The Orphanage/befejezett/javítás alatt/

8

Jimin utálta azt az érzést,mikor úgy érezte,hogy a szíve kiszakad.
Viszont újra meg kellett ezt tapasztalnia,mikor hazaért és látta,hogy a szerelme az ajtó előtt ül,keservesen zokog és mardossa magát.
Megint.

-Kicsim?-érintette meg az idősebb a kicsi vállat óvatosan.
Jeong Guk szipogva felnézett Jimin-re,majd teljes szívéből elkezdett bőgni és az idősebb nyakába borult.

"Azt hittem elveszítettelek"
"De hisz mondtam,hogy hatra érek haza,Édesem"
"Sajnálom"

Az alvó Jeong Guk-ot felvitte a szobába,majd betakarta és befeküdt mellé,hogy melegítse.
Hiába takarta be alaposan,attól Jeong Guk még fázott.
Az idősebb ölelése nélkül fázott.

*
Mikor már éppen felállt volna Jimin,a kicsi visszarántotta a kezénél fogva.
-Mit szeretnél?-nézett az idősebb mosolyogva Jeong Guk-ra.
-Fázok-hajtotta le szomorkásan a fejét Jeong Guk.
-De hisz be vagy takarva...jó alaposan-nézett furcsán a kicsire Jimin.
Három paplannal volt betakarva és két pokróccal.
-De én attól még fázok-mondta durcásan Jeong Guk.
-Mondhattad volna azt is,hogy velem akarsz aludni-mondta az idősebb,miközben befeküdt Jeong Guk mellé.
*
A karját óvatosan lekezelte, úgy hogy a kicsi ne ébredjen fel, majd kilopódzott a szobájából, hogy megcsinálja Jeong Guk háziját.
Nem engedi, hogy büntető pontokat kapjon már a második nap.
Kiváncsi, hogy hogyan telt a napja.
De ezt sajnos csak holnap reggel fogja megtudni.

A kicsi álmosan és bukdácsolva ment be a konyhába, ahol Jimin készítette a reggelit.
A haja kócos és rendezetlen volt és a ruhái lógtak rajta.
Nem volt kedve megigazítani magát.
Azt akarta, hogy soha ne kelljen szépnek lennie és jól öltözöttnek.
Azt akarta, hogy Jimin-nek így is tetszen.
-Jobban vagy? - ment oda hozzá az idősebb amint meglátta Jeong Guk-ot.
-Nem...-suttogta elhalóan a kicsi.
-Miért? Fáj valamit? - simított óvatosan az arcára Jimin.
-Nem...de nem szeretnék abba az iskolába járni-nézett fel sírva a kicsi-Senki nem figyel rám, magányos vagyok és teljesen rámtapadt az igazgató.És tudom, hogy ez neked rossz, de akkor inkább itthon maradok és várok rád egész nap de...-hadarta el a száján Jeong Guk, ami csak eszébe jutott.
-Kicsim! - szólt rá Jimin-Semmi baj, keresünk egy másik iskolát jó? - mosolygott rá az idősebb.
-Jó-bólintott szipogva Jeong Guk.
-De...hogy értetted azt, hogy "teljesen rádtapadt" az igazgató? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel, miközben idéző jeleket mutatott.
-Hát...nemtudom, de olyan furán néz rám és folyamatosan beszél hozzám, meg tegnap megkérdezte olyan fura mosollyal az arcán, hogy ne kísérjelek haza és azt az érvet használta, hogy törékenynek nézek ki és, hogy nehogy megerőszakoljanak...de mindegy is-nevetett fel szerencsétlenül Jeong Guk.
-Jimin? - legyezte meg az idősebb előtt a kezeit, mert már egy perce csak ott áll és mered maga elé.
-Jimin jól vagy? - kezdi el rángatni a kicsi Jimin karját-Jimiin-szól rá mégegyszer, majd elfut és bezárkózik a szobájába.

Jimin feleszmélve a bambulásból összeszorította a kezét és teljes erőből belevágott egyet a falba.
Aztán mégegyet, aztán mégegyet...
Miért akarja mindenki bántani az ő szerelmét?
Miért kell Jeong Guk-nak ilyeneket átélnie?
Mit tett ő, amiért ezt érdemli?
Ilyen kérdések száguldoztak át Jimin ágyán, miközben ütötte a falat.
-Jimin? - kérdezte a nevét remegve Jeong Guk.
Utálta az erőszakot.

Jimin felkapva a hangra a fejét megindult Jeong Guk felé, aki csak ledöbbenve és remegve nézte ahogy a szerelme most talán meg fogja ütni.
De Jimin mihelyst odaért Jeong Guk-hoz a várt ütés helyett egy bordaszorító ölelést kapott.
Jeong Guk még a sírást is elfelejtette.
Jimin-nek az ölelésében Jeong Guk végre biztonságban érezte magát.

Az egyetlen "hely" ahol mindketten biztonságban érezték magukat...

2019.01.26