The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

65.-Card Game

-Nem tehetem, Harry.-szóltam-Ha én nem cselekszem, akkor senki, mert ha bármelyikőtök is menne, fent állna a kockázat, hogy kiszagolja a tervünket. Akkor pedig lőttek mindennek.-próbáltam a lelkére beszélni, és egy darabig úgy tűnt, sikerült is. 

-És Zayn? Neki úgy is mindegy.-morogta az orra alatt, bosszúsan. 

-Nem küldhetem oda, vérző sebbel.-emlékeztettem arra, hogy a férfit nemrégen meglőtték. Harry elhúzta a száját, de percek múlva bólintott. Talán rájöhetett arra, hogy igazam volt. 

-Semmi bántódása nem fog esni, hiszen ott leszünk vele.-magyarázta Liam, miközben még mindig kártyalapjait kémlelte. Barátom reakcióját figyeltem, aki Liam-re hagyta a megoldáskeresést, és inkább saját gondolataira fókuszált. 

-Legyen, de ha bármi probléma van, akkor azonnal tudatod velünk, hogy segíthessünk, rendben?-kérdezte, hangja pedig majdnem olyan volt, mint egy féltő apukáé, aki robbanásra kész volt, ha egy haja szála is görbül a lányának-Ott leszünk veled, Rose, de nem szabad idegeskedned, mert elárulhatod magadat.-figyelmeztetett, miközben egy gyengéd csókot nyomott homlokomra, ezzel lenyugtatva már akkor erősen zakatoló szívverésemet...

~*~

A gyomrom remegett, a tenyerem pedig izzadt. Három napja készültünk már arra, hogy hogyan is adjam be Marie-nak az ellenszert. Felkészült voltam, minden lépés a fejemben volt, viszont féltem attól, hogyha bármi rosszul sülne el, akkor valakinek baja fog esni. Azt pedig nem akartam. 

Newt, miután elkészítette az ellenszert, ki akarta próbálni valamelyik farkason, de nem engedtem neki, még akkor sem, ha Harry rögeszmésen szerette volna magába injekciózni az adagot. Azért nem hagytam egyikőjüknek sem, mert ha Newt valamit rosszul kevert össze, vagy a recept elírt volt, akkor egy kisebb adagtól is elveszthették volna, nem csak a farkas létüket, de az életüket is. Az pedig, sehogy sem lett volna helyénvaló. Rosszul éreztem magam, hogy Marie lesz az első, akin ki fogjuk próbálni az ellenanyagot, hiszen mi éppen azt csináljuk vele, mint amit az anyám, igaz, mi jó tett érdekében. 

Dawn elmondta, hogy Marie napközben a konyhában szorgoskodott, éppen úgy, mint egy normális negyvenéves anyuka. Azonban éjszakánként eltűnt, és gyakran nem is emlékezett vissza arra, hogy miért ment el. Harry ezt a dolgot, mindennapos teliholdnak nevezte, pontosan azért, mert a telihold is hasonló gondokat szült nekik, amikor átváltoztak. 

-Anya, megérkeztünk!-kiáltotta el magát Dawn, mikor beléptünk a házba. Megbeszéltük, hogy úgy fogunk tenni, mintha kibékültünk volna, és úgy mentem volna át hozzájuk, mint a régi szép időkben. Akkor is, ha már nem volt sem régi sem pedig szép az, amit mostanában csináltunk és éltünk át. 

-Rendben! A mosókonyhában vagyok!-szólt vissza Marie, nem is foglalkozva lánya remegő hangjával. 

-Csak nyugodj meg.-léptem volt legjobb barátnőm mellé, és megsimítottam kezét. Akármennyire is nem szívleltem az utóbbi hetekben, muszáj volt megnyugtatnom, hiszen nem hagyhattam, hogy lebukjunk miatta. 

A konyhába sétáltunk, ahol már szépen megvolt terítve, és finom illatok lengték be a környezetet. Leültünk, és vártuk, hogy Marie megjelenjen. Amint besétált a konyhába, adott mindegyikünknek egy-egy puszit, majd kitette nekünk az ételt. Láttam Dawn-on, hogy képes lett volna felsírni, de türtőztette magát, és próbált annyira kedves és hétköznapi lenni, mint amilyen napokkal ezelőtt volt. 

Be kell, hogy valljam, Marie-n semmiféle változást nem vettem észre, és ha nem tudtam volna, hogy éjszakánként vérengző mutánsá változik, nem is feltételeztem volna semmit sem. Talán Dawn-nak pontosan ezért nem tűnt fel eddig semmi.