Utcakölykök (Banana fish - Ash Lynx ff.)

4.

-Ez most komoly?-néztem rá gyötrelmes arccal. Vidáman bólogatott.-Akkor kezdjük elölről.-sóhajtottam.

-Nekem oké.

-Szóval. A nevem Ash Lynx.-nyújtottam a kezem kézfogásra.

-Max Lobo vagyok.-mosolygott rám, miközben barátságosan megrázta a kezemet.-Örülök.

-Szintúgy.-engedtem el. Megint megszólaltam volna, mikor két őr közeledett felém.-Mit szeretnének?-fordultam feléjük.

-Látogatód jött.-bilincselte össze a kezem az egyik. Megörültem.

Kivezettek a társalgóba, ahol voltak néhányan. Az egyik asztalnál ott ült Shad és Eiji. Ahogy megláttak felderült az arcuk. Felálltak, de nem jöttek oda hozzám. Az őrök elengedtek, én pedig nyugodtan sétáltam oda hozzájuk.

-Sziaszt~-kezdtem volna, de Shad közbevágott.

-Hogy lehettél ekkora barom, hogy lecsukatod magad?!-támadott le.

-Nem én voltam! Nem csináltam semmit! Egyszer csak megjelentek a zsaruk és elvittek!-védekeztem.

-Srácok! Nem veszekedni jöttetek!-állított le minket Eiji.

-Tch. Ziher, hogy Dino keze van a dologban.-morgolódott.

-Honnan veszed?-kérdeztem a lánytól.

-Nagyon pipa rád, úgy hallottam. Valami kell neki, ami nálad van.-rögtön leesett, hogy mi kell neki.

-Jaaajh!-döntöttem hátra a fejem fáradtan.-Utálom az életem. Shad, meg tudnál nekem tenni valamit?-szegeztem a tekintetem a lányra.

Shad szemszöge

Ahogy elindultam volna, Eiji és Shorter megállítottak azzal, hogy a kerék elé álltak.

-Mit akartok?!-kérdeztem idegesen.

-Én veled megyek.-vette fel Shorty sisakját a japán és felült mögém.

-Meg nem igazán pisztollyal kéne beállítani a börtönbe.-mondta Shorter és kinyújtotta felém a tenyerét.-Gyerünk, add ide. Nem adom oda senkinek. Ígérem.

-Oké.-sóhajtottam lemondóan és a kezébe nyomtam a markolatot, mire elállt az útból.-Mehetünk, főnökasszony?-gúnyolódtam.

-Tch. Nyugodtan. De ne szegj meg semmit kivételesen. Nem akarlak téged is látogatni.-veregette meg a vállam és visszament az épületbe.

-Kész vagy?-néztem hátra, miközben lecsaptam a sisakom szemellenzőjét.

-Igen!-karolt át Ei-chan. Meghúztam a gázkart és elindultunk.

Mire odaértünk, elzsibbadtam. Legalább egy órát kellett mennünk. Ráadásul a motor alig pörgött,szóval a zsibbadásra ez még csak rádobott.

-Végre. Már azt hittem, sosem érünk ide.-nyafogtam, miközben a fenekemet masszíroztam.

-Én teljesen elgémberedtem. Még most sem érzem a kezem.-nevetett Eiji kínjában. Ő a kezeit dörzsölgette, hogy visszamenjen beléjük az élet.

Ahogy bementünk, nagyon megbámultak minket. Vagyis engem. Leültünk egy asztalhoz, pár perc múlva pedig jött is Ash. Rendesen kiosztottam, pedig szerencsétlen ártatlan volt.

-Shad, kérhetek valamit?-kérdezte a tekintetét nekem szegezve.

-Persze. Mi lenne az?-könyököltem fel a vaslapra, amiből az asztal volt.

-Figyelj, jövőhéten gyere már vissza. De egyedül. Nem gond ugye?-a fejem ráztam.-Köszi. Addig meg kérlek, igazgasd a csapatot, ha Shorter nincs ott. Nem akarom, hogy valami hülyeséget csináljanak.