Phantom (magyarul)

14. fejezet

"Eléggé önközpontúnak kell lenned, hogy megölj valaki, azért, hogy a saját életed megkönnyítsd."

"Nem tudjuk mi motiválta a gyilkosod."

"Még. A gyilkosok önzőek. A lényeg, hogy megszabaduljanak valakitől, aki megnehezíti az életüket."

"Azt hiszem igazad van."

"Habár tőlem nem tudtak megszabadulni." Vigyorgott.

Kiengedtem egy nevetést. "Addig nem, amíg meg nem fejted kik voltak."

Éreztem, hogy néz és láttam a szemem sarkából, hogy eltűnt a mosolya.

"Mi az?" Kérdeztem és gyorsan rápillantottam.

"Semmi" Mondta  a fejét rázva. "Semmi."

Még két órát vezettem, amikor az órára néztem. Most kellett volna végeznem a suliban. Istenem, a szüleim le fognak cseszni, amikor későn érek haza ma este, hétköznap, de őszintén nem érdekel annyira.

"Hogy fogjuk átlépni a Kanadai határt?" Kérdeztem. "Úgy értem..."

"Szükséged lesz az útleveledre." Mondta és előre hajolt, hogy kinyissa a kesztyű tartót. Megfogta az útlevelem és visszaült hátra.

"Honnan..."

"Volt egy olyan érzésem, hogy találkozni akarsz a szüleimmel. Tudtam, hogy elkerülhetetlen."

"Mi van veled? Halott vagy.. tudod."

Mosolygott.

"Ne mondd, hogy láthatatlanná tudsz válni." Mondtam. "Mert az igazán király lenne."

Nevetett. "Nem, Jane." Mondta. "Bocs, hogy csalódást okozok."

"Próbáltad valaha?"

Megrázta  a fejét, még mindig nevetve. "Nem tudok láthatatlanná válni, és nem tudok keresztül menni a falon se. Habár, egyikre sincs szükségem ahhoz, hogy halálra ijesszem a kisgyerekeket."

"Ne már, mit csináltál?"

"Semmi nagy dolgot, csak láncot csörgettem az ablakukon és "vigyázz" feliratot írtam vérrel a garázsajtajukra."

Nevetésben törtem ki. "Nem tetted."

"Rendben, még nem, de jön a Halloween."

"Oh, ugyan már." Mondtam. "Túl barátságos szellem vagy ahhoz."

"Ne fogadj rá." Kötekedett. "Tudok nagyon rémisztő lenni."

"Óh, igen. Teljesen hátborzongató vagy." Szarkasztikusan mosolyogtam.

"Tudod mit, meg foglak ijeszteni. Mit szólsz ehhez?"

"Nem tudsz megijeszteni."

"Meg foglak az éjszaka közepén, amikor korom sötét van."

"Oké, próbáld meg." Mondtam a nyelvemre harapva, hogy ne nevessek megint.

"Csak várd ki." Mondta gyerekesen. "Csak várd ki."

A nap elkezdett a horizont felé közeledni, amikor a Kanadai határhoz értünk.

Könnyen átjutottam, Harry kiszállt, hogy átvágjon az erdőn a határ vonalon keresztül. Azt mondta tud egy rövidebb utat, ahol láthatatlanul átjuthat.

Vegyem fel a határ másik oldalán.

"Hányszor jutottál már át  a határon, egyébként?" Kérdeztem, amikor visszaszállt.