Egy furcsa lány - Liana története

29.

...és meglepő vagy nem meglepő módon Linasszán lépett be rajta. Mielőtt bármit is mondhatott vagy tehetett volna, lövés dördült és már a földön feküdt.
- Széttrancsírozom ezt a rohadékot! - üvöltötte Tóbiás - Lehet ez volt az az idióta srác is! - nézett haragos szemekkel Erára, mintha szerencsétlen leány tehetett volna valamiről is, hiszen bárkit át lehetett volna így verni.
- Tóbiás, lehet a Földön sem fog ennyitől meghalni! - mondta reszketve Liana. Igaz, hogy önvédelem volt ez is, meg ellenségre ment a lövés, de akkor is gyilkosság. A többiek is tág szemekkel néztek, mire Tóbiás elordította magát:
- Fussatok, meneküljetek, ne bámészkodjatok! - ezzel kirohant a garázsból. Az épület előtt viszont kissé hátrahőkölt az őt fogadó látványtól, és a többiek majdnem nekiütköztek hátulról. A földön egy fekvő alak fogadta őket, és ez nem más volt, mint Edvin.
- Mi a fene!? - nézett hátra Tóbiás - Mindenesetre engem nem érdekel, én mentem a bőrömet, és ha van egy csöppnyi eszetek, velem tartotok!
Ekkor megcsillant a fa alatt a krómozott felület, és teljes életnagyságában és erejében ott állt a motorja.
- Bakker, a mocim, hát az is megvan!!!!! - ordította örömében, majd felpattant a "paripa" hátára. Be is indult a motor, majd hátranézett:
- Liana, te felférsz mögém..
- Nem hagyom itt a húgomat! - válaszolt vissza a lány - De te menj csak nyugodtan, csak megoldjuk!
No igen, a gyáva...... Károly jött el közülük:
- Én veled tartok, Tóbi! A többiekért meg visszajövünk, elhozzuk a fater verdáját!
- Ám legyen! - mondta Tóbiás, és elhúztak a motorral. Furcsa, de semmi sem állta útjukat.
A többiek is elindultak az utca felé.
- Liana, nézd! - kiáltott fel Mimi, mire mindnyájan hátrafordultak.

- Endre, jaj mit tegyünk?? Mi történhetett velük? - Anya reszketett, de nem a hidegtől - Biztos, hogy történt velük valami, valami szörnyűség! Mert másképpen miért nem veszi fel Era a telefonját..?
- Nyugodj meg, szívem. Ne gondolj egyből a legrosszabb eshetőségre!
- Mit tegyünk..? A rendőrségre is hiába megyünk, én beleőrülök ebbe a tehetetlenségbe!!
- Nem tudom, mit tegyünk. Igaz, hogy innen hívott fel Era, vagy nem?? Mi van, ha csak félrevezetés volt, kényszerítették a lányokat a hívásra? Nem hallatszott semmi ilyesmi a hangjukon?
- Nem vettem észre, de tudod annyira talán nem is figyeltem, hiszen annyira nagyon megörültem a hívásnak! - sírta el magát megint Anya. Lelkileg már egészen belebetegedett ebbe az egészbe. Mikor ideköltöztek Kőhalmára azt hitte, végre talán talál egy kis békét. Erre tessék. Semmi, csak minden egyre rosszabb, sokkal rosszabb lett, mint eddig volt. Eddig legalább együtt volt a kis családja még úgy is, ha néha volt bonyodalom a nagyobbik lányával. És most itt, ebben a kisvárosban úgy tűnik elveszítette őt, és nem elég ez, már a kisebbik is belekeveredett, és most, ebben a szörnyű pillanatban kezdte úgy érezni, kicsúszik minden a kezei közül, és örökre elveszíti őket.
- Csssss.... - próbálta csitítani Endre, dehát nem sok sikerrel.
- Találj már ki valamit..... Nem állhatunk itt, én megtébolyodok! Ennél az is sokkal jobb, ha bemegyünk a rendőrségre, és bejelentjük Era eltűnését is.
- Nincs 24 órája..
- Nincs, de elég érdekes módon tűnt - ennél a szónál ismét megrázta vállát a zokogás - el, és Lianáról is tudunk nekik hírt adni. Mi van, ha még itt vannak a környéken, és talán mégis elérnek valamit?
- Igazad van.. Itt már úgysem tudunk mit tenni, irány a rendőrség! - határozta el hirtelen magát Apa. Közben kiléptek az utcára, ahol kis, nagyon kis híján elsöpörte őket egy gyönyörű chopper.