Egy furcsa lány - Liana története

15.

Era éppen laptopja fölé hajolt, új üzenete érkezett a facebookon. Unottan kattintott a kis piros borítékra. De egyből el is múlt unottsága az üzenet láttán, mert feladója nem volt más, mint elveszett nővére, Liana! Egy képet tartalmazott az üzenet, Lianát ábrázolta valami félsötét dzsumbujban, és egy nagy fehér valamit tartott maga előtt, rajta szöveg:
"Megvagyok, élek. Nem tud senki sem segíteni, mert elraboltak az űrlények. Nagyon messze vagyok!"
Era meglepetésében felkiáltott, szülei furcsán néztek rá.
- Mi baj, kislányom? - kérdezte Anya.
- Anya.... Ezt látnod kell! Liana üzent!!
Szüleik pillanatok alatt a gép előtt termettek.
- Mit tegyünk? - vakarta fejét Apa - Vajon sehogyan sem lehet velük kapcsolatba lépni?
- Nem tudom.... - válaszolta kisebbik lánya - de olyan nagyon jó volna, ha Liana hazakerülne....
Anya szeméből most is könnycseppek gördültek alá.
- Nem sokáig bírom én már ezt.. - sóhajtotta.
- Szerintetek volna értelme a rendőrségnek szólni? - morfondírozott tovább Era.
- Szerintem lehet nekik szólni - válaszolta Apa - Bár tenni úgysem tudnak semmit, de lelkünkre kötötték, bármi történik szóljunk.

Liana nagyon elfáradt. Nehezen hozták össze ezt a különös üzenetet Webberrel. De sajnos ők írásban nem kommunikálnak, így nem tudott mit kitalálni, hogyan írjon, és innen eredt a kép ötlete. Bár e bolygón és e világban igen kreatív dolgok és lények voltak, ezt mutatta Webber főhadiszállása is, de most ez volt a megoldható.. A pók kissé fölényes, arrogáns modorú volt néha, de jó perceiben egész normális.
"Most viszont vissza kell menned az erdőbe" - sugallta Webber. "Nem szeretném, ha itt találnának, ugye érted.."
"Persze-persze."
Webber magához erősítette a lányt egy fonallal, és szépen felvitte a felszínre.
"De ugye ha sikerül eljöhetek máskor is hozzád.."
"Ha sikerül....."
"????"
"Tudod jártak már itt különféle lények. Sajnos, egyiket sem láttam egynél többször, mert mindig feldolgozzák őket.."
Liana megriadt...... Lehet, valóban halál vár rá, csak szépen hitegették Sailrosék, hogy így meg úgy, közben meg.....
Az erdőben maga sem tudta mit tegyen. Tudta, merre van a visszavezető út, de semmi kedve nem volt visszasétálni oda. De azon is elgondolkodott, hogyha nem megy vissza, akkor mit fog csinálni ebben a világban? Sem barátok, sem emberek, egyáltalán mit enne, hogyan élne itt egyedül? Van-e értelme? Hirtelen eléggé suicid hangulat szállta meg, és már azon volt, hogy visszamegy, tegyenek vele az űrlények amit akarnak, minek kínlódjon itt egyedül. Aztán a fáról ismerős alak ugrott elé, Roborus.
"Ismét találkozunk.. Nos, hogy érzed magad nálunk?"
"Nem jól...... Elég kétes dolgokat hallottam az imént, és úgy érzem, sosem leszek már emberek között."
"Kivel beszéltél?"
Liana gondolkodott, megmondja-e, hiszen Webber azt ígértette meg vele, nem beszél senkinek az "akcióról".
"Webber, a pók, igaz?"
"Hát ja." - Liana elfeledte egy pár pillanatra, ezek a gondolatait is kiolvassák.
"Ne félj, nem árullak el. Webber amúgysem tud tenni semmit. A szája nagy, fellépése bizalomgerjesztő, de csak egy netfüggő kocka, és tudod a neten való teleportálást még mi sem találtuk fel."