66.-Not real things

Start from the beginning
                                    

-Miért mondtad el ezt, pont most?-szóltam remegő hangon, miközben éreztem, ahogy Harry megfogta a karom, és közelebb húzott magához, hogyha bármi történne, akkor segíteni tudjon. 

-Mert teljesen mindegy volt, hogy megtudod-e valaha vagy sem, hiszen... ütött az órád, úgy ahogy az övéké is.-szavai után élesítette a fegyvert, én pedig összeszorítottam a szemeimet, hiszen tisztában voltam azzal, hogy mi következett. Pár másodperc múlva elsült a fegyver, de nem éreztem fájdalmat. Nem éreztem, ahogy egy lőszer átlyukasztotta volna a testem bármely pontját. 

Ijedten nyitottam ki a szemeimet, hiszen attól tartottam, hogy valami vagy valaki felfogta a golyót. De tévedtem. Harry és Dawn is sértetlenül álltak mellettem úgy, ahogy én is egészségesnek bizonyultam, ám az előttünk holtan összerogyott nő, már nem mondhatta el ezt magáról. Fejéből szivárgott a vér, így maga köré alkotva egy vörös kört, amely egyre csak szélesedett. A pisztoly kiesett a kezéből, és elsületlen maradt. 

-Mindenki jól van?-hallottunk meg egy számunkra teljesen ismeretlen férfihangot. 

Néhány katona lépett be a bejárati ajtón, mígnem megláttuk a hang forrását is. Egy magas, vörösesbarna hajú fiatal férfi lépett be a helyiségbe, ahol mi tartózkodtunk, egy fegyverrel a kezében, amelyet néhány másodperc múlva tokjába is süllyesztett. A golyóálló mellényén az FBI felirat díszelgett, így barátom amilyen sietősen csak tudott, maga mögé húzott, így testével védelmezve Dawn-t és engem. 

-Nem kell félnetek, nem fogunk bántani titeket. Nem miattatok jöttünk, hanem miatta.-mutatott rá az anyámra... vagyis... Susan-re- Aron vagyok, és segíteni jöttem, és Ők is.-mutatott a mögötte felsorakozott katonákra. 

-Úgy, ahogy mi is.-észleltük Einar hangját, nemsokkal később pedig a srácok beléptek a házba. 

-Ti tudtatok erről?-kérdezte döbbenten Harry, és a Stig felé sietett. Áramlott belőle a düh és ezt teljes mértékben meg is értettem, hiszen meg is halhattunk volna, ha Aron nem lép közbe. 

-Nyugodj meg, csak néhány perccel ezelőtt tudtuk meg mi is, miben sántikáltak.-fogta meg barátja vállát Niall. 

-És nem léphettünk közbe, mert muszáj volt tudnod azt, amit Susan elmondott.-pillantott felém Newt. Összeráncoltam a szemöldököm és kérdőn néztem rá. 

-Ti tudtátok?-döbbentem meg, ám Ők legnagyobb meglepetésemre megingatták a fejüket. 

-Ők nem, de Scott igen.-hallottam meg Aron hangját. Irányába néztem és dühösen méregettem. 

-Honnét ismered Őt?-szegeztem neki a kérdést, mire csak kiküldte a katonáit, és kikapcsolta a rádióját. 

-A társam volt.-mondta, és eszembe jutott az, mikor Newt említette, hogy Scott dolgozott az FBI-nak-Tudok mindenről, ami titeket érint, és tisztában vagyok Susan dolgaival is.-pillantott körbe, majd a földön fekvő halott nőre szegezte tekintetét-A bátyád beavatott mindenbe, mert tudta, hogy hamarosan át fog változni, és nem tud segíteni neked. Azt akarta, hogy figyeljek rátok és segítsek ha probléma adódik.-magyarázta. 

-Hát adódott.-hallottam meg Harry hangját, aki közelebb jött, és Aron elé állt (akinél legalább egy fejjel magasabb volt) ezzel eltakarva engem-És most te is itt vagy.-forrongott-Mennyi mindent kell még megtudnom a legjobb barátomról?-kérdezte magától mintsem az előtte álló FBI-os tagtól. 

Nyugtatásképpen csak megfogtam kezét, és összefűztem ujjainkat, bízva abban, hogy sikerül jobb mederbe terelni a beszélgetést. Válla felett hátranézett rám, és mikor íriszeink találkoztak, láttam smaragdjaiban a felém áradó szeretetet, de ugyanakkor a félelmet is, hogy mi lesz ezután. Mert nemhogy tisztulni látszott volna a helyzetünk, sokkal inkább bonyolódott. 

