Tell me you love me / Demi L. Fanfiction /

Until you're mine

  - Ez meg mi?!?! - oldalra fordítom a fejem és meglátom Liát...  

Mindketten ledermedve állunk ott és bámulunk az egyik legjobb barátnőnkre. Kicsit megszorítom Lucy kezét , mert megijedek. 

- Hát ... minek tűnik? - szólalok meg végül én nagy meglepetésemre. 

- Annak, hogy két barátnőm smárol és mintha egy pár úgy viselkednek... Buzik vagytok??? - lép közelebb..

- Biszexek, ha már nagyon pontosítani akarunk... 

- Mióta? - néz ránk felvont szemöldökkel.

- Én , eléggé rég óta... -motyogom.

- Én tavaly nyár óta tudom fixen... - hogyhogy fixen? 

- És ti...Amikor nem voltatok suliban együtt voltatok igaz? Meséljetek el mindent! - karol belénk középen és elindulunk. - Mióta vagytok együtt? Mikor akartátok elmondani??? Úristen! Rengeteget kell mesélnetek!! 

Csak úgy letámad  a kérdéseivel, de mi mindenre válaszolunk. Megbeszéljük, hogy nem mondja Janenek amíg mi nem mutatkozunk egy pár ként nyilvánosan a suliban és ha meg is tudja Jane Lia is meglepett lesz. Eléggé ügyesen titkoljuk, eléggé hosszú ideig, de mivel nem igazán tudtuk biztosra, hogy meddig akarja a másik titkolni, ezért egyik nap kértem jöjjön át... Átjött és amint az ágyamra leültünk szinte egyszerre fakadtunk ki. 

- Vállaljuk fel! - bökjük ki egyszerre. 

A szemeibe nézek csibészes mosollyal és kitör belőlünk a nevetés. 

- Te se bírod már igaz ? - néz rám. 

- Nem igazán. Azt akarom , hogy tudják veled vagyok . És tudják csak az enyém vagy! 

- Imádom amikor ilyen határozott vagy baba - ugrik a nyakamba és megcsókol. Azt hittem egy röpke csók lesz belőle, de nem... A hosszabb csókból a testemen kezdett csókolgatni, amibe egyszerűen nem tudtam nem beleborzongni.

- Lucy... -szűröm a fogaim között. - Apa bármikor bejöhet... - mondom halvány , erőtlen hangon. 

- Nem igazán érdekel. - motyogja a hasamat puszilgatva, de felkúszik és megcsókol. Rajtam fekszik és a derekánál ölelem. 

- Szeretlek...-nézek le a szemeibe. 

- Én is szeretlek téged . - mosolyog.

Ekkor belép apa. Nem lepődik meg, csak mosolyogva beljebb lép. Szólt , hogy hozott kaját és , hogy ha végeztünk menjünk le enni. Imádom az apám... Ezt sem tűrné minden szülő szó nélkül, ő mégis támogat és szeret feltétel nélkül. 

Másnapra megbeszéltük Lucyval, hogy a suliba én viszem, az Impalámmal és együtt kézenfogva megyünk be. Simán vállalom, ő viszont izgul, kicsit jobban érdekli a barátaink véleménye őt rólunk, mint engem. Meg hát... Nem akarja, hogy beszéljenek a háta mögött.. Nem azért mert számítana neki annyit, hanem mert tudja, hogy elküldöm a búsba azokat akik bántani merik őt. 

Kiszállok és kinyitom neki az ajtót. Bezárom a kocsit és megfogom a kezét. Az arcát megfogva a szemeibe nézek. 

- Kész vagy kicsim? 

- Azt hiszem, igen.... - megcsókolom hirtelen. - Igen... -mondja amikor végeztünk. - Készen vagyok! 

Félmosollyal az arcomon elindulok a suli felé vezető kikövezett úton. Eleinte senki nem vesz észre minket, de félúton érzem, hogy egyre több szempár szúrja ki amit lát... Én lazán sétálok a táskámmal a hátamon, de ő megszorítja a kezem. Fél, érzem rajta. Simogatom a kézfejét, ami megszokta nyugtatni. Ismerem , nagyon is ismerem.  Számítottam is a reakciójára. Mire a folyosóra érünk, addigra mindenki minket követ, a szemével legalábbis... A szekrényünkből kivesszük a könyveinket és a terembe megyünk. Leülök leghátra, ő pedig az ölembe. Előttem ül, de amíg nem csengetnek befészkeli magát. A hátát cirógatom ekkor bejön Jane. Meglát minket, azt , hogy suliban vagyunk, azt , hogy az ölembe ül... Egyből leesik neki, viszont az arcáról semmiféle boldogság nem tükröződik vissza. 

- Ez mi?! 

- Minek tűnik? - kérdezek én vissza, meg Lucy inkább csendben marad most. 

- Rohadtul annak, hogy ti jártok és mindketten buzik vagytok! 

- Ha kulturáltabban mondanád a te szádból se hangzana ilyen parasztul. De igen járunk, és? - vonom fel a szemöldököm. 

- Mit és?! Mit képzeltek?? - ökölbe szorul a kezem és felállok... Lucy megfogja a kezem, de akkor is elfogom mondani... 

- És te mit képzelsz? - halál nyugodtan fogom elmondani neki - Bejössz a terembe, ahol az egész osztály bent van már... Leüvöltöd a fejemet és Lucy fejét, hogy mit képzelünk magunkról, hogy szeretni merünk valakit... Ocsmány és undorodó hangsúllyal kijelented azt , hogy mi melegek vagyunk és még neked áll feljebb? Gondolkozz már! 21. században élünk, de ha ez nem is ok arra, hogy elfogadd, hogy igenis két lány szereti egymást... - közelebb lépek és a fülébe súgom, mert nem akarom , hogy más is hallja- Akkor legalább mint a barátaidat megtisztelhetnél minket a normális hangsúllyal és véleménykifejezéssel... Mert amikor szarban voltál és mindenkivel összefeküdtél mi voltunk ott veled és mi őriztük meg a titkaidat.... 

- Én... 

- Nyugodtan bocsánatot kérhetsz, de fogd vissza magad,mert szarul jössz majd ki belőle... - ellépek és visszaülök... Lucy toleránsabb lesz vele, én viszont személyes sértésnek vettem és egy ideig a jó élet se fog hozzá kedvesen viszonyulni... 

SUPRISE ÉLEK MÉG! ÚJ rész, remélem valakinek tetszik, igyekszek de érettségi időszakban nem egyszerű! Szeretek mindenkit! 

PUSSZKA

-J<3