Stray Kids One_Shots (x Reader)

Minho/ Lee Know

Minhoval már nagyon rég legjobb barátok vagyunk... de sajnos CSAK barátok. Nagyon rég érzek iránta valamit. Mióta ledebütált azóta meg alig foglalkozik velem. Nagyon hiányzik, amit tud is. Elmondásai szerint én is hiányzok neki, de mégse találkozunk, még, ha van szabad ideje akkor se. Ami nagyon bánt és fáj.
Próbáltam túl lépni rajta, hogy ne érezzek iránta. Beszéltem fiúkkal, ha meg megtudta akkor mindig biztatott, hogy találkozzak a sráccal. Mondanom se kell, de ilyenkor mindig össze tört bennem valamit. Most már úgy vagyok vele, hogy nem érdekel Minho... vagyis csak szeretnék már ott tartani. Beszélek fiúkkal, addig is hátha terelve van róla a gondolatom, de igazából nem. Mindig ő lebeg előttem, mindenről ő jut eszembe.
Egy fiúval már jó ideje beszélek, és találkozóra hívott. Igent mondtam neki. Péntek estére beszéltük meg a találkozót. Randit.
Péntek reggel elég nehezen keltem fel. Nem volt kedvem semmihez, nem akartam sehova se menni, főleg nem a randira. Nagy nehezen ki másztam az ágyból és készülni kezdtem. Szerencsére ma nincs suli, így legjobb barátnőmmel tudtam találkozni.
Egy kávézóba ülünk, egyenlőre csendben iszogatva a rendelésünk.
- Képzeld T/N!
- Hm?
- Ma beszéltem a szerelmemmel, és mondta, hogy valaki elmondta Minhonak, hogy ma randid lesz... magyarul, a fülébe jutott valahogy. És azt is mondták, hogy féltékeny volt. Tiszta aranyos tőle, hogy így félt téged...
- Oh... Mi már nem beszélünk... - láttam barátnőm teljesen értettlen arcát. - Minhoval már nem tartjuk a kapcsolatot.
- Tessék? Hogyhogy? - kérdezte kikerekedett szemekkel. - De hisz olyan joba voltatok, legjobb barátok meg minden...
- Igen... de csak voltunk. Nem is tudom, hogy mikor beszéltünk utoljára.
- De mi történt?
- Nem válaszol... - mondtam szomorúan.
- Nincs rád ideje? - kérdezte hüledezve, még mindig nagyon meglepődve.
- Nincs... - szinte már elfolytott, sírós hangon beszéltem hozzá.
Erre barátnőm csak felállt a székéből és mellém ülve megölelt. Próbált nyugtatni, kisebb sikerrel. Simogatta a hátamat, hátha ettől jobb lesz. Megtöröltem az arcom és ránéztem.
- Menjünk haza, jó? - kérdeztem.
Ő csak bólintott és elindultunk.
Otthon elkezdtem készülni az estére, hátha hoz valami jót. Készülődésem a telefon hangja szakította félbe. Legnagyobb meglepetésemre Minho hívott.
- Igen? - kis hezitálás után fel vettem neki.
- Szia! Itt Lee Know.
- Szia Minho! Mit szeretnél? - kérdeztem komoly hanggal.
- Tudom, hogy rég találkoztunk, de most van egy kis időm, nincs kedved össze futni?
- Minho... nekem más programom van már...
- Oh... és... nem tudod lemondani?
- Ahhoz már túl késő... sajnálom.
- És este? Nézhetnénk filmet, mint régen.
- Nem tudom, hogy mikorra érek haza.
- Hát persze... el is felejtettem, hogy te milyen elfoglalt vagy a sok randi miatt... - kikerekedett szemekkel hallgattam azt, amit mond...
- Nem is tudom, hogy ki nem ír már jó ideje, most meg hirtelen találkozni akar... Lee Know...
Ki nyomtam a telefont. Hogy lehet ennyire paraszt... nagyon más lett mióta nincs itt...
Nagy nehezen elkészültem a randira, és még mindig nincs kedvem menni.
A randi nagyon jól telt, kellemes társaság volt a fiú, és a vacsora, meg a séta is jó volt a parkba. Romantikus. Beszélgettünk, de nekem ehhez semmi kedvem nem volt, egész idő alatt mű mosollyal az arcomon közlekedtem, túlságosan is szórakozott voltam és nem tudtam figyelni, mindig csak mondtam valami, hagytam, hogy had beszéljen ő. Minho gondolata nem hagyott nyugodni.
Mindig ő mondta, hogy találkozzak valakivel, most meg hisztizik, hogy mással találkozom.
Azt se értem, hogy miért pont most akar találkozni.
Miért mondta ma a barátnőm is, hogy féltékeny, ha eddig mindig ő akart más karjába lökni.
Hogy miért érzek még mindig iránta valamit.
Miért nem tudom elfelejteni.
És a legfontosabb, hogy miért nem ír, és miért nem keres.
Miért pont most keres.
Nagyon elkalandoztam és ez a partneremnek is feltűnt.
-T/N, jól vagy?
