~1.városnézés~

1.9K 66 19
                                    

A történet E/3ban íródott, amit ezelőtt még nem publikáltam! Az építőkritikát szívesen fogadom, minden téren^-^
Jó olvasást!

Az Ateez Budapestre látogat. A tagok leginkább erre a városra, erre az országra voltak kíváncsiak amikor megtudták a turné helyszínént. Jól ismerték a magyar fandomot. Ők majdnem mindig a legaktívabbak, mindig kommentelnek és repostolnak mindent. Kicsi ország ámde annál több a lelkes rajongó.
Ez az első turnéjuk, még zöldfülüeknek gondolja őket az ember, de vérprofinak tűnnek, hamar olyan nagy kpop bandák mellett tudhatják magukat a toplistán, mint az Exo vagy a Monsta X, esetleg a Bangtan Boys.
Srácok a nagy koncert után, a következő előtt megejtenek egy városnézést a romantikus és történelmi látványosságokban bővelkedő fővárosban.

-Az állatkerbe is megyünk? Mondd, hogy oda is megyüünk!- ugrált Wooyoung, aki nemcsak termete miatt, de viselkedésében is kisgyerekként mutatkozik meg.
-Nem állatkertet nézni jöttünk Európába, az otthon is van.- csitítja Yunho, aki ritkán int le akárkit is, inkább egy csendes medvebocshoz lehetne hasonlítani.
-De..Az állatoook olyan aranyosak!
-Kapsz egy plüssöt és vattacukrot elnyugszol?- szól oda a másik törpe is, Hongjoong, aki leaderként próbálja terelni a csordát, közbe játszani a gpst, ami nem mindig sikerül.-Jongho! Te jobban eligazodsz a térképeken, hogy jutunk el a Margit-szigetre? - kér segítséget a maknaetől, aki nemrég fejezte be az iskolát ezért még megy neki a tájékozódás.
Amikor a fiúk nagyjából megvoltak nagy hévvel neki is indultak az úticéluknak. Kettesoszlopba vergődve; elől Jongho és Hongjoong, mögöttük Yeosang és Seonghwa, aztán a kisgyermek Wooyoung, mellette a bátyó szerepet játszó San. Végül Mingi és Yunho zárta a sort, akik pásztorként figyelték a tagokat, nehogy elvesszenek.
-Szóval ki mit akar megnézni a szigeten? Csak jelzem, hogy másfél óránk van.- állt meg a Leader a sziget "bejáratánál".
-A vadasparkot!- tette fel a kezét Wooyoung, mint egy óvodás.
-A japán kertet ne hagyjuk ki!- csatlakozott Yunho is.
-Óh! A romokat is nézzük meg~!
-Jó akkor először elmegyünk a szökőkúthoz, mert az engem érdekel és az van a legközelebb is, aztán a többi.- fejezte be Hongjoong, mire a többiek ujjongásban törtek ki.

-Joong. Izé, megnézzük a rózsa kertet is? Nem akartam a többiek előtt mondani.-osont oda San.-Kicsit. Tudod, buzisan hangzik.
-Útba ejtjük, ne félj.- mosolygott rá kedvesen.- amúgy meg nem is buzis.- rázta a fejét és lazán a vállára csapott.
Az úton minden téma szóba került, nameg néhány fan, akiknek nagyon örültek. Bár még nem kell securitys kíséret nekik, mert annyira nem ismertek, hogy minden percben rajongók rohanják le őket, de néha szembe jön velük egy-két (szerencsés) csodáló.

