Phantom (magyarul)

10. fejezet

"Tudod, nagyon csendes vagy." Mondta Max.

"Nem tudom, csak nincs mit mondanom." Félrenéztem, félig mosolyogtam.

"Nem, gondolom van mit." Mondta, amint Oliver adott nekem még egy italt. "Úgy gondolom sok mindent tudnál mondani."

 Próbáltam figyelmen kívül hagyni a furcsa érzést, ami eluralkodott rajtam, amikor ezt mondta nekem. Meghúztam az italom. Igazán kényelmetlenül éreztem magam a szavak hatására. Tud valamit, amit én nem? Gondolhatja, hogy valamit rejtegetek?

"Nos,próbálok ezentúl kevésbé csendes lenni." Mondtam és vigyorogtam, de tudtam nem tudok változni. A csendesség a természetem, és nem akarok változtatni rajta.

Ránéztem az órára a falon. Megdörzsöltem a szemem egy pillanatra, leraktam az italomat. Tíz perccel múlt nyolc óra.

Van időm.

A következő három órában, azon kaptam magam, hogy újabb italom van, és visszahuppantam a kanapéra, Max és Jenna közé, akik kártyáztak. Estella játszani akart és tizenöt percet vett igénybe, hogy a piás agya felfogja a szabályokat, amiket Adam magyarázott neki.

Ava úgy gondolta csak cigizik és néz minket, ahogy játszunk.

Figyelmen kívűl hagytam.

Hosszú hosszú ideje nem voltam társas lény.

És most már nem utálom - csak nem szeretem. Egy kicsit. Talán.

Tizenegykor sóhajtottam és felálltam a kanapéról.

"Hohó, hova mész?" Fogta meg a csuklómat Max, így visszaestem az ágyra. Kinevetett és enyhén részeg állapotomban visszanevettem. 

"Megyek haza." Mondtam neki, kirántottam csuklómat kezei közül és ismét felálltam.

"Ilyen hamar, miért?" Kérdezte Ava.

Ez volt az első alkalom, hogy az este folyamán tudomást vett rólam. Ez egy kicsit meglepett.

"Igen." Mondtam. " Éjfél a határidőm."

Felemelte egyik szemöldökét és beleszívott a cigijébe. Nem mondott semmit.

Mindenkinek jó éjszakát kívántam, majd próbáltam emlékezni, hogy hogyan juthatok ki abból az óriás házból. 

Szinte felbuktam a lábamba, amíg leértem a lépcsőn, de kapaszkodtam a korlátba. Úgy éreztem meg kell keresnem Natet és megköszönnöm neki, hogy vendégül látott, de annyi ember volt, hogy elvetettem a gondolatot.

A kocsimhoz mentem és haza vezettem.

A házban egy villany sem égett, amikor leparkoltam.

Kinyitottam a konyhaajtót és bementem, e lehető leghalkabban próbáltam becsukni.

"Fél tizenkettő. Időben." 

Szemeimet apára kapta, aki egy pohár vizet engedett magának a konyhában. 

"Szerencsére anyád már ágyban van. Azt mondtam neki, hogy elmentél felfedezni a várost."

Homlokomat ráncoltam. " Felfedezni a várost?" Mi az ördögnek....."

"Ő vásárolt, szóval ne panaszkodj. Most pedig vidd magaddal a zsákmányod."

"Zsákmány?"

Apa összeborzolta a hajam é én kitértem előle, mielőtt újra megtehette volna, felsiettem a lépcsőn és nevettem.

Ledobtam a kabátom az ágyra és felfogtam a hajam lófarokba. Magamra mosolyogtam a tükörben, még mindig enyhén ittas állapotban.