- Igen, ne haragudj, de nagyon fáj a fejem.
- Semmi baj. Látom rajtad, hogy nem vagy jól. Gyere és menjünk haza.
- Rendben.
- Haza kísérlet, jó?
- Igen. - erőltetem magamra egy gyenge mosolyt.
Kocsival jöttünk és kocsival is mentünk. Így hamar haza értem.
Kiszálltam a kocsiból.
- Köszönöm az estét. Ééés ne haragudj, hogy el rontottam...
- Semmi baj... mindenkivel előfordul, hogy fáj a feje és másra se vágyik csak arra, hogy lefeküdhessen. - mosolygott rám.
Mögötte láttam, hogy az utcán közelít félek egy elég ismerős alak. Amint közelebb ért, ami nem tartott neki sokáig, mert elég gyorsan jött, Minho alakját véltem felfedezni benne.
- Akkor szerintem megyek is. T/N.
- Rendben... - nem nagyon tudtam rá figyelni csak a közeledő alakot néztem, ahogy a lámpa fényei megvilágítják kicsit sem boldog arcát.
- Szia! - kerek szemekkel néztem rá.
Megsimoggatta az arcom és elkezdett felém közeledni. Nem sok kellett neki, hogy megcsókoljon. Ekkor láttam, hogy Minho megtorpan. Én meg elfordítottam a fejem, így csak az arcomra kaptam egy puszit. Rám nézett a partnerem majd megnyalta a száját.
- Oh... Ne haragudj... Csak azt hittem, hogy... mi már.
- Ne haragudj, de első randi után nem foglak megcsókolni. - hazudtam neki.
- Akkor én megyek is.
- Talán jobb is.
- Szia! - köszönt.
- Szia...
Minho megvárta még elmegy, majd oda jött hozzám. Köszönni se volt időm neki, egyből kézen ragadott és a ház felé kezdett el ráncigálni. Nagyon erősen szorította a kezem.
- Minhooo! Ez fáj! Engedj el!!!
Nem válaszolt csak húzott maga után. Amíg a szobamba nem értünk. Oda meg egyenesen belökött, majd becsapta az ajtót. Nagyon mérges.
- ELMONDANÁD, HOGY MIT CSINÁLSZ? - kezdett kiabálni. - HA? KITESZEM A LÁBAM INNEN... CSAK PÁR NAPIG NEM VAGYOK A KÖZELEDBE ÉS TE EGYBŐL, HOLMI JÖTT MENT SRÁCOKKAL ELMÉSZ! ESKÜSZÖM NEM TUDOM, HOGY TE ILYENKOR NAGYON HÜLYE VAGY, VAGY CSAK ENNYIRE VAKMERŐ! MIRE JÓ EZ NEKED? KI TUDJA MI LETT VOLNA, HA MOST NEM JÖVÖK? HA NEM LÁTSZ MEG ÉS NEM FORDÍTOD EL AZ ARCOD? Bajod is eshetett volna... - ezt már normális hangnembe mondta.
- Nem értem, hogy mi bajod van! Te hagytál itt, te nem keresel, te nem írsz vissza, te nem akarsz soha találkozni még akkor se mikor lenne is rá időd!!! És semmi nem lett volna, ha én nem akarok haza jönni akkor még most is javában tartana az estém. És mi lett volna, ha megcsókolt? Ha? Semmi, Minho! Semmi! - mondtam neki dühösen. - Tudod mit... lehet meg kellett volna csókolnom...
Itt elpattant neki valami és a koromnál fogva a falnak nyomott.
- Azt próbáltad volna meg! Le is téptem volna rólad.
- Nem értem, minek ez a felhajtás... hisz régen mindig te löktél más fiú karjai közé...
- Mert tudtam, hogy úgyse mennél velük sehova...
- Tessék?
- T/N, az istenit már!!! Nem igaz, hogy nem veszed észre, hogy mindennél jobban szeretlek és, hogy nem akarom, hogy más fiú akár csak rád is nézzen. Azt akarom, hogy ne érjenek hozzád, ne nézzenek rád, hozzád se szóljon, senki!!! - amilyen hévvel beszélt, pont olyan lágyan csókolt meg. - Szeretlek! - mondta a csók végén és adott a fejemre egy puszit. - Csak fogd már fel könyörgöm! - itt elmosolyodott.
- Miért nem kerestél? - össze döntötte a homlokunkat, úgy válaszolt.
- Nem tudtalak. Meg van tiltva a barátnőzés, a kamerák meg figyelnek. De mikor megtudtam, hogy ma végre találkozol valakivel, nem tudom, csak elöntötte a fejem a köd. Muszáj volt látnom téged. Tudni, hogy jól vagy. Nem engedhettelek el, mostmár nem. Túl régóta tetszel ahhoz, hogy ilyen könnyen el engedjelek.
- Miért nem mondtad?
- Féltettem a barátságunkat, hogy te nem így érzel és elveszítenélek végleg. Inkább nem mondtam, barátként, de addig is mellettem voltál.
- És most?
- Mostmár nem érdekel... de végre elmondtam neked, azt, ami jó ideje nyomasztott belülről. Nem érdekelnek a következmények, várom őket. - mondta nevetve.
- Igazán elmondhattad volna. Nem utasítottam volna vissza, mint ahogy most se a csókod.
Elmosolyodott majd megint megcsókolt.

2018 december 2.