The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

79.-Elijah

-A baba ma mindenképpen világra jön, viszont elfogyott az összes érzéstelenítőm és fájdalomcsillapítóm szóval muszáj lesz erősnek lenned.-szólt olyan halkan és együtt érzően, amennyire csak lehetett. 

-Hogy micsoda?-nyíltak nagyra Rose szemei, majd rám nézett. Aggódtam Roseért, főleg abban a pillanatban. Egy ember számára veszélyes volt megszülni egy vérfarkas gyereket, gyógyszerek nélkül pedig kész öngyilkosság. De már nem tehettünk semmit. Messze volt tőlünk a város, a gyógyszertárról nem is beszélve. Talán ha szóltunk volna Dr. Duncan-nek talán még esélyünk lett volna találni megfelelő orvosságot. De azt sem tudtuk biztosra, hogy Ő mikor ér ide hozzánk, nemhogy, ha még kitérőt is tesz.

-Nem lesz semmi baj.-néztem bele gyönyörű, könnyektől csillogó szemeibe. Nem akartam látni a fájdalmát, mert az nekem is azt okozott. De muszáj volt mellette maradnom, és vigyáznom rá. 

-Félek.-suttogta, nemsokkal később pedig lecsordult egy könnycsepp pillái sarkából. Közelebb hajoltam hozzá, majd egy gyengéd puszit adtam homlokára. 

-Itt leszünk veled, és nem hagyjuk, hogy bármi bajod essen.-ígértem, és csak bízni tudtam abban, hogy így is lesz. Mert megeshetett, hogy komplikáció adódik... vagy a baba a születés után... 

Nem. Nem szabadott erre gondolnom. Minden rendben lesz. 

~*~

Nehéz szülés volt. A mondat legkomolyabb értelmében. Hat órát töltöttünk bent Newt kórtermében, és ezalatt az idő alatt szinte minden végigfutott a fejemen. A legrosszabbtól a legjobbig... minden. Igazából az utolsó egy óra volt a legkritikusabb, több szempontból is. Newt szerint bármikor előfordulhatott, hogy Rose elájul a fájdalomtól, vagy esetleg az, hogy a kicsi nem sír fel. Felkészültem a legrosszabbra is. Arra, hogy a babánk nem fog hasonlítani egy élőlényre sem, vagy arra, hogy Rose a kezeimet szorítva fog meghalni. Csak és kizárólag a jóra nem tudtam gondolni. Abban a pillanatban nem. Mert valljuk be, túl sok rossz történt velünk annak ellenére is, hogy mi nem érdemeltük meg. 

De mikor megláttam Őt, minden negatív gondolat kimászott a fejemből. Zene volt fülemnek, mikor hallottam, ahogy sírni kezdett. Gemma ekkor tekert köré egy törülközőt, majd Dawn és Ő elmentek megtisztítani, de kizárólag úgy, ahogy Newt és Dr. Duncan mondták. Akkor már mindenki sírt. Legalábbis Rose és én biztosan, olyannyira, hogy alig láttam valamit a könnyeimtől. Miközben nővérem odaadta Rose-nak a babánkat az idő lelassult egy pillanatra. Mikor láttam, ahogy átölelte a már nyugodtan alvó picinyt, ismét szerelmes lettem. Szerelmes lettem a pillanatba, miközben egy családdá váltunk. Alig éreztem annál szebb boldogságot, mert minden éppen olyan tökéletes volt, ahogy annak lennie kellett. 

-Egészséges kisfiú.-mosolygott Newt, miközben a nemrég megmosott kezét törölgette-Gratulálok.-veregette meg a vállamat, én viszont még mindig nem bírtam kilépni a csodálatból. 

-Elijah.-nézett fel rám Rose szeretetteljesen a vöröslő, sírástól bedagadt íriszeivel. Kitűrtem homlokából az izzadt hajszálakat, majd szűzies csókot nyomtam ajkaira. Azt hiszem, annál boldogabb nehezen lehettem volna, mint akkor. Elijah életerős volt és nyugodt, mégis kíváncsi szemekkel meredt ránk, miközben a mutatóujjamat szorította. Be kellett vallanom, már akkor is bivaly erős volt, ez pedig biztosított minket arról, hogy márpedig egy félig természetfeletti fiúnk született. Egyik írisze zöld volt, míg a másik sötétbarna, ezzel is jelezve azt, hogy Ő márpedig félvér volt. 

-Harry, vedd el Rose-tól Elijah-t. Mindkettejüknek sokat kell pihenne, hogy minél előbb új erőre kapjanak. Főleg neked fontos az alvás.-simított végig szerelmem kezén Dr. Duncan, szavai után pedig úgy tettem, ahogy kérte. Karjaimba vettem a fiamat, de mielőtt eltudtam volna merülni a nézésében, Dawn mellém jött, majd kérte, hogy adjam oda neki. Ő szépen bebugyolálta, majd egy nemrég lehozott kiságyba tette. A tárgy nem volt ismerős, de mikor felnéztem a lányra, szélesen és mindentudóan elmosolyodott.

-Egy ajándék, Niall-től és tőlem.-szólt, én pedig szorosan megöleltem Őt és elmondtam neki, mennyire köszönöm. Túl boldog voltam ahhoz, hogy kimenjek a többiekhez, főleg Scotthoz, ezért Rose ágya mellé húztam egy széket, és kezét simogatva figyeltem, ahogy aludt. 

Az nem kifejezés, hogy majd' kicsattantam az örömtől. Néhány hete még azt sem gondoltam volna, hogy nyomon tudom követni Rose terhességét, nemhogy lássam a gyermekünket is. Nem csak az volt csoda, hogy nem változtam át, hanem az is, hogy a szülés komplikáció nélkül lezajlott. Számtalanszor köszönetet mondtam Istennek, miközben figyeltem a szerelmemet és a fiúnkat. Varázslatos volt végre látni Őt, arról nem is beszélve, hogy bármikor a kezembe vehettem. Úgy tűnt, kezdett minden helyrejönni. Kivéve a kapcsolatunkat Scottal... Ő kész rejtély volt még számomra, és csak remélni mertem, hogy nem fog szétválasztani minket, mert arra egyikünknek sem lett volna szüksége...

*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*

Csoport név: Ladybady Books

Elérhetőségeim:

Facebook: Laura Petes (Kérlek szólj, mielőtt szeretnél csatlakozni a csoporthoz, mert csak ismerőseket tudok felvenni, viszont nem szoktam olyanokat visszajelölni akiket nem ismerek. Ezért, kérlek értesíts a szándékaidról! Köszönöm)

E-Mail: ladybadybooks*gmail.com

Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3

Kérlek komizz!