Mɪᴀᴛᴛᴀᴅ ʲᵉⁿˡⁱˢᵃ ✔︎

II

- M-miért mondja ezt? -néztem a nőre kétségbe esetten.

- Inkább nem mondok semmit... Majd rájössz magadtól, hogy miért mondtam ezt. -sóhajtott fel. -Viszont menjetek. Esteledik már.

- De... Én mégis hová menjek? -szólalt fel Rosé. -Nekem itt nincs otthonom... -mondta szomorkásan.

- Hát ez jó ké... -folytatta volna a királynő, de Én gyorsan közbe vágtam.

- Jöhetsz velem. -néztem egy mosoly keretében a lányra.

- Tényleg? -mosolyodott el Ő is. -Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! -indult meg felém futva, majd miután odaért hozzám egy szoros ölelésbe vont.

- Nincs mit. -nevettem fel, majd viszonoztam a lány ölelését.

- Örülök, hogy ilyen jóba lettetek fiatalok, de most már tényleg menjetek. -csapta össze két tenyerét az előttünk álló nő mire mi elléptünk egymástól, s felé fordultunk. -Aludjátok ki magatokat! Holnap a délelőtt folyamán visszahívatlak titeket, s lerészletezem a dolgokat.

- Rendben, köszönjük. -bólintottam mosolyogva.

- Jó éjt felség! -mondtuk szinte teljesen összhangban Roséval, majd mind a ketten meghajoltunk.

- Jó éjszakát! -biccentett mosolyogva. -Na, sipirc! -tapsolt egy párat.

Megragadtam Rosé karját, majd húzni kezdtem a kastély hatalmas ajtaja felé. Miután odaértünk ránéztem a mögöttem lévő lányra, majd elengedtem a karját.

- Segítesz kinyitni? -nevettem fel kissé.

- Persze. -lépett mellém mosolyogva.

Mind a ketten megragadtuk a hatalmas ajtó kilincsét, majd erőt vettünk magunkon, s tolni kezdtük.

Első próbálkozásunk sikertelen lett, így összegyűjtöttük a megmaradt erőnket, s ismét tolni kezdtük a nehéz kristályajtót.

- Mi az Isten? -engedte el Rosé a kilincset. -Ez befelé miért nyílt olyan könnyen? -nézett rám kérdőn.

- Ne nézz rám, Én nem tudom. -ráztam meg kissé a fejemet.

- Lehet, hogy erősebben kéne tolni? -lépett közelebb az ajtóhoz a lány.

- Ettől? -húztam fel a szemöldökeimet.

- Igaz... -sóhajtott fel.

- Még mindig itt vagytok? -nézett ránk a lépcsőtetejéről a királynő.

- Hát... Öhm... Nemigazán akar kiengedni minket ez az ajtó. -nevettem fel kínosan.

- Ezek a mai fiatalok... -sóhajtott fel a nő, majd megragadta a mellette lévő korlátot, s szedni kezdte a lépcsőfokokat.

Miután lelépett az utolsó fokról is gyorsan megindult felénk. Miután odaért hozzánk eltolt minket az útból, majd megragadta a kilincset, s húzni kezdte azt mire az ajtó kinyílt.

- Óó... Hogy húzni kellett volna. -tört ki a nevetés Roséból.

- Mivel bejövetnél toltátok, így igen. Húzni kell. -rázta meg kissé fejét az ajtót fogó nő. - Sok volt ez nekem mára... -sóhajtott fel. -Menjetek és szedjétek össze magatokat... Már lassan Lalisat fogom félteni... -vezette rám tekintetét. -Nem téged. -kuncogta el magát.

Tudom, hogy szerencsétlen és béna vagyok, de... Ez most nem esett valami jól.

Lehet, hogy ilyen tulajdonságokkal nem is tudok megbirkózni Lalisaval.