Angyal Krónikák 1. - Azrael, a Halál angyala ✔(Átírás alatt)

23. fejezet: Diablo

Azrael és Lizzy mindenről elfeledkezve merültek el a vérforraló csókban. Azt hitték, hogy talán soha többé nem láthatják egymást, ezért most ki akarták élvezni.

Percekig csókolták egymást, vagy talán órákig, nem tudták mert megállt számukra az idő. Azt viszont tudták, hogy nem akarnak többet külön lenni.

Azrael lágyan simogatta ajkaival a lányt, majd nem bírva tovább visszafojtani a vágyát, erősen magához ragadta Lizzy fejét, hátradöntötte azt és elmélyítette a csókot. Lizzy belenyögött a csókba, majd átfonva a férfi nyakát viszonozta az egyre szenvedélyesebbé váló csókot.

Végül Azrael felemelte a fejét és a lány homlokának döntötte azt. Lizzy mosolyogva nézett fel a férfira és nem akarta elhinni, hogy újra megtörtént az, amiről egy hete csak álmaiban történt meg vele.

Azrael újra megcsókolta, pedig azt hitte, hogy mivel szinte elmenekült a csókjuk után, nem érdekelte úgy, mint őt.

- Azra, eljöttél értem - suttogta a lány és lehunyta a szemét, mintha bele akarná vésni a férfi arcát az emlékezetébe. - Azt hittem, hogy...

- Mit hittél? - kérdezte a férfi érdeklődve. - Azt hitted, hogy hagynám, bármi bajod essen? Tudod, mennyire fontos vagy számomra. Te vagy a fény és a melegség a sivár életemben, angyalkám - mosolygott a lányra Azrael.

- Tényleg? Na, és miért nem jelentkeztél, miután megcsókoltuk egymást? - kérdezte Lizzy és zavartan lehajtotta a fejét. - Annyira nem élvezted?

- Ha nem élveztem volna, most se csókoltalak volna meg, nem igaz? - emelte fel a lány fejét Azrael. - Lizzy, meg kell értened, ez nekem nagyon furcsa. Angyal vagyok és olyasmiket érzek irántad, amiket soha nem gondoltam, hogy érezni fogok. Adj nekem egy kis időt, hogy rájöjjek mit is érzek. Rendben?

- Rendben van, Azra, bármennyi időt megadok, ha kéred - simogatta meg a férfi mellkasát öntudatlanul. - Ezek szerint már nem csak kislányként gondolsz rám? Mármint nő lettem a szemedben?

- Igen, és ez nagy baj lehet még - mondta a férfi nagyot sóhajtva. - Hagyjuk ezt a témát jelenleg, inkább menjünk. Anyád nem tud arról, hogy elraboltak téged, úgyhogy jobb, ha nem is idegesítjük vele - fogta meg a lány kezét és húzni kezdte kifelé a barlangból.

- Várj, mi lesz vele? - kérdezte a sárkányra mutatva Lizzy. - Nem hagyhassuk itt.

- Miért is? - kérdezte meglepődve a férfi.

- Azért mert ő mentett meg, miután azok a nyomorult angyalok a falhoz láncoltak - tette csípőre a kezét kissé felmérgesedve. - Ha ő nincs, még mindig ott lennék és te se találtál volna meg. Először megijedtem tőle, de utána rájöttem, hogy ő egy nagyon aranyos és segítőkész sárkány. Úgyhogy velünk jön!

- Lizzy, ő egy sárkány. Nem vihetjük be a városba ezt a behemót nagy állatot - mutatott a sárkányra Azrael.

- Nem is behemót, csak egy kicsit nagyra nőtt - ment oda a sárkányhoz és megsimogatta annak vörös fejét. - Ugye, hogy nem vagy te behemót, szépségem? Ne figyelj erre az angyalra, te csak egy kicsit nagyra nőttél - mondta a lány babusgatva a sárkányt, aki szinte már dorombolva bújt hozzá.

Azrael döbbenten nézett a lányra, aki egyre jobban magához szorította a sárkányt és egyre jobban nevetgélt. Nem látta a lányt még ennyire ragaszkodni semmilyen állathoz. Minden állatot egyformán szeretett, soha nem tüntetett ki egyetlen állatot sem a többi közül. Ez a sárkány azonban valahogy más volt.

A férfi nagyot sóhajtott és lassan odament a lányhoz meg a sárkányhoz. Felnézett a sárkányra, majd megcsóválta a fejét.

- Bármennyire is szeretnéd, egy ilyen nagy sárkány nem élhet a városon belül, Lizzy. Ráadásul ez a hely a sárkányok otthona, nem hiszem, hogy el akarná hagyni ezt a helyet - mondta a sárkányt nézve Azrael.