ɴᴇᴠᴇʀ ʙᴇ ᴀʟᴏɴᴇ I. ✔️

VII

Lassan fél órája vagyunk abban az állapotban, hogy Shawn és az én testem a kelleténél jóval közelebb van és jóval szorosabban préselődik egymáshoz, mint az megengedett lenne. Harminc perce simulok hozzá olyan szinten, hogy mellkasaink minden egyes lélegzet vételnél egymás ellen nyomódnak.
Szabadulni akarok. A legjobb az lenne, ha minél távolabb kerülhetnék tőle. Minél messzebb, annál jobb.
– Csörög a telefonod – torpantam meg, mikor a combomnál rezegni kezdett valami. Jelen esetben Shawn telefonja, rendíthetetlenül.
– Majd megunja – vonta meg vállait, majd már folytatta is tovább a lépéseket.
Mellesleg maga a keringő tényleg nem nehéz, még egy olyan reménytelen eset, mint Aiden is hamar elsajátította a bécsi keringő alapjait. Zack, aki külön megkért minden egyes személyt, hogy így szólítsa, a kedves vonásai ellenére nagyon is szigorú, az elmúlt fél órában körülbelül hússzor – ha nem többször – indította elölről a dalt, mi pedig kezdhettük újra a táncot.
Ennek ellenére, az egésznek megvolt a maga varázsa. Furcsa volt, hogy nem kell azon aggódnom, Cole esetleg meglát minket egymás karjaiban és féltékeny lesz, mert bár nem mondtuk ki, egyértelmű volt, hogy szakítottunk. Ez volt a dolog egyik kevésbé szép oldala, de aztán ott van az is, hogy lehetőségem adódott ezt az egész 'ide-oda dölöngélünk és egy négyzetméteren belül lépdelünk egy körben' szindrómát olyan emberekkel megélni, akiket szeretek, mint például az osztálytársaim, na meg persze a bátyám. És talán Shawn-t is sorolhatom ezen személyek közé, bár neki ahhoz, hogy teljesen megbízzak benne, még át kell mennie pár vizsgán.
– Na jó, akkor majd én felveszem! – kaptam el kezemet tarkójáról, ahol eddig ujjaim pihentek, majd nyúltam be a jobb előlső zsebébe.
– Ne már, Brooklyn, mit művelsz? – sziszegte elkerekedett szemekkel, mikor kezem az anyagon keresztül érintkezett combjával. Nem tudom, hogy valóban így volt-e, vagy csak képzeltem, vagy hogy egyáltalán mindketten éreztük-e, avagy csak én, de megmernék rá esküdni, hogy az ujjaim hirtelen bizseregni kezdtek és fülledtnek éreztem a levegőt.
Egy, az előbbinél is gyorsabb mozdulattal rántottam ki kezemet a ruhadarab zsebéből és a még mindig rezgő telefonra pillantottam.
Camila – hetvenmillió szívvel elmentve. – Na, ki az?
Shawn mosolyogva pillantott az ujjaimmal szorított készülékre, aztán ki is kapta a fogásomból.
– Szia Cam – emelte füléhez a telefont, én pedig megsemmisülve álltam. A mai nap második alkalma, mikor egy srác vagy engem csal meg, vagy velem táncikál a barátnője háta mögött. – Lassíts, hé, mi a fene történt? Camila, még mindig nem értek spanyolul, nyugodj meg és próbálj az angolra koncentrálni kérlek.
Spanyolul? Shawn egy spanyol lánnyal jött össze? Spanyol? Befonom a szemöldökeimet! Azért volt olyan feltűnően szép az a lány. A spanyol, vagy dél-amerikai születésű lányok többsége mindig egy komolyan természetfeletti szépséget tudhat magáénak. Pont mint Camila. Camila. Még a neve is olyan.. Olyan Shawn-hoz illő.
– Mi van Aaliyah-val?! – kérdezte kétségbeesetten meresztgetve szemeit, nekem meg összeugrott a gyomrom. Mi a fene történik? – Azonnal indulok. Melyik kórházban van?
A teremben egyre többen pillantottak irányunkba, az arcukról lerítt a zavarodottság, érdeklődés és idegesség. Utóbbi csak Brad szemeiből áradt, miközben Shawn-t méregette, amolyan 'az exét is megverem, ne akarj te is kapni belőle' tekintettel, aztán szemei rám siklottak és kérdőn vonta fel szemöldökei egyikét. Tanácstalanul ráztam meg fejemet.
Aaliyah a második legjobb barátnőm. Phoebe után ugye. Pelenkás kora óta ismerem, egy időben még én is vigyáztam rá, mikor Karen és Manuel nem voltak otthon, Shawn meg titokban lógott el bulizni valamelyik sulis haverjához. Filmeztünk, na jó, csak és kizárólag Disney mese filmeket volt hajlandó csendben végig ülni, ezért valahányszor egymásnál éjszakázunk, a mai napig mindig ezeket nézzük. Bezzeg Shawn, vele muszáj volt a kedvenceit néznem, többek között ezért is lettem vérbeli Harry Potter és Bosszúállók imádó.
