Hi, hello || Day6

e l s ő extra fejezet

DOWOON

Az egész közösségi média Wonpil leveléről és rólunk beszél, én pedig csak ülök itt a szobámban és úgy érzem, meg fogok őrülni, ha ez így folytatódik. Mostanra szinte két különböző ember él bennem: egy, aki ha tehetné élete végéig bújdosna. Ez az énem retteg és legszívesebben elfutna a világ elől, amíg ott van a másik, aki bátran vállalná az identitását és szerelmét. De egyikőjük sem áll nyerésre és ez megőrjít. Egyik pillanatban remegek a félelemtől, amíg a másikban olyan bátorság kerít hatalma alá, hogy akár abban a pillanatban képes lennék elmondani mindenkinek.

Leginkább Wonpil az oka mindennek, szerintem ez elég nyilvánvaló. Annyira, de annyira sajnálom, amiért egyedül kell végigszenvednie mindezt. Sajnálom őt és utálom magamat, amiért hagyom, hogy kétségek közt vergődve keressen, miközben tűri a többiek gúnyolódását. Szégyellem magam, amiért ennyire kegyetlen vagyok vele, mégsem tudok mást tenni. Mindezek mellett pedig mérges vagyok rá az óvatlansága miatt és talán kicsit szomorú is, amiért képtelen felismerni. Talán annyira közel vagyok hozzá, hogy nem is gondol rám, mint Loner. Talán nem vonzódik hozzám, ezért nem vesz számításba.

+ + +

Amikor belép Jae oldalán a klubba, ahol a fellépésünk lesz, csak igazán kicsi kell ahhoz, hogy elveszítsem a fejem. Elmondhatatlanul tökéletesen fest. Szürke farmert visel fekete pólóval. Ábrázata most is, mint mindig, egyértelmű jelét mutatja annak, hogy nemrég ébredhetett, még akkor is, ha kora délután van. Nagyot nyelek és egy pillanatra lehunyom a szemem, hogy összeszedjem magam. Jelenleg még fogalmam sincs, mi lesz a mai este kimenetele. Egyik pillanatban biztos vagyok abban, hogy el fogom mondani, viszont a másikban teljesen az ellenkezőjét gondolom.

- Nem gondoltam, hogy ilyen bátor leszel - mondja SungJin hyung a fiúnak, aki a szerelmi élete említése után inkább a hangszere ellenőrzésébe kezdett, hogy elrejtse zavarát.

- YuGyeom azóta sem hajlandó beszélni veled? - Teszi fel a kérdést Jae hyung.

- Egyszer beszéltünk. - Von vállat rám nézve Wonpil, mire keservesen rámosolygok. Lehet igaza volt az osztálytársamnak abban a beszélgetésben, mégis tény, hogy nem a legbarátságosabb oldalát mutatta aznap.

- Nem hiszem, hogy YuGyeom lenne. - Rázza meg a fejét Young K. Persze, hogy nem ő!

- Nem szállhatnánk le erről a témáról? - Csattan fel hirtelen WonPil, mellyel mindőnket igazán meglep. - Gyakorolnunk kellene. - Teszi hozzá halkabban. - Nem akarom ezúttal én elrontani a bemutatkozásunkat, szóval légyszíves ne hozzátok fel. - Kér minket. Hangjából szomorúság hallatszik. Talán feladta? Nem hisz bennem?

Gyakorlás közben egyre csak Wonpil üzenete jár az eszemben. Soha egyetlen szöveget nem tudtam megtanulni fejből, ezt a levelet mégis tudom. Minden egyes szavára, mondatára tisztán emlékszem és egyre csak nem tudok megálljt parancsolni az agyamnak, hogy fejezze be az emlékezést.

Miután azon a szilveszteren minden kiderült, nem telt el olyan nap, hogy ne olvastam volna el a legelső levelünktől az utolsóig mindegyiket. Olvastam őket, próbáltam a sorok mögé látni, megfejteni őket. Talán nem volt semmi hátsó szándéka az üzeneteknek, én mégis kerestem. Kerestem, hátha átverés az egész. Kutattam az utalások után, melyekből kiderülhetne, hogy kedvel-e valakit a fiú.

Most pedig itt áll tőlem pár méterre a hangszere mögött, és észrevehetően erősen koncentrál. Görcsösen egyenesen tartja magát, a szokottnál is jobban koncentrál a billentyűkre, melyeket remegő ujjaival leüt. Késztetést érzek arra, hogy felálljak a dobjaim mögül, odasétáljak hozzá és átöleljem. Már ezerszer elképzeltem, milyen lehet legelőször megölelni őt  Valószínűleg elmondhatatlanul kellemes lenne. De ezt most sem tehetem meg, ugyanis megjelenik EunBi, az osztálytársuk. EunBi, a lány, aki mindent tönkretett. Aki miatt most itt tartunk.