Mɪᴀᴛᴛᴀᴅ ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

XVIII

*Egy héttel később*

Egy hét...

Egy hete annak, hogy Dahyunt kell óvnom...

Egy hete, hogy nem láttam azt a lány kit szeretek...

- Jennie! -hallottam meg Rosé örömteli hangját.

Fejemet a lány felé fordítottam, majd ajkaimat egy apró mosolyra húztam, s felálltam az öreg, fapadról mi eddig ülőhelyemet biztosította.

- Hogy vagy? -futott oda hozzám, majd egy szoros ölelésben részesített.

- Vacakul, még mindig... -húztam el számat, majd távolabb léptem a lánytól, s vissza ültem a mögöttünk lévő padon. -Gyere, ülj le Te is. -paskoltam meg a mellettem lévő szabad helyet.

- Nagyon sajnálom a történteket. -ült le egy sóhaj keretében.

- Ez van, nem tudok mit tenni. -vontam meg vállaim. -Inkább mesélj valamit. -erőltettem magamra egy apró mosolyt, majd lehajtottam a fejemet.

- Hát... Mivel szó nélkül ott hagytad Lisat, így nagyon szoros barátság alakult ki köztünk. -mondta halkan. -Jisoo nagyon mérges rád, hogy csak úgy leléptél, míg Minho elég hallgatag lett.

- Sajnálom... -motyogtam.

- Nem ilyennek ismertelek meg. -mondta egy kis habozás után. -Nem törődsz bele olyan dolgokba amik nem jók neked, ennek ellenére pont azt teszed... És ez nem csak neked rossz, hanem Lisanak is.

- Miért lenne neki rossz?! -csattantam fel.

- Mert... Figyelj, sok mindent elmondott nekünk, amit másnak soha. Sok minden kiderült a múltjával, s a mostani érzelmeivel kapcsolatosan.

Lassan a lányra vezettem tekintetemet, majd értetlenül oldalra döntöttem fejemet.

- Mégis mikre derült fény?

- Az apja... Halott. Autó balesetben halt meg miközben Lisat vitte a kórházba, mert volt egy bizonyos szívizom betegsége ami már nagyon súlyossá vált. Így miután megállapították, hogy az apja elhunyt, s a szíve megfelelő lenne Lisa számára, így szívtranszplantációra került a sor. -mondta szomorkásan. -Jelenleg is magát emészti apja halála miatt. Mindent úgy fog fel, hogy ez az egész az Ő hibája... Viszont azt mondta úgy érezte, hogy Te segíthettél volna neki a háta mögött hagyni a múltat. De így, hogy elmentél, ismét teljesen magába zuhant.

- E-ez az egész... Mi-miattam v...? -mondtam volna tovább, de Chaeng telefonjának csörgése szavamba vágott.

- Igen? -vette fel egy mosoly keretében. -Hogy mi?! -dermedt le egy kis habozást követően. -J-jó. Már megyünk is. -vágta rá, majd felpattant. -Igen, velem van Jennie. -mondta, majd kinyomta a hívást.

- Mi a baj? -érdeklődtem még mindig a padon ülve.

- Lisa... -felelte, majd megragadta a karomat, s felrántott a padról. -Gyerünk. Bonts szárnyat! -utasított, majd miután mind a ketten kibontottuk szárnyainkat, lendületet vettünk, s felszálltunk.

- Rosé, mond már el, hogy mi történt. -néztem idegesen a lányra.

- Nem történt, hanem történik. -mondta teljesen bepánikolva.

- Jó. Akkor hova kell mennünk?

- Szöulba. -vágta rá.

- Mi? Hogy kerültetek oda? És Te, hogy kerültél vissza? Nem értek semmit...

- Hosszú történet, csak kicsit jobb kedvre akartuk deríteni Lisat. én pedig azért jöttem ide, hogy elvigyelek Szöulba hozzá... De most, szörnyű a helyzet... -mondta a sírás határán állva.

- Bökd már ki Chaeyoung! -kiáltottam a lányra ki szabad utat adott könnyeinek.

- Na jó... Menj a Szöuli Mapho hídhoz, siess! -utasított. -Én nem tudok gyorsabban repülni mert megsérült az egyik szárnyam. -nézett mélyen a szemembe.

- A... Mapo híd?! -kerekedtek ki szemeim. -Ugye nem?! -döbbentem le még jobban, majd gyorsítottam tempómon.

- Vigyázz magadra Rosé! -kiáltottam hátra a lánynak.

- Te jobban, főleg Lisara. -hallottam meg tompán szavait.

Remélem csak túl gondolom ezt az egészet és nem arra készül amire Én gondolok.

Percek alatt elértem Szöul határát, majd lejjebb ereszkedtem, tekintetemmel pedig keresni kezdtem a megfelelő hidat, bár tudtam, hogy nem tudom pontosan melyik az a híd.

Hirtelen a nyakamban lévő kő ragyogni kezdett, majd ismét húzni kezdett a megfelelő irányba.

Egy apró mosoly jelent meg arcomon, majd felnéztem a felettem elterülő égboltra.

- Köszönöm. -mondtam alig hallhatóan.

Nagy sebességgel követtem a nyakamban logó követ, majd hirtelen a magasból megpillantottam Jisoot, ahogy fogja a hídszélén álló Lisa kezét.

A francba!

- Lisa! -kiáltottam nevét, majd szárnyaimat beljebb húztam, s ereszkedni kezdtem a megfelelő helyre.

- Jennie! Végre, hogy itt vagy. -könnyebbült meg Jisoo amint meglátta, hogy leereszkedtem a hídra.

- Mit keresel itt? -fordult felém Lisa könnyáztatta szemekkel, majd kezét kitépte Jisoo szorításából.

- Lisa... Kérlek ne tedd ezt. -léptem egy kicsit közelebb a két lányhoz.

- Miért hagytál ott amikor a legnagyobb szükségem volt rád?!

- Hidd el, hogy nem ezt akartam. -gyűltek könnyek az Én szemeimbe is. - Gyere le és beszéljük meg, oké?! -nyújtottam felé óvatosan a kezem.

A lány mélyen belenézett a szemeimbe, majd lassan a kezem felé terelte az övét.

-Honnan tudjam, hogy nem csinálod-e ezt még egyszer?! -állította meg a kezét.

- Nem fogom, ígérem. -néztem továbbra is szemeibe. -Csak fog meg a kezem.

- Nem! -rántotta vissza hirtelen kezét, ennek pedig az lett a következménye, hogy elvesztette egyensúlyát, s dőlni kezdett.

- Lisa! Ne! -kiáltottam fel, majd szemeim kipattantak, s hirtelen felültem az ágyban.

M-mi folyik itt? Mi történt?-néztem körül a szobába amiben voltam.