-Sziasztok!-találkoztak két 16 év körül lánnyal, akik már most a halálukon voltak.
-Sziasztok!-mondták koreaiul- Izé, kérhetünk egy közös képet?-kérdezték, remegő hanggal. Egész jó volt a koreai tudásuk. Ez ritka.
-Persze! Beszéltek koreaiul?- lepődött meg Yunho.
-Egy kicsit igen.- válaszolt a barna hajú atiny.
-Na és ki a biasotok?- szólalt meg San is mosolyogva.
-Te.- pirosodott el az alacsonyabb.- És Mingi is. De mindenkit imádok!
-Nekem Hongjoong és Yunho. De nem tudnám nem szeretni egyikőtöket sem.- billegett a lábán, zavarában a másik.
-Nagyon aranyosak vagytok! Mit szólnátok, ha felkerülne a közös képünk az Ateez Twitter oldalára?- karolta át a két lányt, beállva a képhez, a leader. Mögöttük felsorakozott a többi tag és saját pózba álltak. A magyarok csak bólogatni tudtak, az egyik be is könnyezett.
-Öhm San...- fordult a biasához.- adhatok egy puszit az arcodra?- kérte halkan.
-Természetesen!- nevetett és ő is megpuszilta a lányt, aki már a könnyeivel küzködött.

-Gyertek már!- rivallt rá Mingi a többiekre, mert neki van a legnagyobb hangja.-Egy órája itt vagyunk és még csak a sziget felénél vagyunk.
-Váljunk csoportokra és mindenki nézze meg amit akar és fél óra múlva a bejáratnál!-tapsolt egyet és Ő már el is indult a célpont felé, ezekszerint őt nem érdekel semmi. Yunho a japán kertbe ment fotózni, vele tartott Hongjoong is. Seongwa, Jongho és Yeosang a parthoz ment szintén képekért.
-Gyere. Mutatok egy helyet.- fogta meg San a kisebb csuklóját és maga mögött húzta. A Rózsa kerthez vezette, a rózsa alagúthoz, ahol ugyan még nem nyíltak ki a virágok, hiszen csak április van.-Ez a legszebb hely itt, mégha nincs is virágba borulva.- nézte a csupasz növényeket megbabonázva.
-Tényleg szép. Nem is tudtam, hogy érdekelnek a virágok, San.- nézett rá mosolyogva.
-Sok mindent nem tudsz még.- nézett a szemébe.- Khm. Mennünk kéne lassan.- nézett a telefonjára.
-Ne csináljak rólad képet itt?-ajánlotta fel a szőke.
-Köszönöm.-hajolt meg-amitől dús hajkoronája csak úgy lobogott-és átadta a telefont. San kicsit szégyenlősen ugyan, de helyet foglalt egy padon és hallgatta Woo utasításait.
-Egy fotós bújt el benned.-nézegette a képeket. Tényleg egész jók lettek.
-Azért lettek ilyen jók, mert te vagy rajtuk.-nevetett, Sanra közelítve a képernyőn.
-Most te jössz.-emelte fel a telefonját és már készült is a sorozatfelvétel.
-Nemár~-takarta egyik kezével az arcát, másikkal a kamerát.-Szerintem menjünk, mert itthagynak a többiek.

-Eight makes one team!- kiáltották kört alkotva a mottójukat. És kirohantak a színpadra.
Fergeteges koncertet csaptak, mint mindenhol. Fáradtan, de boldogan és feltöltődve vonultak le a páholyba, ahol pár perc csend után mindenki mondta a magáét. Este pedig a hotelszobában kört alkotva ültek és kibeszélték a napot, közben fanok által javasolt magyar ételeket próbáltak ki.

Question: Ki volt ott a budapesti koncerten?*-*
Én sajnos nem tudtam menni ㅠㅠ, de úgy látom nagyon tetszett nekik (nemrég wooyoung tweetelt egy képet iss) úgyhogy remélhetőleg hamar visszajönnek^-^

Question: Ki volt ott a budapesti koncerten?*-*Én sajnos nem tudtam menni ㅠㅠ, de úgy látom nagyon tetszett nekik (nemrég wooyoung tweetelt egy képet iss) úgyhogy remélhetőleg hamar visszajönnek^-^

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

제니🌈

Ateez Oneshots and FactsWhere stories live. Discover now