7.

845 70 2
                                    

Mikor felkeltem megnéztem Kookot hogy lázas e még. Mivel forró volt felkeltettem és mondtam hogy vegye be a gyógyszert. Először nem akarta de utána egyből bevette mert nem foglalkoztam vele. Gyors felöltöztem és lementem a konyhába. Megettem a reggelim utána JK-nek felvittem. Sajnálom szegényt! Mikor benyitottam a szobába egy alvó JK-t láttam nyakig betakarózva. Kitakartam majd megcsókoltam. Egyből felébredt és vissza akart csókolni de eltolt magától. Kicsit szomorú voltam de már megszoktam a fájdalmat. Felült majd betakarta a lábait. Megfogtam a tálcát majd az izmos lábaira tettem. Kimentem a szobából majd a konyhába mentem. A konyhában éppenséggel a NamJin beszélgetett. Gondolom békülnek vagyis remélem.

- Bocs a zavarásért csak a gyógyszerekért jöttem. - vettem elő a nagy gyógyszerekkel teli dobozt. Kivettem belőle a fájdalom csillapítót és a lázcsillapítót majd húztam is ki. Visszamentem a szobába ismét. 

- Ezeket vedd be ha lázas vagy vagy ha fáj valamid.- tettem le a gyógyszereket az éjjeliszekrényre majd már mentem is a konyhába a tálcával a kezembe. A konyhába a Namjin boldogan falta egymást szóval minden Happy náluk. 

Nem tudom hanyadjára megyek abba a retkes szobába de már idegel az ide-oda szaladgálás. A szobába belépve a szekrényemhez igyekeztem. Átöltöztem utcai ruhába és mielőtt megkérdezi valaki igen JungKook előtt. Az ágyhoz léptem majd megnéztem Kookiet hogy lázas e még. Már nem volt forró a homloka ezért könnyű szerrel hagytam volna ott ha nem fogja meg a kezem és ránt magához. Ajkaimra hajolt majd durván mégis érzelmesen csókolt. Kis fáziskéséssel visszacsókoltam és beletúrtam hajába. Most nem értem! Reggel még nem akart megcsókolni akkor most miért? Elengedett.

- Reggel azért toltalak el mert akartam hogy beteg legyél!- mondta mosollyal.

-Most miért csókoltál meg ha nem akarod hogy beteg legyek?- kérdeztem én is mosolyogva.

- Mert nem bírom ki a csókod nélkül!- hajolt hozzám közelebb majd újra megcsókolt.

Elváltam ajkaitól majd a tükörhöz mentem  megigazítani a hajam.

- Hová mész?- kérdezte kíváncsian.

- A GOT7 dormjába. Áthívtak hülyülni majd jövök! Jobbulást szerelmem!- adtam egy csókot szájára majd kispuriztam a szobámból.

Most komolyan azt mondtam neki hogy szerelmem? Normális vagyok én? Nem! Kicsit se ! TE! JÓ! ÉG! Amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a házat. 20 perc sétálás után végre a GOT7 dormba voltam. 

JK pov:

Ahelyett hogy most engem ápolna elment a GOT7-höz. NEM IGAZ! Miért most kellett elmennie? Van időnk egymásra erre elmegy! Itt hagyott! Ráadásul betegen! Értitek? Alig ment el itthonról 20 perce de más hiányzik. Meddig lesz még távol? Nagyon vele akarok lenni. Azt akarom hogy ápoljon és szeressen. Itt kéne lennie velem de erre elmegy a GOT7 dormjába. Fúúú inkább alszok. 

Jimin pov:

A fiúkkal jól elhülyültünk de délben hazaindultam mivel JK biztos "hiányol". Szerintem alszik szóval nem hiányol. Bár nekem nagyon hiányzik. Ápolgatni akarom az én Sütimet. Mivel kibaszottul siettem haza ezért 10 perc alatt otthon is voltam. Kook a kanapén feküdt de mikor meglátott felpattant és megölelt.

- Ennyire hiányoztam?- kérdeztem nevetve persze közben visszaöleltem.

Bólintott egyet majd elengedett.  A kanapéhoz ment majd megfogta a takaróját és a párnámat. DE ARI MÁR! Felmentünk a szobába ahol Kook lefeküdt az ágyra én meg leültem az ágy melletti székre. Megfogtam a kezét és néztem ahogy pihen. 

- Fáj a fejem!- nyöszörögte

- Vegyél be gyógyszert!- simítottam az arcára szabad kezemmel. 

- Hozol?-nézett rám aranyosan.

Bólintottam majd lementem a konyhába. Gyógyszerrel mentem fel az emeletre. Mikor bementem a szobába JungKookot felhívta valaki. Az arcából ítélve MinAh hívta. 

- Szia Drágám!- szólt bele a telefonba és kihangosította majd elfintorodott. 

- Szia Kicsim! Csak azért hívtalak hogy megtudjam kérdezni azt hogy Jimin rádmászott e?- kicsit undorodva mondta amitől ideges lettem meg maga a mondattól is. 

- Hányszor mondjam még el hogy Chim nem meleg ahogy én se szóval nyugi!- mondta idegesen. 

- Jólvan! Szia! Szeretlek!- cuppogott a telefonba MinAh

- Szia!- cuppogott Kook is majd letette.- Idegel hogy mindig kérdezősködik. Rohadt kurva! Istenem Jimin én kurvára félek. Amilyen nyomorék rámmászik és az odáig fajul hogy dugunk. JIMIN ÉN NEM AKAROK VELE CSINÁLNI SEMMIT!- rázogatott ijedt arccal. 

- Ha nem akarod akkor nem fogsz ENNYI!- rázogattam én is .

Bólintott egyet majd visszafeküdt az ágyra nyugodtan. Befeküdtem mellé majd hozzábújtam. Ő már javában aludt. Lehunytam a szemem majd én is elaludtam. Általában nem szoktam nappal aludni de ez most kivétel. Vacsora idő volt amikor Jin keltet minket. Én lementem kajálni míg JK fent evett. Miután ettünk elmentem fürdeni. Mikor kész voltam megtörölköztem és felöltöztem. Bementem a szobába ahol Süti az ágyon feküdt pizsibe szóval ő már lefürdött. Lefeküdtem mellé és szorosan hozzábújtam.

- Szeretlek jóéjt!- adtam puszit arcára.

- Én is szeretlek! Neked is!- puszilt hajamba majd mégközelebb húzott magához.

👌👌👌👌👌👌👌👌👌👌👌👌👌👌

Na hello!

Régen írtam már de most itr vagyok! Sokat szenvedtem vele mivel be kellett másolnom füzetből. A kövit nem tudom mikor hozom de füzetbe le van írva szóval csak be kell másolni. Kurva nagy köszönet Nana69699-nak amiért segített nekem. Adott ötletet amik kibaszott jók szóval ja. Eddig ezen kívül még 2 részt írtam meg. KÖSZÖNÖM❣️💙💙💚💙

NA BYE💝😘

Nem lehetünk barátok(Jikook) Where stories live. Discover now