Egy furcsa lány - Liana története

60.

Csakhogy a kómás hangulat ellenére volt élet azon az udvaron. Mert egyből ott termett egy figyelmes őrszem, erre Liana csak félelmében mert gondolni. Viszont, mire mindezt végiggondolta, Eldos már a nyakára volt tekeredve, és csakhamar bele is halt a halálos kígyómarásba az áldozat. De mire Liana megijedhetett vagy felháborodhatott volna a váratlan gyilkoláson, Eldos sürgette, menjenek innen, mert több őrszem is előkerülhet a semmiből. Így aztán gyorsan fedezékbe vonultak, miközben Liana azért még mindig azon gondolkodott, hogy "idegenvezetője" milyen veszélyes is tud lenni, és mekkora szerencse, hogy eddig élve megúszta ezt a kalandot. És még nagyobb szerencséjére, mely akkor jutott már csak eszébe, mire a gondolatokban idáig eljutott.... Eldos nem éppen őrá figyelt, hiszen gondolati úton kommunikálnak, azaz a kígyó könnyedén "kihallgathatta" volna gondolatait. Valami kis deszkaépület mellé osontak mindeközben, és résnyire nyitott ajtaján be is oda.
"Ki kell gyorsan találnunk, hogyan tovább." - sürgette Eldos. "Nincs sok időnk, hamar megtalálják a hullát, és a keresésünkre fognak indulni."
"Nem is sejted, merre lehet a társad?"
"Valahol az egész középpontjában, úgy sejtem."
"Akkor viszont mégiscsak mielőbb ki kell innen jutnunk, és a keresésére indulni.."
"Igen. Én úgy gondolom, talán a főépületük alatt lehet a pince, ahol fogva tartanak áldozatokat."
Kióvakodtak a kis építmény ajtaján; szerencsére még mindig nem keresték őket. A legnagyobb épület felé vették az irányt, Liana futva, hogy minél rövidebb ideig tartózkodjon fedezék nélkül. Aztán elindultak a fal mellett, valamilyen ajtót keresve, melyet kisvártatva meg is találtak. Liana megpróbálkozott vele, előtte erősen összpontosított arra, hogy legyen már nyitva, és mikor elhúzta a nehéz fareteszt rajta, az engedett óhajának, és kinyílt előttük az ajtó, mögötte szurkos sötétséget feltárva.
"Muszáj bemennünk, nincs választás." - hallotta agyában Eldost. "Nyugi, én látok a sötétben, és nem érzékelek semmi veszélyest."
Liana behúzta mögöttük az ajtót, és még sötétebb lett.
"Várj csak egy kicsit." - Aztán a kígyó magára hagyta, de nem sokáig maradt egyedül, így aztán töprengésre továbbra sem maradt ideje, máris visszatért hozzá.
"Találtam kicsit arrébb lámpást, jöjj velem, mert én nem tudom neked idehozni."
Nagy nehezen elkalauzolta oda a lányt, aki kitapogatta az említett tárgyat.
"Remek. És hogy gyújtjuk meg?"
"Szerinted?"
Liana lehunyta szemét, persze a "kilátás" nem változott semmit. Igen erősen arra gondolt, hogy tűz ég a lámpásban, és segítségével sikerül egy kicsit könnyebben tájékozódnia. Kinyitotta a szemét, de semmi sem történt.
"Kislány, van itt gyufa is.." - mondta bocsánatkérő hangon Eldos.
"Ó, hát miért nem ezzel kezdted?"
"Kíváncsi voltam, mit cselekszel." - válaszolta vigyorogva a kígyó.
"Nekem valahogy egyáltalán nincs olyan jó kedvem, mint neked, nincs itt semmi móka."
"Majd lesz."
Lianának sikerült nagy nehezen meggyújtania a lámpást, hiszen életében nem látott ilyet közelről, csak a filmeken. És azért azon is elkezdett gondolkozni, mi lehet itt majd olyan vidám? Esetleg Eldos nem is az, akinek mondja magát, csak egy jó nagy átverés főszereplőjévé vált? Kihasználják a társával a segítségét, aztán meg szépen cserbenhagyják, esetleg tőrbe csalják? Mi van, ha Lodorum pártján állnak, csak jó nagy bolondot csinálnak belőle, és ahelyett, hogy elmenekülne, most egy középkori várbörtönbe kaszlizzák be, ahol még olyan "barátokra" sem számíthat, mint amott Maius volt? Ilyen gondolatok közepette tépelődött, miközben előrehaladtak a folyosón, melynek falát terméskövekkel rakták ki, és egyébként elég keskeny volt. A falon tartókban fáklyák helyezkedtek el, csak éppen nem voltak meggyújtva, és bizony Liana kezdett már egyre jobban félni.