| 2. 11. |

220 22 4
                                    

Elképesztő. Csak ez az egy szó jutott eszembe, amint betettük a lábunkat a "bunker" ajtaján. Sam nem hazudtolta meg az állítását, miszerint a hely tényleg óriási, rengeteg könyvvel, egy konkrét adatbázisuk is van, de nem akartam bepofátlankodni az otthonába. Egyszer sem nevezte így, de tudom hogy így tekint rá.

Az embernek mindig kell egy olyan hely, amihez érzelmi kötelékek fűzik, vagy amikor távol van, oda vágyik vissza. Egy hely, ahova letelepedhet, biztonságban érezheti magát, vagy ahol családot alapíthat. Sam pedig hiába akarná nekem adni az örök egyedüllétet, tudom, hogy ő is társaságra vágyik. Ugyan már, ki nem?

- Egyelőre ülj le oda - intett az asztal felé, aminek szélére lerakta a kezében lévő kabátját meg a táskáját, és a lépcső felé fordult. - Cas nincs itt, de hogyha bármi kell, akkor...

Szólj. Ezt akarta volna mondani, csak rájött hogy mekkora parasztnak hangzik.

- Bocsánat, én –

Egy intéssel félbeszakítottam és megráztam a fejem, mondván hogy nincs baj. Kezdem megszokni az ilyen elszólásokat, és hálát adok az égnek amiért nem vak vagyok, mert akkor jöhetnének a vakos viccek, nekem meg semmi kedvem vakvágányra kerülni.

- Egy perc, és jövök - indult a lépcső irányába, de még utoljára visszafordult. - Maradj itt, oké?

Válaszul csak kihúztam az egyik súlyos széket az asztaltól, és levágtam magamat rá. Úgyis lesz még alkalmam közelebbről megvizsgálni a mögöttem terjeszkedő könyvek áradatát – és hogyha nem ér vissza két percen belül, magam indulok el felfedezni a helyet. Ami persze végül be is következett.

Mióta vele vagyok, valamiféle óriási szeretet kezdtem el táplálni a könyvesboltok meg a könyvtárak iránt. Most meg itt van előttem több száz könyv – talán még több is –, és elnézve Sam "foglalkozását", ezek is ilyen baromi érdekes könyvek. Rengeteg videót néztem a szellemjárásokról, köztük voltak nagyon hihetők is, de nemrég találtam egy bizonyos műsort, ahol mindenféle természetfeletti, avagy nem éppen szokványos dolgokat boncolgatnak. Nagyon érdekes, nem beszélve arról hogy többet ismerek is... Ha már mást nem is?

- Sissy! - kiáltotta el magát Sam, valahonnan előrébbről.

Az egyik eldugottabb sarokban volt egy bőrfotel, oda feküdtem be egy vastag könyvvel. Valamelyik része latinul volt, míg a másik angolul. Találtam még benne német feljegyzéseket, amiket nem igazán tudtam hová tenni, de amit tudtam abba belefogtam.

Mintha jelentések lennének különféle szörnyekre hivatkozólag, de leginkább a Samnél látott rendőrségi aktákhoz tudnám hasonlítani.

- Te itt meg mit csinálsz? - nézett le rám, ahogy végre megtalált. Megvontam a vállam. - Mindegy, gyere - intett maga felé, de látván hogy küszködöm a felkeléssel, kivette az ölemből a keményborítós könyvet, a másik kezével pedig talpra állított.

Reméltem, hogy kellemesen meleg tenyere nem engedi el az enyémet, de amint alkalma adódott rá, megtette. Pedig éreztem, és nagyon remélem hogy ő is. Azt a jóleső, meleg borzongást, ami az érintését kísérte – el sem tudom hinni, hogy mi lenne ha máshol is megérintene.

- Pár kérdésre választ kéne adnod, meg van egy pár teszt ami szintén lényeges lehet - sóhajtott fel, lerakva a kezéből a könyvet az asztallapra.

A vele szemben lévő szék felé intett, és ő is helyet foglalt, maga elé véve a laptopját. Egy kicsit még pötyögött rajta, majd rám nézett.

- Szeretném, hogyha teljes mértékben őszinte lennél, hiába nehéz - nézett mélyen a szemembe. Kezd megijeszteni. - Mutatok egy pár képet, és bólints, amelyik ismerős.

Jane Doe - Ki vagyok én? [SPN] ✓ !ÁTÍRÁS ALATT!Where stories live. Discover now