Jane Doe - Ki vagyok én? [SPN] ✓ !ÁTÍRÁS ALATT!

| 2. 8. |

Ami azt illeti, szerintem megtaláltam amit kerestünk. Csak valahogy mégsem illik a képbe.

Egy hatalmas kúria, bent az erdőség közepén, valamiféle növénytermesztéssel foglalkoznak ott, talán borászattal is, nem tudom. És a lényeg az, hogy a halott nő szervezetében kén nyomokat találtak, így Sam rögtön meg is mondta, hogy démonok keze van az egészben. De a feltépett torok továbbra is rejtély.

De ami a legjobban kiborít, az a folytonos csend. Sam egy büdös szót nem szólt hozzám reggel óta, pedig már hat óra is elmúlt. Ami pedig azt illeti, kezdek emiatt dühös lenni rá. Miért nem beszél velem? Nem süket vagyok, hanem néma! Nem mintha az annyival megkönnyítené a helyzetünket, de feltűnően zavaró, ahogy hátrányos helyzetemnél fogva máshogy kezel.

Me: Miért nem beszélsz?

Felpillantott az épp olvasott aktából, és érdeklődve vette kézbe az előbb rezdült telefonját. Amikor pedig elolvasta az üzenetem, hangosan felsóhajtott. Vagy csak a köztünk beállt néma csönd volt az oka, hogy ilyen hangosnak hallottam.

Sam: Ezt már egyszer elmagyaráztam. De most térjünk vissza az ügyre.

Idegesen dobbantottam egyet a lábammal a szőnyeggel burkolt padlón, mire csak rám kapta a tekintetét. Zavarodott volt, én meg dühös. Nem éppen nyerő páros.

Me: Ne kezelj már hátrányos helyzetűként!

Sam: Nem tudok tenni ellene, hogy ne legyél az!

Megbántott. Vagyis valójában csak közölte velem ami amúgy is elég egyértelmű, de akkor is rosszul esett. Ezt pedig tudattam is vele, mert csapott-papot otthagyva viharzottam ki a szobából, egyenesen a sajátom felé az irányt.

- Várj! - rohant utánam Sam, de amint a karomért nyúlt, a mellkasánál fogva taszítottam rajta egyet. Nem egészen hatotta meg. - Csak ezt hadd intézzem még el, aztán a teljes figyelmem a tiéd.

Makacsul összefontam a karomat a mellkasom előtt, és a parkolóba meredtem. Az a pár lámpa megvilágította a kocsija fekete motorháztetejét, meg másik valamennyivel odébb parkoló krómszürke Hundai-t is. Hogy ezt honnan tudom, arról fogalmam sincs...

- Máris indulunk - intett az autó felé, amivel az előbb is szemeztem. - Ülj be, egy fél perc, és ott leszek.

Engedelmeskedtem neki. De csak azért, mert végre hajlandó volt szóban megkérni valamire. Szeretem hallgatni a hangját, mert olyan kellemes tónusa van. Vétek lenne ezt elhanyagolni, nem beszélve arról, hogy sokkal egyszerűbb módja ez a kommunikálásra – legalább is az ő részéről.

×××

Valamiért azt hittem, hogy valami elhagyatott raktárba vagy egy vágóhídra megyünk, de nem. Valami gazdag laknak tűnik – óriási kert, amit a sötét még ijesztőbbé tesz, és a ház is talán három emelettel büszkélkethetett. Sam a csomagtartóban matatott, amíg én távolról szemléltem a kocsiból a helyet. Jó 500 méterre, ha nem többre álltunk meg – Sam szerint itt még nem vesznek észre. Így is azt mondta, hogy túl közel merészkedtünk, de nem hittem neki. Megérzésem van hogy nem jó dolog, ha túl messzire parkolunk le.