Fogadásból

11.

Anna

Szerdán reggeli után leültetem a szüleimet a nappaliba a nagy beszélgetéshez. Kezemet tördelve mászkálok fel-le előttük. Annyiszor lejátszottam már a fejemben ezt a beszélgetést, most mégsem bírok mit mondani.

- Miről akarsz beszélni velünk Anna? – kérdezi anya, miután megunhatta a néma körbe-körbe járkálásomat.

- Már bemutattam nektek Nóri.

- Igen, aranyos lány – bólint apa és anyára pillant.

- Szóval ő, vele, én... - kezdek bele habogva - Nóri meleg és én vele vagyok. Úgy! Mi együtt vagyunk. Szeretem őt, és ő is engem.

- Sejtettük anyáddal! – mosolyodik el mindentudóan apa.

- De miért nem mondtatok semmit? Meg mit gondoltok erről az egészről? – ülök le döbbenten a fotelbe.

- Először is azt vártuk, hogy te állj elénk és valld be nekünk. Azután meg örülünk neked, nektek! Mióta vele vagy megváltoztál. Jó értelembe! Nem feszengsz annyira, nem csak a kézilabda van. Nem mondom, hogy rögtön jól fogadtuk a dolgot, de aztán átbeszéltük apáddal és arra jutottunk, ha te így vagy boldog, akkor mi támogatunk.

- Komolyan? – kérdezem megkönnyebbülve.

- Igen, de szeretnénk jobban megismerni Nórit. Nem tudunk róla semmit. Mesélj róla pár szót! – kéri apa.

- Rendben! 29 éves. A Silvanus szállodában dolgozik recepciósként, sok plusz műszakot vállal, valamint néha beugrós pincérként dolgozik rendezvényeken plusz pénzért. Saját háza van az óvárosi részen, illetve még hitel van még rajta, de rendesen fizeti. Kicsit antiszociálisan viselkedik nagyobb társaságban, de amikor kettesben vagyunk, akkor egészen más. Általában két három szóval válaszol a kérdésekre, olyan mintha nem érdekelné, amit mond vagy mesél neki az ember, de közben mindenre emlékszik. Nagyon figyelmes és odaadó velem. Régebben egy helyi kis zenekarban játszott, de már csak néha beugrik pár számra.

- Milyen hangszeren játszik? – kérdezi anya.

- Gitár meg zongora, de elég jó hangja is van – mosolyodok el.

- Az igen – bólogat apa.

- Szülei mivel foglalkoznak? Idevalósiak?

- Tanárok és 50 km-re laknak egy kisvárosban.

- Boldog vagy vele? Megkapsz tőle mindent, amit akarsz? Nem anyagi dolgokra gondolok! – kérdezi apa.

- Igen, boldog vagyok vele! – mondom mosolyogva - Megkapok mindent, figyel rám, törődik velem. Elkísér edzésre vagy utána értem jön, hazakísér, pedig nem is erre lakik.

- Akkor nincs ellenvetésünk – mondja anya mosolyogva – De szeretnénk azért majd valamikor személyesen is megismerni egy ebéd vagy vacsora keretein belül. Megsütöm, majd a kedvenc sütidet! Biztos neki is ízleni fog!

- Nem ehet édességet! Nóri cukorbeteg!

- Cukorbeteg? Gyógyszer vagy inzulin? Vagy a kettő együtt? – bújt elő egyből az orvos apából.

- Csak inzulin, meg diéta. Ez vált be neki! De nincs gond vele, odafigyel rá – hazudom. Tudom nagyon jól, hogy ennél sokkal több figyelmet kéne fordítani a betegségére.

- Akkor jó! Meg azért néha itt is aludhatnátok, alig látunk mostanában. Neki is közelebb van a munkahelye. Nem kell bújkálnotok előlünk!  – mondja anya.