Fogadásból

14.

Szombaton este a bár előtt vártuk Zsuzsival a többieket, szokás szerint késtek. Nóri már két órája itt volt, kipakolták a hangszereket és próbáltak egyet. Egész nap ideges és izgatott volt. Talán nem is bánom annyira, hogy már nem zenél, mert ezt kibírni minden fellépés előtt nem lehet. Végre megérkeznek a többiek, így bemegyünk. Rögtön Nórit kezdem keresni és ki is szúrom a színpad előtt. Felé indulok, hogy még kicsit tudjunk beszélni a koncert előtt. Szorosan ölel meg, amint mellé érek.

- Ajjj annyira izgulok! – mondja még mindig engem ölelve.

- Ügyes vagy, felesleges izgulnod!

- Oh te könnyen beszélsz, nem te fogsz 200 ember előtt zenélni – enged el.

- Igaz! Én csak 500 ember előtt szoktam játszani! De minden rendben lesz! Sokat gyakoroltál!

- Oké – fújja ki a levegőt – Hol ültök?

- Ott bal oldalt középen, szóval csak arrafelé tessék kacsingatni!

- Igenis értettem Főnök! – bólogat mosolyogva.

- Kíváncsi vagyok milyen újdonságokkal állsz elő!

- Majd meglátod! Remélem tetszeni fog!

- Biztosan – bújok hozzá – Na visszamegyek, hagylak téged idegeskedni! Ha végeztél akkor majd gyere oda, jó?

- Mindenképp! – ígéri. Adok neki egy rövid csókot, majd visszamegyek a többiekhez. Valamelyikőjük már kikérte az első kör italt. Alig 10 percre rá már kezdenek is, Vanda köszönti a közönséget, majd elindult a buli. Az első pár számnál Nóri csak a színpad mellett áll egy számomra ismeretlen lány társaságában. Majd Vanda int neki és felsétál hozzájuk. Eljátsszák megint Paramore-tól a Ignorance című zenét, majd az Ismerős Arcoktól a Játsszuk el-t, Welshly arms Legendary-t. Következik a kedvencem, Sia- Alive. Annyira imádom a hangját, még mindig annyira tetszik ahogy énekel. Lerí róla, hogy mennyire élvezi és már nyoma sincs az előbbi félelmének.

- Na kedves közönség! Ugye ígértünk nektek pár újdonságot! Kezdetnek itt van Nóritól kettő szám! Fogadjátok szeretettel! – jelenti be Vanda és lesétál a színpadról, egyenesen a párjához. Nóri visszaül a szintetizátor mögé és játszani kezd. Többször felém tekint, mást nem is néz.

- Emeli Sandé Hurts – súgja a fülembe Heni, mire én csak bólogatok. Meredten nézem őt, ahogy zongorázik, ahogy énekel. Büszke vagyok rá! Annyira könnyeden játszik és énekel egyszerre, hogy az ember azt hinné gyerekjáték. Vége a számnak, a közönség ujjongva tapsol. Nóri iszik egy kicsit, majd feláll a zongora mellől és mikrofonnal a kezében az állványhoz lép. Becsípteti a mikrofont és hátrafordul az ismeretlen lányhoz, akivel az előbb a színpad mellett állt.

- Ganda Rita a zongoránál, vele közösen adjuk elő a következő számot. Rita még csak 16 éves, de nagyon ügyes– magyarázza mosolyogva Nóri. A lány játszani kezd és Nóri a megfelelő helyen bekapcsolódik. Ez is Emeli Sandé, My kind of love. Így rekedtes hangon is nagyon jó ez a zene, sőt nekem jobban is tetszik. De lehet elfogult vagyok. Nóri a mikrofont markolva énekel, közben a kezeivel gesztikulál. Annyira a színpadra illik. A dal vége felé elhalkul a zongora és csak Nóri hangját lehet hallani, mindenféle zenei kíséret nélkül. Végigfut a hátamon a kellemes borzongás. A közönség is néma csendbe hallgatja, majd a szám végével egy emberként kiált fel. Nóri elmosolyodik és bólint egyet, majd levonul a színpadról. Látom, hogy a közelben maradt, biztos még játszanak valamit.