Fogadásból

18.

Anna

Amint felérek a lakásba bevágom magam után az ajtót és szüleim keresésére indulok. A konyhában találom meg őket, éppen vacsorát főznek. Mindenféle köszönés nélkül nekik esek.

- Mégis hogy gondoltátok, hogy beszéltek Nórival?!

- Neked is szia kislányom! – rakja le a kést anya a pultra.

- Kérdeztem valamit! Miért beszéltetek Nórival?! Miért oktattátok ki?!

- Mi nem kioktattuk csak elmondtuk neki az aggódásunkat és észrevételünket, hogy sokat dolgozik! Ami nem tesz jót neki! Elaludt a váróteremben! – mondja apa.

- Éjszakából ment oda! Ott lett volna neki az egész napja, hogy aludjon! Direkt így szervezte, hogy időben letudja és szabad legyen egész nap! De ti eltoltátok! Ahelyett, hogy aludt volna elment edzeni, mert ti felhúztátok! Megint semmit nem alszik az éjszakai műszakja előtt!

- Aggódunk érte! Kicsim te is mondtad, hogy fáradt és sokat dolgozik mostanában!

- De anya én ezt mint barátom mondtam el neked! Te meg továbbadtad neki! Én bizalmasan mondtam ezt el neked! Nem kértem, hogy beszélj vele! Nem kértem, hogy avatkozz bele az életünkbe! Ezzel tönkre tettetek mindent! Most szakított velem miattatok! - csattanok fel és azzal a lendülettel újra sírni kezdek.

- Szakítottatok? – döbben le apa.

- Időt kért! De az ugyanaz! Miért kellett ezt csinálnotok?! Miért nem tudok a magatok dolgával foglalkozni?! Én szeretem őt, de ő most időt kért! – vágom még hozzájuk, majd a szobámba vonulok. Bekapcsolom a zenét és az ágyra vetem magam. Vacsorázni sem megyek ki, nem vagyok éhes, meg nem is akarok velük beszélni. Estére álomba sírom magam. Hiába mondta, hogy időt kér az egyet jelent a szakítással.

Másnap semmi kedvem nem volt edzésre menni, de erőt vettem magamon és győzött a kötelességtudatom. Szerencsére anyáék már elmentek dolgozni, mire én kimásztam a szobából. Összeszedtem a cuccaimat, ettem pár falatot és elindultam a sportcsarnok felé. A lányok rögtön kiszúrták, hogy valami nincs rendben velem és faggatni kezdtek. Nem volt kedvem róla beszélni, mert ha elmondom akkor valóságos lesz. Azt meg nem akarom. Az elkeseredettség elég jó doppingszer, rég voltam ilyen jó az edzéseken. Mintha meccsen lettem volna, beleadtam mindent. Az edző meg is dicsért, hogy szépen fejlődők. Egy szakítás vagy idő kérés kell ahhoz, hogy még jobb legyek. A következő napokban valahogy mindenki megtalált Nórival kapcsolatban. Először Gabika kérdezte, hogy mikor jön be Nóri edzésre, mert le akar csekkolni egy csajt, akit ő ismer. Utána Vanda írt rám, hogy szerintem Nóri bevállalna egy koncertet velük a következő hónapban. Majd Valival futottam össze a kórházban és a kezembe nyomott egy adag tesztcsíkot Nórinak. Mondtam neki, hogy adja ő oda neki. Én nem találkozom vele. Óvatosan megkérdezte, hogy miatta-e, megnyugtattam, hogy nem. Alig beszéltünk az idő kérés óta. Egyszer próbáltam hívni, de nem vette fel. Később írt, hogy rendezvényen van. Azóta nem próbálkoztam, azt hittem 2-3 nap után kibékülünk. De már 10 nap telt el és rettenetesen hiányzott. Hiányzott a szoros ölelése, hogy mellette aludjak, a csókja, az érintése, az idióta viccei, amiken csak kínomba nevetek és ezzel ő is tisztában van. Egyszer láttam a buszról az edzőteremnél, Rolival beszélgetett.

Éppen csak hazaérek a délutáni edzésről és lányokkal való pizzázásból, amikor csörögni kezdett a telefonom. Előhalászom a kabátom zsebéből és a kijelzőre nézek. Nóri az. Gyorsan felkapom, de Vanda szól bele. Hogy Nóri kórházban van, rosszul lett a próbán és ők vitték be. Magamhoz veszem a pénztárcám és felkapom a kocsikulcsot az asztalról. Anyáék színházba mentek apával, itthon hagyták a kocsit. Még szerencse, hogy Nóri nyaggatott a vezetéssel, így gond nélkül hajtok keresztül a városon. Mivel anyáék a kórházba is kocsival járnak, így a portás gond nélkül beenged az udvarra, amint észreveszi a rendszámot. Végigsietek a folyosón, majd megállok a csapat előtt.