Violet Magic [Yu-Gi-Oh! 5D's ff.]

Hogyan állunk?

(Előző részben)

– Yuzuki! – csendült fel egy élesen egy fájdalmasan ismerős hang a hátam mögött. – Mit képzelsz, hova mész?! – vont kérdőre Yusei szigorúan.

Megtorpantam. Lepései hangjából úgy ítéltem, ő pár méterrel mögöttem állapodhatott meg. Nagyot nyeltem, ahogy a bűntudat lassan befúrta magát a mellkasomba.

– Hozzád beszélek, kisasszony! – szólított meg újra, sürgetően.

– El – nyögtem ki végül, s reakciójától tartva, kellemetlenségemben a földet kezdtem tanulmányozni, de végül a kíváncsiság győzött, és felbátorodva a szemébe pillantottam. 

– El?! – ismételte Fudo méltatlankodva. – És velem mégis mikor óhajtottad volna közölni ezt?! Megegyeztünk, hogy az engedélyem nélkül nem mész sehova! Egyáltalán hova indultál?! – emelte fel egyre jobban a hangját, miközben szemöldökét szigorúan összevonta. – Figyelmeztettelek, hogy nem szökhetsz el, nem fogom engedni! – emlékeztetett szigorúan. – Tudod te egyáltalán, mit kockáztatsz?! Yuzuki! Komolyan veszel te egyáltalán bármit, amit mondok neked?! – dörrent rám szikrázó tekintettel.

Most ebből mégis hogy mászok ki?! – gondoltam nagyot nyelve.

(Jelenleg)

Yusei idegesen, összefont karokkal, összevont szemöldökkel és a fejét csóválva várakozott tőlem alig pár lépésnyire. Nyilván arra várt, hogy végre elismerjem az igazát, és a bocsánatáért esedezzek. Egy pár pillanatig még meg is volt bennem a késztetés, hogy bűnbánó hangon kérjek elnézést, és fogadjam meg ünnepélyesen, hogy ezek után egyszer sem szegülök újra szembe vele és a szabályaival, azonban... Nem. Nem fogom ezt tenni! Ahogy elöntött a bűntudat, amikor Fudo rajtakapott a szökésen, most úgy párolgott át hirtelen, s helyét a dac mellett felerősödő önérzetem vette át.

Hiszen túlreagálja! Igaz, hogy nem szóltam neki, de csak sétálni jöttem, ő meg úgy állít be, mint valami közveszélyes bűnözőt... ami talán vagyok néhanapján, de ezúttal semmi rosszban nem sántikáltam. Éreztem, hogy a mostani helyzet kritikus pont a kapcsolatunkban. A mód, ahogy reagálok majd, meghatározza az egymáshoz viszonyított helyzetünket a jövőben. Az már így sem kedvemre való, hogy csupán kemény hangjától összerezzentem, s rám tört a bűntudat. De ha most bocsánatot kérek és neki adok igazat, akkor ezzel talán örökre alárendelem magam neki. Talán ő ebből mit sem sejt, neki csak az számít, hogy érezze, ha szükséges képes visszafogni, sakkban tartani engem, de én igenis rálátok a helyzetre.