A tökéletes sógor [befejezett]

Tizenharmadik

-Most hová megyünk?-kérdeztem meg Jun-tól, amikor már harmadjára jártunk ugyan annál a kereszteződésnél.

-Nem tudom...-nézett körbe, majd elindult, ugyanis a lámpa zöldre váltott.-Hová akarsz?-fordult be balra.

-Hm... Nem tudom... Haza nem mehetünk, mert akkor Mei megtalál minket. Hozzátok se, mert ott is megtalál.-gondolkodtam, aztán eszembe jutott valami.-Menjünk könyvtárba.-jelentettem ki.

-Könyvtárba? Mit akarsz te ott csinálni?-lepődött meg Jun.

-Olvasni?

-Oké. Ha oda akarsz menni, akkor menjünk.-indult el a könyvtár irányába.

(...)

-Voltál már egyátalán itt?-kérdezte meg, amikor kiszálltunk a kocsiból.

-Persze, hogy voltam már.-forgattam meg a szemeimet, aztán komoly nézéssel fordultam Junhui felé.-Itt csendbe kell lenni.

-Tudom.

-De mi mindig hangosak vagyunk.

-Nem is.-tiltakozott, aztán már be is léptünk az épületbe.

Miután mindketten köszöntünk, kerestünk egy csendes sarkot, és olvasgattunk egy ideig. Aztán Jun kezdte megunni, és inkább telefonozott.

-Idehozod azokat a plédeket?-kérdeztem suttogva Jun-tól.

-Minek?-vonta össze a szemöldökét.

-Mert fázom.-rántottam meg a vállamat, mire Junhui egy sóhajtás után elindult a plédekért, amik amúgy inkább arra szolgáltak–a párnák mellett–, hogy rájuk lehessen ülni, de én most befogom őket takarónak.

Kényelmesen elhelyezkedtem Jun mellkasán, s jó alaposan be is takaróztunk. Így folytattam az olvasást egészen addig, amíg el nem nyomott az álom.

(...)

Ahogy nyitogattam a szememet, azt vettem észre, hogy szinte teljesen sötét van körülöttem. Kellett egy pár másodperc, mire leesett, hogy pontosan hol is vagyok.

Egy könyvtárban fekszem a sógoromon meg egy halom párnán, s nagy valószínűséggel éjjel lehet. Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy ez fog történni, valószínűleg jól a képébe röhögtem volna.

Hogy vagyunk ilyen bénák, hogy véletlenül bent maradunk a könyvtárba estére?

Felkeltem, s megmozgattam a végtagjaimat, mert eléggé elzsibbadtak.

Junhui továbbra is békésen szunyókált a párnahalom tetején. Fel kéne keltenem.

-Jun...kelj fel...baj van...-mondtam elég hangosan, miközben legugoltam mellé.

Nem telt el öt másodperc, és az eddig alvó fiú felült, és ijedten nézett rám.

-Minghao, ugye nem vagy terhes?-kérdezte meg a szemembe nézve. Nekem pislognom kellett párat, mire felfogtam amit kérdez.

Fiúk nem lehetnek terhesek, és tudtommal én az vagyok, szóval nem hiszem... De mondjuk mostanában többször is fájt a fejem, néha hányingerem is volt...

-N-nem...tudom...-motyogtam a választ elbizonytalanodva, mire Junhui arca falfehér lett. Kicsit szivatom, mondjuk kétlem, hogy beveszi.

-Na ne szórakozz. Nem lehetsz terhes.-jött meg az esze, mire elszomorodtam. Pedig szívesen viccelődtem volna vele tovább.

-Sajnos nem, pedig ha az lennék muszáj lenne veled összeházasodnom.-húztam mosolyra az ajkaimat, majd Jun is így tett.

-Majd megszöktetlek az esküvődről az esküvőnkre.-kacsintott rám. Jó is lenne, de Mei tuti megölne utána.