Nyolcadik

707 81 44
                                    

Becsuktam magam után a bejárati ajtót, és megindultam a nappali felé.

Jun a kanapén feküdt, úgy, hogy beterítette az egészet. Közelebb sétáltam hozzá, aztán durcisan néztem rá.

Direkt idegesít.

-Engedj ide engem is.-szólaltam meg, mire ő szórakozottan elmosolyodott.

Felült, de nem azért, hogy nekem is legyen helyem. A csuklómnál fogva magára rántott, és a következő pillanatban már rajta feküdtem, és az arcaink pár centire lehettek.

Minden vérem az arcom felé kezdett áramlani, és olyan vörös lehettem, mint egy rák.

-J..jun... Én nem egészen így gondoltam...-motyogtam zavaromba, és igyekeztem nem arra gondolni, hogy amúgy nekem pár hónap múlva már feleségem lesz.

A testem is azonnal reagált a hirtelen közelségére, és kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magamat.

Átölelte a derekamat, és úgy szorított magához, hogyha el is akartam volna menekülni, akkor sem tudtam volna. De ilyen butaság eszembe sem jutna, hiszen annyira jó hallani a szívdobogását, és érezni az arcomon, amikor a levegőt veszi.

-Lehet, de attól még élvezed.-jelentette ki a teljesen igaz tényt, amivel ezek szerint ő is tisztában van.

Nem ellenkeztem, hiszen teljesen feleslegesen tenném.

Tudja, hogy nagyon is tetszik a helyzet.

Azt is tudja, hogy jobban szeretem, mint a menyasszonyomat.

Szakítanom kéni Mei-vel?

De szegény annyira örömmel szervezi az esküvőt... Nem kéne ezt elvennem tőle.

Vagy inkább hazudnom nem kéne neki.

Végülis újabban azt az időt, amit vele szoktam tölteni, a bátyjával töltöm helyette. Ergo Jun jobban érdekel.

-Min gondolkodsz, picim?-zökkentett ki Junhui hangja az elmélkedésemből, mire én egy alig észrevehető fejrázassal elűztem a gondolataimat.

Nem akarok senki másra sem gondolni, csakis rá.

Na várjunk csak... Most komolyan azt mondta, hogy picim? Hogy lehet ilyen aranyos?

Ja hoppá, nem kéne bámulni az ajkait, meg nem ártana válaszolni a kérdésére.

-...semmin...-motyogtam, aztán a tekintetem megint a szájára terelődött.

-Akkor miért válaszoltál ilyen későn?-kérdezte egyből.

Öm...

-Elbambultam.-jutott eszembe a leghülyébb kifogás.

Jun nem mondott erre semmit, de már ő sem a szemembe nézett.

Ajkaim elnyíltak egymástól, és akaratlanul beharaptam, miközben sóhajtottam egyet.

-MingMing, ne csináld ezt, mert bajok lesznek.-suttogta a fülembe közelebb hajolva, eszméletlenül szexi hangon.

Éreztem, hogy odalenn éleg nagy gondjaim akadnak...

-Ezt hogy érted?-kérdeztem meg, miközben apró mosolyra húztam a szám szélét.

Pontosan tudtam, hogy hogyan érti, de tőle szerettem volna hallani.

-Tudod te azt.-mondta kicsit hangosabban az előbbinél, de még így is ugyanolyan hatással volt rám.

-Van egy ötletem.-mosolyodott el.

Az agyamat azonnal perverz gondolatok lepték el, és hiába próbáltam elhessegetni őket.

A tökéletes sógor [befejezett] Where stories live. Discover now