Hi, hello || Day6

2

JaeHyung egészen késő estig vissza sem ír. Már rég végzünk a mozival is, amikor végre jelez a telefonom.

- Bocs, HaeWon, de most mennem kell! – Pattanok le a konyhapult előtti bárszékről és villámgyorsan zárkózok be a szobámba.

„Miért ez neked, Wonpilie?" – érdeklődik, mire rögtön hívást indítok.

- Fontos és nem értem igazán – magyarázom egyből, amikor fogadja a hívásomat.

- Ideje lenne nem csak annyit tudnod angolul, amennyit Brian beleír a dalszövegeinkbe! – Tanácsolja.

- Tudom, hyung! Tudom! Ha ezt az utolsót lefordítod nekem, esküszöm, megtanulok! Komolyan! Ígérem!

- Gyanús vagy...

- A nővérem nagyon szereti ezt a férfit és addig nem merem megmutatni neki a cikket, amiben ezt láttam, ameddig nem megyek biztosra, hogy mit jelent az idézet – hadarom el egy szuszra, úgy hátha nem hallatszik annyira hazugságnak.

- Rendben! – Egyezik bele végül. – Szóval... Valami olyasmi, hogy a tény, hogy meleg mindig létezett és továbbra is lesz, valamint ennél boldogabb, elégedettebb és büszkébb nem is lehet...

- Wow, hyung! Köszi! Lerakom! – Ezzel ki is nyomom a hívást. Hirtelen eszméletlen mennyiségű boldogságot érzek szétáradni a testemben, szinte repülni lenne kedvem. Kapkodva, remegő kezekkel nyitom fel a laptopom tetejét és regisztrálok egy levelező rendszerbe, majd gondolkodás nélkül másolom be azt a bizonyos e-mail címet.

Feladó: pencilboi@naver.com

Címzett: ImaL555ner@naver.com

Tárgy: hi!

Hi!

Legalább háromszor visszatöröltem már, amit eddig írtam, de ez úttal nem fogom! Remélem, nem gondolsz túl őrültnek, amiért így írok neked – ismeretlenül, névtelenül -, de annyira boldog vagyok, amiért rád találtam, elolvastam az idézetet a profilodnál. Remélem, megérted! Eddig azt hittem, én vagyok az egyetlen az iskolánkban...

Én is ugyanolyan vagyok, mint a legtöbb velem egyidős fiú:

Vannak barátaim, akikkel imádok együtt lógni. Az egyiküket már legalább hat éve ismerem, és valahogy egyszer csak bele kerültem a baráti társaságába, amit máig sem bántam meg. Általában mindent együtt csinálunk. Imádunk kosarazni, játéktermekben elütni az időt és a legnagyobb szenvedélyünket is együtt űzzük.

Van családom is! Egy nővérem és édesanyám. Egyszer volt édesapám is, viszont egyszer csak úgy gondolta, az ő életstílusához nem passzol a családapa szerep. Zenész. Utoljára az apai nagyanyám temetésén láttam három éve. Édesanyám egyetemi tanár. Egy ideig, amíg még túl fiatal voltam itt tanított az országban, de amint elég nagynak gondolt és rá tudott bízni a nővéremre elkezdett külföldi egyetemeken előadni. Politológiát oktat. Jogosan teheted fel a kérdést most arról, hogyan talált egymásra egy zenész és egy politológus. Ki tudja? Ameddig együtt voltak sem beszéltek róla, most meg pláne! Ami a nővéremet illeti... Ő az én második anyukám. Tizenöt éves korom óta vigyáz rám, amikor anya nincs itthon. Igazán jó fej és ezt nem szégyellem előtte sem kimondani. Minden reggel neki kell felkeltenie, mivel ha ezt nem teszi meg, képes lennék minden ébresztőt és telefoncsörgést úgy átaludni, hogy semmit sem észlelek belőle.

Háziállatom sajnos nincs, mivel allergiás vagyok minden nemű tollra és szőrre, viszont a nővéremnek van egy már tizenöt éves térképteknőse, amit – akkor hat éves volt – a szerelméről nevezett el. Szóval a családunk tagja még BomSeok, a térképteknős.