Fogadásból

5.

Nóri

Már kezdtem tényleg bunkónak érezni magam, hogy Anna harmadik meghívását utasítom vissza. De tényleg mindig arra a napokra kér időpontot, mikor dolgozom vagy éppen a 16 órás munkaidőmet akarom kipihenni. A harmadik visszautasítás után kissé ritkulni kezdtek az üzenetei, ez pedig nem akartam. Már egészen megszoktam, hiányozni kezdtek a beszélgetéseink. Így most rajtam volt a sor, hogy elhívjam kávézni. Nem kicsit lephettem meg, mert percekig nem jött válasz. Végül megegyeztünk egy szerda estében, hív, ha végez az edzéssel és összefutunk valahol. Mivel volt még szabad két órám és fáradt sem voltam annyira, hogy aludjak, így a zeneszoba felé indultam. Ezt legalább nem pucolta ki teljes egészében Martina. De gondolom csak azért, mert nem bírták kivinni a zongorám. A hangfelszerelésemet, és az egyik kedvenc gitáromat elvitték. Amit tőle kaptam gitárt itthagyta, biztos azért, hogy szurkálódjon vele. A régi bandámtól kaptam egy vadiúj elektromos gitárt. Ők mellettem álltak, mikor megtörtént a baj. Akkoriban sokat jártam el hozzájuk próbára, vagy csak úgy zenélni Vandával. A zene lendített túl a nehézségeken, kikapcsolt és megnyugtatott. Már hetek óta nem nyúltam egyik hangszeremhez sem. Leülök a zongorám mögé és végigsimítok rajta, majd felnyitom. Milyen zenéhez is van most kedvem, morfondírozok magamban. Egy ujjal nyomkodom a billentyűket, majd belekezdek egy Máté Péter zenébe. Félbehagyom, mert nem ez kell most. Bekapcsolom a hi-fimet és elindítom a válogatásomat, ahol egy jó kis Nickelback szól. Ez az! Bekapcsolódom a számba és elkezdek játszani. Úristen de hiányzik! Annyira belemerülök, hogy észre sem vettem, hogy Anna hívott. Lejjebb halkítom a hi-fit és visszahívom.

- Szia! – köszön bele a telefonba.

- Szia!

- Remélem nem keltettelek fel.

- Nem én csak éppen...- kezdek bele, de félbehagyom a mondatot – Zenét hallgattam elég hangosan és nem hallottam meg hogy hívsz!

- Akkor áll a kávézás?

- Igen! Mikor, hol?

- Félóra múlva a Sweetie-ben? Tudod melyik az?

- Rákeresek!

- Oké! Akkor hamarosan – mondja és érzem, hogy mosolyog.

- Ott leszek! Szia!

- Szia! – rakja le a telefont. Lekapcsolom a hangfalakat, bezárom magam mögött az ajtót és a házba indulok. Átöltözöm és bevettem a gyógyszerem, majd ettem rá pár falatot. Kocsiba pattanok és gyorsan rákeresek a helyre. Lassan mentem, volt időm, a közelben kerestem egy parkolóhelyet. Míg sétáltam a találkahely felé rágyújtottam. Ránéztem a cigire, lehet le kéne szoknom. Bár nem szívok sokat, napi 2-3 szál. Éjszaka és a rendezvényeken mondjuk többet, ez tart ébren. Vajon Annát zavarja? Napját sem tudom megmondani, mikor voltam utoljára randin, vagy találkán vagy mi ez most. Az utóbbi időben kerültem az ilyeneket, nem ismerkedtem senkivel. Az ajtótól nem messze álltam meg, elmerültem a szemközti épületben, mikor valaki megfogta a karomat. Ijedten rezzentem össze, Anna meg jót nevetett rajtam.

- Ne haragudj! Nem gondoltam, hogy ennyire elmerültél aaaa... - mondja és ő is az épület felé fordul, hosszasan tanulmányozza, de nem lát semmi extrát, így kérdőn visszafordul felém.

- A világításban – vágom rá mosolyogva.

- A világításban, értem! – nevet fel – Bemegyünk?

- Mindjárt, csak elszívom – mutatom fel a cigimet – Milyen volt az edzés?

- Fárasztó, de jó! Te mit csináltál ma?