– Jó, jövök, tíz perc és ott vagyok – nyomta ki a hívást, majd bocsánatkérőn rám pillantott. – Sajnálom, de mennem kell. Aaliyah felborult a jégen, edzés közben és beverte a fejét, de nem volt rajta sisak – magyarázta el-elcsukló hanggal. Szemeiben akaratlanul is könnyek kezdtek gyülekezni, nekem pedig majd' megszakadt a szívem. Már nem Shawn miatt, hanem Aaliyah balasete miatt. – Legközelebb ígérem nem lépek le, de most..
– Ne hülyéskedj, a húgodról beszélünk! – ráztam meg fejemet. – El ne indulj nélkülem, szólok Rebekah-nak, hogy mi van és jövök veled.
– Köszönöm – biccentett hajába túrva.
Idegesen kocogtam a Joshua-val táncoló, szőke hajú lányhoz, majd hadarva, nagy vonalakban elmagyaráztam, hogy mi most elmegyünk, de jövő héten végig maradunk.
– Nem örülök – rázta meg fejét összehúzott szemekkel, még mindig az ütemre lépkedve.
– Rebekah, a húga kórházba került, csak a formalitás kedvéért szóltam, mi megyünk és kész. Jövő héten itt leszünk, nyugi.
Megpaskoltam a vállát, majd már rohantam is a kijárat felé, Shawn nyomában. Útközben még azt is sikerült összehoznom, hogy belépjek az öltözőbe a táskáimért és a kabátomat magamra akasszam, de aztán már loholtam is a parkolóba, magam mögött Shawn-val. A péntek délutáni órához képest, viszonylag kevés négykerekű járgány között hamar kiszúrtam a napfény nélkül is csillogó éjfekete Range Rover-t, amiben négy napja még aludtam is.
– Add a kulcsot – nyújtottam felé kezemet.
– Brooklyn. Sietnem kell, most nem érünk rá minden táblát betartani! – morgott fejét rázva.
– Shawn – léptem közel hozzá. Lélegzetem és szívverésem azonnal felgyorsult, arcom is felmelegedett, és tuti, hogy elpirultam. – Nem akarok lassan vezetni, ne nézz már hülyének. Sietni fogok, ígérem, de te most nem vezetsz. Feszült vagy és remegsz.
Felvont szemöldökkel álltam előtte, tenyeremet felé tartva, ezzel is jelezve, hogy mondhat bármit, én nem tágítok. Nagyot sóhajtott, de végül ujjaim fogságába ejtette a slusszkulcsot. Keze aztán végig siklott csuklómtól, át a könyökömön, fel, egészen a vállamig, ahonnan még végül a nyakamra csúsztatta tenyerét, majd rövid időn belül a másik is követte társa útját, annyi különbséggel, hogy a másik oldalon érintett meg.
Régebben, pontosabban kilencedikben és tizedikben szerettem mikor ilyen közel voltunk egymáshoz és valamilyen szinten érintkeztünk is. Eleinte nem értettem mit érzek, vagy hogy milyen reakciókat vált ki belőlem egy-egy apró gesztusa, a hajammal való játszadozása, vagy éppen a nagy, forró és szoros ölelései. Szerettem vele moziba is járni, mert ott mindegy mit néztünk, mindig fogta a kezemet, horror filmeknél még azt is megengedte, hogy az öléből nézzem a vászont.
– Brooks.. – cirógatta ujjbegyével a bőrömet.
– Induljunk Shawn, mert sosem érünk oda – mosolyogtam fel rá kedvesen, de ő makacsul megrázta a fejét.
Arcomról lassan kezdett lefagyni a mosolyom, kirázott a hideg és még a gyomrom is összeugrott mikor közelebb hajolt hozzám.
– Ne csináld ezt.
– Miért? – forró, mentolos lehelete arcom bőrére érkezett beszéd közben.
– Csak.. Én csak.. Shawn, kérlek, ne tedd – nyöszörögtem kétségbeesetten. – Ma csalt meg a barátom, te pedig ezt ki használod..
Döbbenten pillantva le rám, tett hátra két nagyobb lépést.
– Tessék? – hangjából csöpögött a megbántottság és düh egyvelege. – Hogy mondhatsz ilyet? Te komolyan így látsz engem? Ilyennek ismersz, Brooklyn?
Nem volt se kedvem, sem pedig erőm választ adni a kérdésére, így inkább csendben beültem a volán mögé. Pár másodperc elteltével Shawn is bemászott a kocsiba, majd a lehető leghangosabban és legerősebben bevágta maga mögött az ajtót, ezzel is jelezve, hogy sikerült nagyon felbosszantanom.