The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

71.-Dream and reality

♥ Hey Lads! ♥

Meg is hoztam nektek a 71. részt! Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, akkor is ha ez a fejezet egy kicsit laposabb lett, mint amilyet vártam. De nem kell aggódnotok, a következő kifejezetten eseménydús lesz, remélem várni fogjátok! :) ♥

Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek a több mint 142 ezer megtekintést, a rengeteg voteot és kommentet! Elmondani nem lehet, hogy ez mennyit jelent nekem! Csodálatosak vagytok! Köszönöm! ♥♥

Legyen nagyon szép napotok! ♥

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♥ 

Dream and reality: Álom és valóság

Rose Davis~

Egy erdőben sétáltam. Fogalmam sem volt, hogy mit kerestem ott, de lépteimet egyre gyorsabbra vettem. Nem menekültem, sokkal inkább siettem valahova. Azt, hogy hova még magam sem tudtam. A fák között a Holdat véltem felfedezni, amely teljes alakjában világította ki az erdő gyér, fás részeit. 

Egy fehér ruha volt rajtam, amely leért a földig, így egy gyönyörű kőrt formálva körém. Mikor elértem utam végét, megpillantottam egy hatalmas fát, amelyet kövek fogtak közre. Stone Circle volt az. Az óriási, több száz éves fa tövében egy férfi ült, fehér ingben, fekete szövetnadrágban, míg nyakában egy éjszínű nyakkendő libegett. Haja az arcába hullott, mivel a kezét nézte, melyben egy fehér rózsát forgatott. Indokolatlanul is elmosolyodtam, és készültem volna közelebb lépni hozzá, azonban egy hideg kéz megállított. 

-Várj! Őt elfelejtetted!-hallottam meg egy rég nem észlelt hangot. A nő irányába néztem, miközben belepillantottam barna, kedvesen csillogó szemeibe. A kezében egy pólyás kisgyereket tartott, aki nagy, zöld szemekkel figyelt engem. A szívem nagyot dobbant, mikor rájöttem, hogy ki volt az. 

-Mary?-suttogtam döbbenten-Mit keresel itt, úgy tudtam, hogy Scott és te már elmentetek.-motyogtam. 

-Szerettem volna megköszönni, hogy ennyi mindent tettetek értünk.-mosolyodott el, majd a kezembe adta a gyerekemet-Elijah nagyon hiányolt titeket az utóbbi pár napban, míg nászúton voltatok.-mesélte, majd megsimította a kisfiú fejét. 

-Nem kell megköszönnöd.-ingattam meg a fejemet-Mert ha te és a bátyám nem vagytok, akkor sem mi, sem pedig Elijah nem lenne itt. Köszönöm, Mary. Köszönöm, hogy sosem hagytál fel azzal, hogy szeresd a bátyámat.-leheltem, majd megöleltem a lányt. A kezemben tartott fiú nevetésére váltunk el, és mosolyodtunk el mi is. 

-De én most megyek.-mondta az előttem álló úgy, hogy még mindig Elijah-n tartotta a szemét-Sok sikert kívánok az élethez, Rose!-mondta, majd hátrálni kezdett. Mielőtt én is megszólalhattam volna egy hasonló jókívánsággal, kámforrá vált. 

Elmosolyodtam, hiszen jó volt látni Őt, még egyszer utoljára. Annyi mindenért köszönetet kellett volna mondanom. Mert igazam volt, ha Ő nem bukkan fel az életünkben, akkor soha nem sikerült volna túlélnünk ezt a háborút. Lenéztem a kezemben tartott fiúra, aki elvarázsolt tekintettel figyelt engem. 

-Rose!-hallottam meg a nevem. A fa tövében ülő férfi felé kaptam a fejem, aki szélesen mosolyogva intett. Mielőtt bármit is mondhatott volna, elindultam felé, az új életünk irányába...