Artblood

Atsushi: Visszhang

-Nem földi vagy? - kérdeztem erőtlen hangon.

-Nem. Tér-idő anomálián keresztül jöttünk ide a bátyámat keresni - mondta láthatóan lehangoltan. Végignézett rajtam - Vannak szárnyakkal rendelkező földiek?

-Úgy tudom rajtam kívül egy sincs... én is csak pár napja nézek így ki. - mondtam teljes letargiával - De ezalatt a pár nap alatt túl sok dolog történt...

-Ha attól jobb lesz, nyugodtan meséld el - nézett rám, valószínűleg együtt érezve, de furcsa szemeiből semmit nem tudtam kiolvasni a hangulatváltáson kívül. Mellém ült - Nekem is felkavaró egy hetem volt...

Töviről hegyire mindent elmondtam egészen átváltozásomtól Yon-san átváltozásáig. Látszott, hogy a metamorfózisok felkeltették érdeklődését. Anyukám halálának elmesélése közben lesütötte szemeit. Végig figyelmesen hallgatott, szemeit nem vette le rólam.

-Nem emlékszel, mi ittál átváltozás előtt?

-Borzalmas íze volt.

-De mi volt az üvegen?

-Nem néztem... ebben hibáztam. Pont ugyanúgy nézett ki, mint valami trendet követő boroscímke.

A srác hihetetlen gyorsan végig pásztázta a romokat, halántékán megdagadtak az erek, a megerőltetéstől. Felállt, pár lépést tett, majd lehajolt. Egy üres üvegszilánkot húzott ki a törmelékek közül. Eldobta, ugyanazon a helyen kutatni kezdett, kis idő múlva megállt. Egy címkével ellátott szilánkot emelt ki.

-Ez volt az? - nyújtotta felém.

-Igen.

-Tegnap elvesztettem a nővérem - üres tekintettel távolba nézett... szomorú arccal felém fordult - úgy tudom tizenhét éve elveszett a bátyám. Itt.

-Remélem megtalálod - néztem magam elé.

-Ki ez a szép lány? - mutatott a képre, amit a kezemben szorongattam.

-A barátnőm... volt. - mondtam összeszorult szívvel - Hinazuki három éve halott.

Lehajtott fejjel néztem képet. Árnyék takarta el a fotót. A srác mutató és középső ujjával függőlegesbe hozta fejemet. Arca komoly volt, tekintete határozott.

-Leszel az álbarátnőm? - vigyorgott rám. Én abban a szempillantásban fülig vörösödtem.

-Mi van?!

-Csss! - csitított el - Én nem ismertem a fiú énedet, kell valami álca itt a Földön. Segítséget kérek tőled! ... ugyanakkor, segíteni akarok neked...

Talán furcsa, talán elhamarkodott döntés volt. Belementem.

-Hogy hívnak? - tettem fel az evidens kérdést.

-Echo.

-Én Atsushi vagyok, Adachi Atsushi - nyújtottam kezet neki. Nagy levegőt vettem s ki is fújtam - Elkísér-e valahova a frissen sült barátom?

-H... hova? - vörösödött el most ő.

-Csak egy haverhoz.

A kezére néztem. 'Hmmm...' Valahogy felszabadított, már nem voltam lehangolt. Ránéztem a képre, majd Echohoz szóltam:

-Kölcsön tudod adni a dzsekid? - kérdeztem, mire kicsit furán nézett rám.

-Nem használjuk ki a fiúnkat kislány! - nyújtotta a dzsekit mosolyogva.