The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

53.-Poison

Poison: Méreg

Rose Davis~

Halk, de megfontolt léptekkel indultam vissza az emeletre hajnali két óra környékén. Felébredésem oka nem más volt, mint a kiszáradt torkom amit muszáj volt leöblítenem egy pohár hideg vízzel. Ahogy haladtam vissza, a faház nesztelen volt, csak a lábaim kopogását és a lélegzetvételeimet lehetett hallani, egészen addig amíg a hálószoba ajtajához nem értem. Csendes, mégis annál fájdalmasabb nyüszítésre lettem figyelmes amint benyitottam. Harry a hatalmas ablaknál állt, fejét az üvegnek döntötte és a korlátba kapaszkodott. Nem vette észre érkezésem és nem is törődött tarkójának bizsergésével.

-Minden rendben?-léptem közelebb és fogtam meg kezét, amely a fán pihent. Ahogy arcára vezettem tekintetem, akkor láttam meg, hogy az eltorzult a fájdalomtól. A férfi kapkodta a levegőt, de úgy tűnt tüdeje mellőzni kívánta az éltető oxigént.

Kérdésemre megingatta a fejét és szólásra nyitotta a száját.

-Menjünk Newt-hoz.-kérte, hangja a szokottnál is mélyebb, ezenfelül reszelősebb volt. Íriszeim kitágultak a meglepetésre, és izmos vállára tettem kezem.

-Miért? Mi történik?-kérdeztem rettegve. Gyönyörű szemeivel felnézett rám, de azok egy pillanatra rikító zöldek voltak úgy, ahogyan Emerald kozmoszai szoktak lenni. Ajkaim elnyíltak egymástól.

Harry kihúzta magát, és bal oldalát felém fordította, eközben pedig levette csípőjéről kezét amely vérben úszott. Tenyerével egy óriási harapásnyomot fogott le, hogy a vörös folyadék amely végigfolyt csaknem az egész testén, ne tóduljon ki még jobban. Teljesen lefagyva álltam szerelmem előtt, aki csak ennyit mondott:

-Itt járt...

~*~

Tudtam, hogy az életem azután, hogy megismertem Harry-t, nem lesz leányálom. Viszont reméltem, hogy ez a furcsa, ugyanakkor teljesen egyértelmű gondolatom sosem lesz valós. Tévedtem, úgy ahogyan abban is, hogy mindenkiben van valami jó. Mert ez nem igaz. Vannak velejéig romlott emberek akiken nem lehet segíteni. De talán ez így van rendjén. Azért, mert ha nem így lenne, akkor a világ túl jó hely lenne ahhoz, hogy minket élő egyéneket a hátán hordozzon és minden jóval ellásson.

Hogy mikor változott meg a véleményem? Akkor, mikor Harry-t be kellett tolni a műtőbe, mert a béta, akit eddig kerestünk megharapta és egy mérget juttatott a szervezetébe ami állítólag képes lebénítani Őt ezután pedig megölni. De volt valami, amit nem értettem. Hogyan tudott bejutni a faházba, ha az láthatatlan volt majdnem mindenki számára?

-Reméltem, hogy nem kell több tűt látnom mostanában.-morgolódott a férfi, miközben felült a fém asztalról ahol Newt kezelte. Mellé sétáltam és összefűztem ujjainkat miközben azt figyeltem, hogyan szúrta meg az orvos, és adott be neki még egy folyékony gyógyszert.

-Ne állj fel, mert a végén összeesel az orvosságoktól.-parancsolta neki Newt, ellenkezést nem tűrően. A göndör hajú bólintott egyet, és egy apró puszit adott fejem búbjára.

-Haver, annyi bogyót kaptál, ami még egy lovat is kiütne.-tájékoztatta Niall közben pedig lehuppant az egyik barna bőrfotelba. Harry megforgatta szemeit és óvatosan rám nézett.

-Hogyan jutott be?-kérdeztem még mielőtt Ő szólalhatott volna meg.

-Nem tudom, viszont...-kezdte volna, de Newt félbeszakította.

-Hamarosan holdfogyatkozás.-mondta-Ez nem csak az én műszereimet zavarja meg, de a természetfeletti varázslatokat is. Meglehet, hogy ezért tudott olyan egyszerűen bemenni úgy, hogy észre sem vettétek.-oktatott ki minket, ámbár a vérfarkasok teljesen ledöbbentek.