Artblood

Shineko: Elkerülni a lehetetlent

Atsushi csuklója eltörött. Hát ezt jól megcsináltam. Mégis hova visszük gipszeltetni, ahonnan nem viszik laborba a szárnyai miatt. Nagybátyám rögtön kísérletezne rajta. 'Te jó ég, már megint elfelejtettem kijavítani Atsushit!' Mivel kiskorunkban is ismertük már egymást, még akkor mutattam be a dokit, amikor azt hittem ő az apám...

-És mégis, hogy visszük orvoshoz ezt a madarat? - tette fel a sensei a kérdést ami meg sem fordult a felyemben.

-Az iskola felé több magas ház van... - válaszolta két fájdalmas szisszenés közepette a sérült. Bambán bámultunk rá, mert nem értettük, mit akar. Rosszallóan ránk nézett, majd válaszolt a fel nem tett kérdésre:

-Utcán gondolom nem nagyon kéne még sétálgatnom, ki tudja mit reagálnak a járókelők. Más opció? Valami jármű? Az őrnagy kis autójába nem hiszem, hogy beférnék, Yon meg motorral jött... az olyan, mintha gyalogolnánk, csak gyorsan. Szal a repülés mellett döntöttem, és mivel a terep adott, hogy háztetőről háztetőre szállva eljussak az iskoláig az iskolaorvoshoz kéne menni. Őt úgyis mindannyian jól ismerjük...

-Szóval a házak közötti utcákat kéne valakinek tisztán tartania és valakinek szólnia kéne, hogy ne szedjenek le a biztonságiak - kapcsolódtam be a gondolatmenetbe. - Frappáns, de mégis mit mondunk az őrségnek?

Sensei legyintett egyet:

-Megoldom.

'Ha maga mondja.' Felhoztam a táskám a tetőre. Elkezdtem matatni benne, majd előhúztam a bluetooth-os fülesem és Atsushi ép kezébe nyomtam:

-Ezzel kéne kommunikálnunk, majd jelzem ha tiszta a terep. Csatlakoztasd a telódhoz.

-Bevetésre megyünk? - kérdezte mosolyogva, majd vigyorogva folytatta - Lent van a telóm. Felhozod?

Jóóól van, az új kis aranyos leányzópofikádat is tudod már használni... A lakás tulajára néztem:

-Van még két fülesed?

Bólintott.

-Akkor kérlek adj egyet nekem és egyet anyukádnak! - utasítottam, majd mosolyogva folytattam - És ha már úgyis lemész... Kérlek hozd fel Atsushi telóját is!

Mosolyogva megrázta a fejét, majd elindult a lépcső irányába. Közben a sensei is lement kötszerért, hogy addig is legyen valami a törött csuklón, nehogy elmozduljon repülés közben. Kicsit meglepődtem a kombináción, amit felhozott. Egy csomag vatta, egy guriga fásli... 'Oké ebben semmi fura nincs... de miért hozott fel egy guriga puha alumíniumot?!' Végül az alumínium valami merevítésként szolgált a precízen megszerkesztett kötésben. 'Minek ezután gipszelni?'

Mindenki megkapta a saját felszerelését, sensei felcsörgette az iskolaorvost is, aki megígérte, hogy lezsírozza a légvédelmet. A „komolyság" kedvéért fedőneveket is kaptunk. Atsushi hattyú lett, sensei fészek és én meg macska. Ne kérdezzétek a logikát... az én nevemért Atsushi a felelős. Az iskola sajátos rádió alkalmazását beüzemeltük a telefonokra és betelepítettük a füleseket is. Leszaladtam az utcára és elfoglaltam a helyem:

-Macska Hattyúnak! Első tiszta, mehetsz! Vétel.

-Vettem, indulok! Vétel.

Hatalmas árnyék úszott át fölöttem. 'Ha nem vetne árnyékot úgyse nézne fel senki, de ez...'

-Itt Fészek. Elindultam a találkozási pontra, akkor a helikopter leszállónál várok rátok srácok, ha baj van szóljatok. Vétel.

Egészen a negyedik utcáig minden simán ment. Ott elterelte a figyelmem egy fészekből kizuhant sirályfióka és egy néni majdnem észrevette a Hattyúnkat. Miután egy lyukakkal ellátott, bélelt karton dobozban hónon alá vágtam folytattuk az utat...