodta a telóját, kócos, kávébarna haját az ablaknak döntve.
Ami engem illet: Pille vagyok, helló! Na, és én miért kaptam a becenevem? Úszok, kérem tisztelettel. És könyvmoly vagyok, de az mellékes.

- Csukjátok be az ablakot - szólalt meg hirtelen Vörös.
Felpillantottam rá a Bexi soraiból.
- Ne parancsolgass - vontam meg a vállam.
Jazz kíváncsian levette a fejhallgatóját, amiből továbbra is szólt a zene tücsökzenekarként.
- Légyszíves, csukd be az ablakot, mert zúg a szél - gügyögte gúnyosan Vörös.
- Csukd be magadnak - néztem rá.
- Nehogy! - hördült fel Hurrikán, miután lenyelt egy Pilóta kekszet.
Vörös felvonta a szemöldökét.
- Olyan rohadt meleg volt, mielőtt kinyitottuk az ablakot, hogy majdnem sült András lett belőlem! – Nyomatékképpen odaugrott az ablakhoz, és a testével védelmezte. Amitől az persze becsukódott, Vörös elfordította a kallantyút, és happy end. Lett volna, ha Hurrikán vissza nem fordítja. Ezen jól elmarakodtak egy ideig.

°°°°

És, egy örökkévalóságnak tűnő néhány óra után meg is érkeztünk Zamárdiba.

Úgy szétültem a seggem, hogy alig tudtam felállni az ülésből. Persze ezt Vörös barátnői, Pallasz és Cili nem mondhatják el magukról. Körülbelül tizenöt percenként rohangáltak át a mi fülkénkbe, hogy mémeket mutassanak a strébernek.
Na meg persze a kísérő tanárnő. Egy kész rémálom lehetünk neki. Annyiban különbözött a két lánytól, hogy ő nem tizenöt, hanem öt percenként szólt be valamelyik fülkébe szétzilált hajjal (nem értem, mit várt a világ leglazább kontyától, hogy a nagy futkározás közben valami láthatatlan jótündér lakkot fúj rá?), és kérte meg az ott tartózkodókat, hogy maradjanak csöndben.
Visszatérve az úthoz, nem létezik nyári tábor annélkül, hogy ne sétálnánk. Így volt ez velünk is. Csak a mélyen tisztelt kísérőtanár Zamárdi felsőnél szállított le minket.
-

Ehhez a vasútállomáshoz közelebb van a szállásunk! - jelentette ki.
Az állomást fák vették körül, bal oldalt az egyetlen vágyányt pedig befedte a gaz.
A kísérőtanár 2.0 elterelt minket az útból, és rögtönzött névsorolvasást tartott.
- Nemes Zsanett?- ért hozzám a felolvasásban
- Jelen - kaptam be egy sós mandulát. Sose lehet tudni, mikor lesz éhes az ember, na! Én rendszerint bármikor.
- Szekeres Iván?
-Jelen! - rakta el a farzsebébe a telefonját a fiú.
- Szhéll András?

- Túléltem az éjszakát! - rikoltotta a levegőbe Hurrikán.
A kísérő tanárok megforgatták a szemüket.
Az osztály körében ez már lejárt lemeznek számított.
– Tóth Dorka?
– Jelen! –válaszolt unottan Dorka előttünk kettővel.
- Záler Tamás? - zárta le a sort a tanár Tommal.
- Jap - vigyorgott rá Tom Cilire.
Elhúztam a számat, és Jazzhez fordultam, aki a vállamat kocogtatta.
- Sárgabarit? - nyújtott felém egy gyümölcsökkel teli dobozt.
- Köszi - mosolyogtam rá.