You Never Walk Alone / Befejezett /

~ 4 ~

" Miért nem tudlak még mindig feladni ? Az elszáradt emlékekbe kapaszkodom. Sóvárgás lenne, ha megpróbálnám helyreállítani az elveszett évszakokat ? {...} Kérlek, ne hullj le ! Kérlek, ne ess le ! Sohase hullj le ! Ne távolodj el... "

( BTS - Dead Leaves )

Az órákon való bambulástól fáradtan baktattam ki az iskola kapuján, miközben viszonoztam újdonsült osztálytársaim köszönéseit. Mindenki csapatokba, vagy párokba verődve tartott a lépcső felé, nagyban beszélgetve egymással. Egy kis fájdalom hasított a szívembe, hisz eszembe jutott első igaz barátom; Taehyung. Nagyot sóhajtva megráztam a fejemet és táskám pántját szorongatva lépkedtem le a lépcsőn, magamban folyton azt hangoztatva, hogy nem lesz semmi gond, én egyedül is megleszek. Szerzek barátokat, igaz barátokat. Igen. Vagy csak ugyanúgy a bátyámmal leszek, mint azelőtt. Nekem az is megfelelő volt. Bár, ha valóban így lett volna, akkor azon a napon nem írtam volna rá egy csomó emberre KakaoTalkon, köztük Jiminre is. Akkor most nem lenne üresség a szívemben. Nem hiányolnék kiket, és talán nem élnék.

Nem szabadott ilyeneken gondolkoznom, így fejemet felemelve mentem volna a buszmegálló felé, csakhogy kiszúrtam egy magas, borzas, sötét hajú fiút, aki látszólag várakozott valakire.

- Oppa ! - kiáltottam fel vidáman és felé futva öleltem meg azonnal, ami miatt majdnem feldöntöttem a mellette lévő biciklit. - Hát ez meg ? - nyomtam meg csodálkozva a kis csengőt a kerékpáron. - Mit keresel te itt ? - emeltem most tekintetemet YeongSu felé, aki kihúzott háttal és elégedetten nézett le rám.

- Gondoltam meglepem kedvenc hugicámat az első sulis napján - magyarázta, mire nevetve ismét megöleltem, majd szemöldökömet ráncolva gondolkoztam el valamin.

- De hisz csak én lehetek a kedvenced, hisz tudtommal nincs több húgod...

- Valóban - húzta el a száját. - Meg is őrülnék, ha még egy lenne a családban.

- Bunkó - ütöttem vállon a bátyámat, aki nevetve összeborzolta a hajamat, majd egyik lábát átvetette a bicikli nyergén és hátra biccentve jelezte, hogy én is száljak fel.

- Ez biztos jó ötlet ? - kérdeztem kételkedve abban, hogy ép bőrrel megússzuk, de mivel YeongSu kitartott az ötlete mellett, így kénytelen voltam felszállni a biciklire és erősen megkapaszkodni a derekában. - Ha meghalunk, akkor az a te hibád lesz - magyaráztam, majd halkan felsikkantottam, mikor elindult. - Esküszöm, hogy kinyírlak, ha meghalunk - magyaráztam a hátába, ugyanis nem mertem az utat nézni vagy bármit, mivel féltem, hogy leszédülök a bicikliről.

- Valamiért régebben nem féltél ettől - magyarázta a bátyám nevetve, mire csak belenyüszítettem a hátába, ugyanis elérkeztünk egy lejtőhöz.

- Régebben nem gondoltam bele a következményekbe - válaszoltam, majd lassan elemeltem a fejemet a fiú hátától és félve oldalra néztem. A színes levélbe borult fák, a sétáló emberek és a mellettünk elhaladó kocsik látványa kezdett megnyugtatni. Parkokon keresztül is áthaladtunk és párszor elkaptam az emberek rosszallópillantását, de nem érdekelt. A bátyámmal voltam, akiben teljes mértékben megbíztam, és tudtam, hogy vigyáz rám, így a kezdeti szívverésem már egyáltalán nem volt olyan gyors, és még kicsit el is szontyolodtam, mikor megérkeztünk a házunkhoz.

- Na, csak nem megtetszett a végére ? - állt meg lassan YeongSu, majd válla felett hátra lesve mosolyodott el.

- Kikapcsolt - vallottam be és leugorva igazítottam meg hátamon a táskámat.