You Never Walk Alone / Befejezett /

~ 13 ~

" Elmenekülök a sötét múltam elől, és kivilágítom az előttem álló sötét utat. Futok, hogy elfeledhessem azokat a fárasztó pillanatokat. "

( Stray Kids - Hellevator )

Egyszerre reménykedtem több dologban is, miközben lemerevedtem a bejáratban és megpillantottam Jimint, aki mit sem sejtve sétált felém kissé kérdő arckifejezéssel, hisz épp az imént ejtettem le az egyik dobozomat, amiben csak reméltem, hogy nem a törékeny dolgaim voltak. Muszáj volt minél gyorsabban felébrednem ebből a rémületből, így lehajoltam a dobozért és miközben felemeltem, gyorsan hátra lestem, hogy a bátyám merre is volt. Kiszedett már minden dobozt a kocsiból és épp a csomagtartót csukta be, hogy utána elindulhasson befelé. Cselekednem kellett, bár annyira pánikba estem, hogy fogalmam sem volt mit csináljak. Hirtelen ismét Jiminre néztem, majd hosszasan lehunyva a szememet elhatároztam magamat. Bocsánat Mochi... Leraktam a dobozt a bejárat elé, majd megragadtam Jimin csuklóját és elkezdtem vonszolni a lakásunk emeletére. Természetesen pechemre legfelül voltunk.

- Mégis mit csinálsz ? - kiabált utánam Kyung riadtan.

- Elrabolom ! - szóltam vissza a fordulóban, majd az éretlen fejet vágó Mochira nézve azonnal magyarázkodásba kezdtem, így, hogy már a többiek nem láthattak minket. - Itt van a bátyám - mondtam neki, mire a fiú nagyra nyílt szemekkel bámult vissza rám, majd megfogta a kezemet és most már ő kezdett el húzni fel a lépcsőn.

- Előbb is mondhattad volna.

- Tudod, éppenséggel lesokkolt az, hogy itt vagy - morogtam és beérve az új lakásunkba, nem is vettem úgy figyelemre semmit sem, azonnal kerestem egy mosdót és Jimint belöktem, majd rácsaptam az ajtót és megparancsoltam neki, hogy ki ne jöjjön, ha nem akar meghalni. Levegőmet kifújva fordultam meg és találtam szembe magamat NamJoon és Mingyu igen ledöbbent tekintetével. Torkomat megköszörülve mosolyodtam el kínosan, miközben azon agyaltam, hogyan is magyarázhatnám el a helyzetet nekik.

- Öhm... A bátyám él-hal Jiminért, így muszáj volt elbújtatnom, amíg itt van. Lehet jobb lenne, ha te is bemennél - pillantottam segélykérően Namra, aki azonnal megértve a helyzetet kezdett bólogatni és indult el az irányomba, így arrébb álltam, hogy ő be tudjon menni Jiminhez. - Köszi - suttogtam neki, mikor becsuktam rájuk az ajtót, erre válaszul egy fáradt sóhajt kaptam. Én is eléggé ki voltam, ráadásul a lábam is iszonyatosan fájt, éreztem, hogy remeg, de muszáj volt még egy kicsit elviselnem. Mondjuk Mingyu gúnyos tekintete nem segített túl sokat abban, hogy kevésbé érezzem magamat rosszul. Eléggé elgondolkoztam azon, hogy őt is bezárom a többiekhez, mielőtt elszólná magát.

Léptek zaja jelezte, hogy a többiek is lassan megérkeztek hozzánk. Mind a három jövevény kezében egy-egy doboz volt, ami miatt bűnbánóan feléjük siettem és legalább Ji kezéből kivettem a dobozomat. Kyungnak és YeongSunak mondtam, hogy tegyék le a kis nappaliba és meghajolva megköszöntem a segítségüket.

- Mégis hova tűntél el ? - kérdezte bátyám fejét oldalra döntve, mire zavartan a többiekre pillantottam valami magyarázatot keresve. Mingyu szerencsére csöndben maradt, nem úgy tűnt, mint aki annyira szólni akart volna bármit is, amiért nem tudtam, hogy hálás legyek-e vagy sem. Kyung és Ji is csöndben ácsorogtak mellettem, lehet arcom elárulta nekik, hogy ne nagyon próbáljanak meg magyarázkodni.

- Az a helyzet, hogy... Naagyon kellett pisilnem - böktem ki zavartan, válaszomat hallva pedig a mellettem álló két emberből kitört a nevetés és még Mingyu is felhorkant. Tény, nem a legjobb kifogás volt, de az égvilágon semmi más nem jutott az eszembe. Csak nem mondhattam azt, hogy el kellett rejtenem Mochit, mivel ha kiderülne, hogy járunk akkor YeongSu kinyírta volna, nekem meg leborotválta volna a hajamat. Se a bátyám előtt nem említhettem ezt, se a három csapattársam előtt, hisz egyáltalán nem akartam őket még ebbe beavatni. Féltem, hogy azt gondolnák, protekciós vagyok. Ahogy azok a lányok is... Ekkor jött el az a pillanat, hogy megtántorodtam és leültem a földre. A többiek csak néztek rám, hogy mi is lett velem, de én már iszonyatosan örültem, hogy nem kellett állnom. Ahogy ránéztem a lábamra, észrevettem, hogy mennyire is remegett a térdem. YeongSu azonnal cselekedett és kivéve a táskámból a gyógyszeremet a kezembe adta, miközben elküldte Jit egy pohár vízért. Még nem pakolt ki senki sem, így egy üvegben jött a felmentő sereg. Hálásan elfogadtam az italt és a gyógyszert bevéve lenyeltem azzal együtt.