ɴᴇᴠᴇʀ ʙᴇ ᴀʟᴏɴᴇ I. ✔️

Prológus

– Én ezt nem bírom idegekkel! – csattant fel Phoebe a mellettem levő padból. Én csak mosolyogva ráztam meg fejemet, és kíváncsian vártam az ofőnk reakcióját. Négy éve megy ez így, minden egyes osztályfőnöki órán.
– Phoebe, kérlek fejezd be a hisztit és írd amit mondok! Az istenit, végzős osztály vagytok, ez az utolsó hajrá és mind mentek az egyetemre. Illetve, Joshua és Claire. Veletek most akkor mi lesz? Január van, február a határidő! – míg az ofő a többieket osztotta, én lejjebb csúsztam a széken és balra fordítottam fejemet, hogy Aiden-re nézzek. Aiden az unokatestvérem és a szüleink úgy gondolták jó buli ha egy osztályba teszik a családot.
– Veled mi lesz? – suttogtam, mert nem akartam belefolyni az addigra kialakult parázs vitába, amiben mind a négy személy egy másik végletet fújt. Hogy én mennyire szeretem az ofő órákat.
– Harvard – biccentett. – Veled?
– Alabama – mosolyodtam el.
– Egyszer nagyon össze fognak törni a pályán, én mondom – rázta fejét halkan nevetve, én meg csak vállamat vonogattam.
És hogy miért pont Alabama? Mert az amerikai foci az életem. Arról nem is beszélve, hogy a bátyámon kívül minden egyes férfi családtag oda járt és ezáltal lettek híres focisták. Apa, a nagyapám, apa tesója és még a dédapám is ott játszott. Minden vágyam, hogy az NFL-ben játszhassak, hosszú hosszú éveken keresztül. Az idei végzős évfolyamban én vagyok az egyetlen nőnemű, aki a gimnázium kezdete óta játszik a gimi csapatában. Idén pedig már jöttek az edzők különböző egyetemektől, hogy kiválasszak a szerintük legmegfelelőbb játékost a csapatukba. Az Alabama pedig felfigyelt rám. Én pedig máig is nehezen hiszem el, hogy ez valóban megtörténik velem. Hű.
– Elég legyen! Phoebe, nem bánom, ne írd fel a dolgokat, de akkor hisztizz csendben! Claire, te kérlek küldd el a jelentkezési a lapjaidat, még a héten ha kérhetem. Joshua! Argh! – legyintett idegesen aztán belenézett tanári zsebkönyvébe. – Gyerekek. Neki kell állnunk megszervezni az érettségi bálotokat.
A fiúk azonnal hőbörögni kezdtek, mi, lányok viszont csillogó szemekkel néztünk egymásra. Mikor Mr. Pritchett ránk vezette tekintetét, halványan, meghatódva mosolygott ránk.
– Esetleg vannak ötletek?
– Én arra gondoltam, hogy... – kezdett bele Rebekah, és tudtuk, ma tovább tart az osztályfőnöki. Mert ha ő egyszer belekezd, akkor nem öt perc után fejezi be.

Mivel péntek délutánonként vannak az edzéseink, így gyorsan haza futottam, hogy ebédeljek és már mentem is volna vissza, ha anya nem hoz fel egy kényes témát az asztalnál.
– Milyen napod volt? – kérdezte mikor mindketten leültünk és enni kezdtünk. Apa és a bátyám, anya elmondása szerint valamilyen alkatrészért mentek be a városba, ami a bátyám motorjában tönkrement. Sosem értettem mi a jó abban, ha két kerékre teszed fel az egész életedet, de ha neki ez tetszik és ezt is szereti, akkor áldásom rá.
– Elment – böktem villámat egy krumpliba. Ami mint kiderült kifejezetten finomra sikerült. Mikor aztán feltűnt, hogy anya felvont szemöldökkel, engem bámulva falatozott, eszembe jutottak olyan íratlan szabályok, mint például 'Ha egy szülő az iskoláról kérdez, a válaszod semmiképpen nem lehet semmi, elment, vagy jó. Soha!'. – Mármint. Claire és Joshua még mindig nem adták le a jelentkezési lapokat, szóval ők a levegőben lógnak. Mivel ma csak osztályfőnöki óráink voltak az ofő teljesen ránk szállt, az osztály tanulmányi átlaga csapnivaló, ezerrel diktálta a tanmenetet amit a tanárainktól kapott, Phoebe valahol az első húsz mondat után lemaradt, behisztizett, az ofő vitába szállt vele és ezzel el is repült a nap.
A hosszú és kimerítő válaszom után anya széles mosollyal arcán bólintott.
– Hallottad ki jött a városba?
– Öhm, nem, nem hallottam. Ki? – ittam bele vizembe.
– Hát – fókuszált a csirkemellre, véletlenül sem felém nézve. – Mikor vásárolni voltam, összefutottam Aaliyah-val.
Szám szét nyílt, szemeim kétszeresükre tágultak és így hallgattam anyu mondanivalóját. Mert ezek szerint volt mit.
– Shawn haza jött pár hónapra amíg nem kezdődik el a turné. Mondtam is neki, hogy ma jöjjenek át vacsorára. Annyira örülök, hogy Shawn itthon van, ezer éve nem láttam már! És te sem – csiripelte szabályosan kicsattanva az örömtől.
– Edzésre kell mennem és Cole hoz haza. Úgyhogy én nem leszek itt a vacsorán – töröltem meg számat a szalvétámmal, felálltam és egy szó nélkül indultam meg a szobámhoz vezető lépcsőhöz.
– Tudod, Shawn-t sokkal jobban kedvelem mint ezt a Cole fiút.. És nem csak én vagyok ezzel így.
Lesütött szemekkel hallgattam végig anya mondatát. Az utolsó négy hónapban azt hiszem ezredszerre. Sebaj.
Cole egyébként az évfolyam- és csapattársam. Edzéseken általában együtt szoktunk erősíteni, emellett pedig az én csapatomban játszik. Aztán tavaly olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy elkezdtünk randizni, de a nyári szünet miatt inkább hanyagoltuk a komoly kapcsolatot. Én az Alabama-nál voltam három hónapot, ő pedig a Princetont látogatta meg. Aztán szeptemberben megkérdezte,
leszek-e a barátnője. Én pedig természetesen igennel válaszoltam. Viszont, ő Princeton én Alabama, semmi időnk nem lesz a találkozásra, és bár felvetette, hogy akkor menjek én inkább vele az egyetemre, amit ő választott ki, de akkor inkább szakítok vele mintsem feladjam az álmaimat egy gimis románc miatt. Nem, nem azért dolgoztam, futottam, edzettem ennyit. Az Alabama-nak van az egyik legerősebb egyetemista  foci csapata, ahonnan a diploma után a legjobbakat azonnal beválogatják az olyan NFL csapatok, mint például a Los Angeles-i Rams, esetleg a New England Patriots. És én a kettő közül valamelyikbe be akarok kerülni.