A tökéletes sógor [befejezett]

Kilencedik

-MingMing~-hallottam meg egy kedvesen csengő hangot, mire lassan nyitogatni kezdtem a szemeimet. Éreztem, hogy a fejem alatt nem párna van, és azt is, hogy egy tenyér van az oldalamon.

Kellemes, megnyugtató illat járta át a levegőt, és igyekeztem rájönni, hogy mit keresek én itt.

Nem sok mindenre emlékszem tegnapról...

-Jó reggelt.-néztem rá arra a személyre, akin éppen a fejemet pihentettem.

Pillantása arról árulkodott, hogy már egy ideje néz. Biztos sokáig aludtam, tegnap jól kiütöttem magam.

-Neked is jó reggelt, babám.-mosolyodott el fülig Junhui, aztán gyengéden a homlokomra tapasztotta ajkait.

Rettentő óvatosan fogott rá a derekamra, és még nagyobb odafigyeléssel húzott feljeb a mellkasán. Az arcomra is nyomott egy lágy puszit.

Miért viselkedik ilyen furán?

Értetlenül néztem rá, miközben a takaró alatt az egyik kezét kerestem, hogy összekulcsolhassam ujjainkat.

-Ugye...nem fáj annyira?-kérdezte meg Jun halkan, s a hangján hallatszott, hogy kissé fél a válaszomtól.

Lemaradtam valamiről?

Minek kéne fájnia?

-Ő...nem tudom miről beszélsz, nem fáj semmim.-válaszoltam csöppet összezavarodva.

Jun szemei elkerekedtek, és elég meglepetten nézett rám.

Most mi van?

-Te...nem emlékszel a tegnap estére?-tette fel a kérdését még mindig csodálkozva.

-Nem sok mindenre emlékszem...-motyogtam kicsit zavartan.

Nem tudom mi miatt ilyen furcsa, de tuti, hogy valami fontos dologról van szó.

-Akkor azért vagy ilyen nyugodt.-gondolkodott el Jun. Most én néztem rá meglepve, de inkább félve.

Valami hülyeséget csináltam?

Ugye nem futkároztam éjjel pucéran az utcán?

-Mi az, mostmár emlékszel?-nevetett fel Junhui az arcomat látva. Ennyire rémülten nézek rá?

-Nem, még mindig nem.-mondtam, aztán hirtelen megkordult a gyomrom, és felpattantam Jun-ról, de e tettemet azonnal megbántam, ugyanis a fenekembe éles fájdalom nyilalt.

Nane...

Ugye nem...?

Jun és én tegnap...

Lefeküdtünk!??

Szép, nem is emlékszem az első alkalmamra már most se.

-Mi... Tegnap este...-motyogtam egészen halkan, még mindig sokk hatása alatt.

Már most megcsaltam a leendő felésegemet, pedig még össze sem házasodtunk.

Ráadásul a saját batyjával.

-Igen...sajnálom...nagyon fáj...?-kérdezte meg most is félve, és közben ő is felkelt az ágyról.

-Hát... Nem valami kellemes, de az jobban zavar, hogy nem emlékszem semmire.-húztam el a számat, Jun eddigre pedig odaért, ahol én vagyok.

Óvatosan ölelt magához, és a kezeit a derekamra vezette.

Tetszik, hogy ilyen gyengéden bánik velem.

-Látnád a lila foltjaidat a nyakadon, és a testeden...-suttogta a fülembe a szavait. A testemben a vér őrült tempóban kezdett ármolni, a fülembe is hallottam.