A megelevenedett sündisznó

65 22 0
                                    

Kitamura bezárta utánunk az ajtót, mi pedig elindultunk keresztben a téren. Persze, középen kicsit kerülnünk kellett a szökőkút miatt. A zivatar szerencsére elmúlt, s a puffadt, szürke felhők között néhol már kilátszott a csillagfényes éjjeli égbolt. Yusei pár lépés után nagyot sóhajtott.

– Hosszú este volt! – mondta, miközben felnézett az égre. – De legalább az eső elállt.

– Igen – bólintottam, majd komolyabb hangsúllyal fordultam hozzá. – Yusei! – szólítottam fel, mire rám pillantott. – Miért nem akartad, hogy a Szellemekről beszéljek nekik?

– Az ilyen dolgok, mint a Párbaj Szellemek létezése felzaklatják és összezavarják az embereket – közölte. – Sokan megijednének, ha tudnák, hogy Szellemek szaladgálnak körülöttük a nap huszonnégy órájában!

– Honnan veszed, hogy ők megijedtek volna?

– A legtöbben így reagálnának, ha maguk nem láthatják őket. Valójában... nekem is eltartott pár hétig, míg hozzászoktam a dologhoz, miután Luna mesélt nekem a Szellemekről.

– De már nem félsz, ugye? – kérdeztem ravaszul.

– Mivel ezek a Szellemek nem árthatnak az embereknek, így nem. És a sajátjaimban pedig megbízom!

– Ó, ez olyan édes! – ugrándozta körbe Yusei-t Runner. – Én is szeretlek, Yusei!

– A főnök bizalomról beszélt, nem szeretetről! – oktatta ki Quill. – De biztos szeret is, ugye? – nézett rám hirtelen. – Ugye?!

– Yusei! – szólítottam fel.

– Mi az?

– Quill és Runner azt kérdezik, hogy emellett szereted-e is őket!

– Szeretni? – döbbent meg Yusei. – Nos... igen, persze... hiszek bennük, a lapjaimban! – felelte végül, de láttam rajta, hogy kissé tétovázott.

– A hit és a szeretet nem ugyan az, ahogy a bizalom és a szeretet sem – mutattam rá.

– Tudom – vágta rá határozottan. – Mindig is hittem a paklimban és minden egyes kártyámat hasznosnak tartottam...

– De még mindig képtelen vagy kártyán szereplő párbajszörnyeknél többként gondolni rájuk – következtettem, némi nehezteléssel. – Csoda, hogy ők mégis kitartanak melletted.

– Miért ne tartanának? Sohasem vontam őket kétségbe!

– Csak éppen nem tekintesz rájuk személyként, érző lényekként...

– Nehezemre esik olyasvalamiről így vélekedni, amit még csak nem is látok! Ne sértődjetek meg srácok, kérlek...! – nézett el az egyik irányba, de pont oda, ahol egy Szellem sem volt. – De nem látlak titeket, és így nem megy...

– Öhm, Yusei! Másik irány! – jeleztem felé, hogy a levegőnek beszél. Zavarba jőve elkapta a tekintetét.

– Tudom, rémes vagyok – sóhajtotta kedvetlenül, és séta közben a földet kezdte tanulmányozni. – Szeretem a kártyáimat, de nem tudom, hogy a Szellemeket hogyan kellene szeretnem. Hiába vagyok tisztában a létezésükkel, ez még így is olyan távolinak tűnik... Néha bűntudatom is van, hogy nem tudok kommunikálni velük, de... hisz még abban sem vagyok biztos, hogy ott vannak-e egy adott pillanatba, vagy sem!

– Tudod – sóhajtottam –, valójában megértem. Nehéz olyasvalamit szeretni, amit nehezen érzékelsz. Hinni lehet az ilyen dolgokban, de úgy szeretni, mint egy barátot...

Violet Magic  [Yu-Gi-Oh! 5D's ff.]Where stories live. Discover now