You Never Walk Alone / Befejezett /

~ 16 ~

" Lesznek ennél rosszabb napok is. De azon napok végén, te majd itt leszel, hogy beragyogj engem. {...} A szürke ég felett biztos vagyok benne, hogy ott van egy világosabb fény. Miután ezek a sötét felhők kitisztulnak, kápráztatóan fog majd ragyogni. "

( EXO - Been Through )

Szörnyen korán keltünk már megint. Egy hete kezdődött el az állandó edzésünk, próbáink és miegymás és ami eleinte olyan jó buli volt, az mostanra már kezdte visszahozni a régi emlékeimet. Amikor öt órákat, ha aludtam, minden végtagom fájt és nagyon energiám sem volt beszélgetni senkivel sem. Egy változás történt, mégpedig a csapatban. Féltem, hogy egy idő után megromlik a kapcsolat közöttünk vagy túl sokat veszekedünk, de ez nem történt meg. Kyung valóban leader alkatnak bizonyult, ugyanis mindig elcsendesítette Mingyut, ha esetleg valakinek be akart szólni. Jiben tartotta a lelket, ha a lány már alig állt a lábán. Engem pedig mindig feldobott újabbnál újabb vicceivel. Nem mintha bármikor magamba fordultam volna, hisz erre időm sem volt, de jól esett az a kisugárzás, amit magából árasztott. Emiatt tudtam én is ugyanolyan vidám maradni, mint mindig.

A szüleimmel hetente egyszer beszéltem, a bátyám pedig majdnem minden este érdeklődött felőlem. Jiminnel is próbáltam többször beszélni, de ez nem mindig sikerült. Az ügynökségnél sem találkoztunk sokszor, ha igen, akkor is úgy kellett viselkednünk mintha nem is ismernénk egymást. Ez kicsit szomorúvá tett, de szerencsére más nem adott okot arra, hogy a kedvem romoljon. Talán még annyi, hogy nem ehettünk szinte semmi egészségtelen dolgot a diétánk miatt. Ez fájó pont volt a számomra.

- Oké, ennyi elég egyenlőre - mondta a koreográfusunk, mire mind a négyen lerogytunk a földre, akár a rongybabák. Az egész teremben a mi szapora lélegzetvételünk hallatszódott és kívülről talán vicces látvány is lehettünk, ahogy ki-ki maga helyén feküdt a földön. - Nagyon ügyesek vagytok. Tényleg - adott mindenkinek egy üveg vizet és látszott szemeiben, hogy meg volt velünk elégedve. - Már ti is fejlődtök, Ji és YeJin. Jobban vagytok, mint a hét elején. Nem azt mondom, hogy nem áll előtettek hosszú út, de látszik, hogy keményen próbálkoztok. Ezt értékelem - jegyezte meg és végig nézve rajtunk elmosolyodott. - Ebben a hónapban végig gyakorolni fogtok, hogy minél több mindenre legyetek képesek. Aztán decembertől nehezebb feladat vár rátok, de ezt majd meglátjátok a menetrendetekben.

Csöndben hallgattuk a férfi beszédét és az egyetlen, aki valamit reagált is Mingyu volt, de ő is inkább egy morgással tudatta, hogy oké, már várjuk. SungDeuk fel is nevetett és egy kis pihenés erejéig magunkra hagyott minket.

- Szerintem, ha ezt tovább csináljuk, akkor meghalunk - magyaráztam és sóhajtva lehunytam a szememet.

- Tudtad, hogy rettentő sokat nyavalyogsz ? - kérdezte Mingyu, mire lassan felültem és kérdőn felé fordítottam a fejemet.

- Most meg már megint mi van ? Komolyan nem értem, hogy miért kell mindig beszólogatnod - magyaráztam sértetten és egyre idegesebben, ugyanis nem hogy fáradt voltam, még ő is zaklatott emellett. És nem ez volt az első eset. Állandóan beszólt, hogyha volt valamire megjegyzése. A többieknél pedig egyáltalán nem tette olyan gyakran, mint nálam. Ez szerintem bárkit idegesített volna hosszútávon.

- Az van, hogy ahhoz képest, hogy te már nem kis ideig gyakornok voltál, még mindig így állsz a dolgokhoz. Tudtad mire vállalkozol, így csendben is tűrhetnéd a dolgokat, ahelyett, hogy a mi agyunkra mész közben - felelte, miközben belekortyolt a vizébe. Dühösen felálltam és elé trappoltam, majd kezemmel megdöntöttem az üvegét. A víz nem kis része a szürke pólóján kötött ki, egy nagy sötét pacát kirajzolva.