Hi, hello || Day6

14

Feladó: pencilboi@naver.com

Címzett: imal555ner@naver.com

Tárgy: i'm the pathetic boi

Hi, Loner!

Ma reggel anya visszament Kínába. Kivételesen én is korán keltem, hogy elkísérhessem a reptérre HaeWonnal. (Bár ahogyan visszaértem, aludtam egészen délután ötig, hogy behozzam azt a két óra lemaradást a kb. háromszorosával.) 

Azt hiszem, amióta elmondtam neki mindent egy hete, sokkal jobb lett a kapcsolatunk, amit részben neked is köszönhetek. Hiszen ha nem biztatsz, akkor most talán úgy váltunk volna el, hogy előtte még jól összeveszünk. Remélem, büszke vagy rám! Köszönöm, hogy vagy!

Tudod, mostanában mindenkiben téged kereslek. Akárhányszor beszélek valakivel, csak azt várom, hátha mond valami olyat, amivel leleplezi magát, amivel a tudtomra adja, hogy te vagy ő. Úgy érzem, nagyon szánalmas vagyok, Loner, hogy nem tudok rájönni, ki vagy. Annyira közel érezlek magamhoz, mégis olyan távol. Megőrjít ez az egész.

Teljesen össze vagyok zavarodva. Azt hiszem, kezdek beléd szeretni. Tessék, kimondtam, ha eddig nem lett volna nyilvánvaló!

Loner

Zaklatottan csaptam le a laptopom tetejét a nappaliban, amit még HaeWon is meghall a konyhából, ezért rögtön kijön hozzám.

- Mi az? – kérdezi kíváncsian, mire csak megrázom a fejem. – Nem úgy nézel ki, mint akinek semmi baja, Wonpil – mondja csípőre tett kézzel. Néha túlságosan is komolyan veszi a pótanya szerepét.

- Csak ne kérdezz most, kérlek! – Sóhajtok és felállok, hogy engedjek magamnak egy pohár vizet.

- Pedig egy kérdésem még lenne – közli, miközben utánam jön.

- Mi az?

- Mész ma valahová szilveszterezni? – érdeklődik.

- Uh, tényleg! – Jut eszembe. – Markéknál leszek – mondom. – Tudod, az osztálytársam. Amelyik mindig a thai fiúval jár ide – magyarázom, mivel látom rajta, hogy fogalma sincs, kiről van szó. – Az osztályból lesz ott szinte mindenki, pár haverja, meg a zenekarunk. Körülbelül harmincöt vagy negyven ember. Két sarokra innen. Ha szeretnéd, megadom a címet. Vagy akár jöhetsz te is. – Ajánlom.

- Dehogy! Túl öreg vagyok én már hozzátok. – Húzza a száját. – Egyébként is lehet, hogy átugrik KwangJin – mondja kissé halkabban. Talán azt hiszi, így majd nem hallom meg, amit mondott.

- Azt hiszem, ez azt jelenti, maradhatok egy kicsit tovább. – Vigyorodok el. Lee KwangJin és a nővérem már legalább háromnegyed éve kerülgetik egymást, de még mindig nem járnak. Azt hiszem, HaeWon a hibás emiatt: A testvérem az a típus, aki szuperbiztosra akar menni az emberekkel, mielőtt bármilyen kapcsolatba is kerül velük.

- Maximum egy – közli, én pedig bólintok és indulok is készülődni. Nem csinálok túl nagy ügyet a dologból, egy fekete farmerral és égszínkék garbóval letudom az egész „buliba megyek, de jó lesz"-ügyet. Magamra kapom még a kabátom, bakancsom és sietek Jaehez. Úgy beszéltük meg a srácokkal, hogy ez alkalommal nem Brianéknél gyülekezünk, mivel kicsit összekapott a szüleivel és nem akarja kockáztatni, hogy véletlen felindulásból ki legyünk tiltva a garázsukból.

A JaeHyungékhoz vezető úton szinte biztossá válik bennem, hogy ilyen hideg még eddig nem volt idén télen. Alig érzem a lábam és félek, még három nap elteltével sem fogok tudni zongorázni, annyira megfagytak és fájnak az ujjaim.