-Tudok a bevésődésetekről, úgy ahogy Scott is ismerte a helyzeteteket.-mondta, én pedig egyre inkább tanácstalanná váltam. Scott tudatában volt mindennek mégsem mentette meg magát, hogy segíthessen rajtunk is? 

-Milyen bevésődés?-hallottam meg Louis kíváncsi és döbbent hangját, ám túl messzinek hatott minden. Úgy éreztem, mintha egy burokból hallottam volna a saját szavaimat is. 

-Miért kellett megölni Susan-t?-kérdeztem. Aron mélyet sóhajtott. 

-Mert annyira rögeszméjévé vált a bosszú, a vérfarkas vadászat, hogy mindent elkövetett annak érdekében, hogy eltüntesse a föld színéről a fajt. Néhány munkatársamat is magához csalogatta és busás árat fizetett nekik, ha sikerült egyet levadászniuk, vagy megtalálniuk. A tekercset fent északon azért akarta a saját tulajdonába, mert tisztában volt a hatalmával. Tudta, ha nem sikerül kikeverni az ellenszert, akkor rengetegen oda fognak veszni.-magyarázta és folytatta volna, de közbeszóltam. 

-Ott voltatok északon?-kérdeztem döbbenten, mire csak bólintott. 

-Scott szavai szerint mindig követnünk kellett volna, de néha hagytunk egy kis szabad teret arra, amire kellett.-váltogatta Harry és köztem a tekintetét. Mertem remélni, hogy a megismerkedésünk pillanatait csak ketten töltöttük el, és nem volt semmilyen külső behatás-Ami Susan-t illeti, pedig rengeteg viszályt szított az FBI-on belül, így már ideje volt likvidálni. Sőt... a veletek történtekért is megfizet. A tűzesetben meg is halhattatok volna.-mondta érzelemmentes hangon. 

-Az Ő hibája volt?-kérdezte Harry döbbenten. Mindvégig azt hittük, hogy az FBI keze volt a dologban, de úgy tűnt Ők csak segíteni akartak nekünk... már ha hihettünk az előttünk állónak. 

-Szóval most már vége?-kérdeztem reményekkel teli hangon, majd mikor kiejtettem a szavakat fáradság tőrt rám. Szükségünk lett volna már néhány nyugodt pillanatra. 

-Még nem teljesen. A Stone Circle alatt raboskodókat ki kell szabadítanunk, és a Susan által átváltoztatottakat pedig ismét emberré kell tennünk. De ehhez a segítségeteket kérném, leginkább a tiédet, Newt.-mondta Aron, és mindannyian az orvosunk felé néztünk aki éppen olyan nagy meglepődöttséggel észlelte a nevét, mint mi. De hát, hónapokon át figyeltek minket... nem annak kellett volna a legnagyobb meglepetésnek lennie, hogy tisztában vannak a neveinkkel. 

-De mindezek előtt, el kell látnunk a sebeidet.-nézett felém barátom, én pedig fáradtan bólintottam egyet, hiszen a karomon lévő harapásból még mindig folydogált a vér. 

Harry karjaiba kapott, és úgy indult ki velem a házból. Még hallottam, ahogy Louis utasította a többieket, hogy járjanak előrébb a kocsival, hogy eltudják hozni az édesanyjukat, sőt észleltem azt is, ahogy Aron parancsot adott a katonáinak, hogy tüntessék el Susan holttestét. Harry nyugtató szavakat suttogott nekem, miközben beültetett az éjszínű jármű hátsó ülésére. Azzal is tisztában voltam, hogy Dawn beszállt mellém, hogy még véletlenül se eshessen semmi bajom, de percek múlva már elragadott az álom... 


*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*

Csoport név: Ladybady Books

Elérhetőségeim:

Facebook: Laura Petes (Kérlek szólj, mielőtt szeretnél csatlakozni a csoporthoz, mert csak ismerőseket tudok felvenni, viszont nem szoktam olyanokat visszajelölni akiket nem ismerek. Ezért, kérlek értesíts a szándékaidról! Köszönöm)

E-Mail: ladybadybooks*gmail.com

Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3

Kérlek komizz!

The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾Where stories live. Discover now