Egy család, egy ház

402 35 11
                                    

Összességében mindenki elfogadta Aisat. Mondanám, hogy én is, mert mégiscsak az apám barátnője, de nem. Inkább jó barátok lettünk. Fel sem tűnik az a két év különbség, ami köztünk van, nagyon egy hullámhosszon vagyunk. A többiek is jól viselték, hogy új tagja van a csapatnak;

- Div, leléptünk az Asia Centerbe! - rikkantott Hidan, majd Konannal és Kisaméval elindultak ki a kapun.

- Hova? Ember, ez egy falu, itt hiányzik az ilyen luxuscikk!! - kiabáltam ki az ablakomon, mire apum csúnyán nézett rám - Most mii, egyetlen nagyobb bevásárló központ nincs itt. - vontam meg a vállam egy kínos vigyor kíséretében. Kisame felemelte a karját:

- Értsd úgy, elmentünk Aisaékhoz! - kiabálta már az utca másik végéről.

- És Aisa háza az Asia Center... Ezt sem Hidan találta ki... - pislogtam utánuk. Merengésem két kar zavarta meg, amik a derekamra tapadtak. Megfordultam, és Deidarával találtam szembe magam. Először azt hittem, Pedro, de mióta úgy elpáholtuk (öhm, apa volt), hírét se hallottuk, azt se tudom, hogy jutott haza.

- Nyugi, hm. - húzott magához. Igen, tudja, hogy az elején borzasztóan féltem attól, hogy Aisa elveszi tőlem apát, de már belenyugodtam, és nem félek ilyesmitől. Csak hát néha még előjön...

- Tudom. Aisa apa barátnője, és a rosszindulat igencsak messze áll tőle. - bólogattam, majd szorosan megöleltem Deidarát. Ő ezt viszonozta, és a hajamba rejtette az arcát, majd boldogan felsóhajtott - Deidara.

- Hm?

- Nos... Találtam egy házat. Kertes ház, mivel ugye mindenkinek el kell férni benne, csak hát... - motyogtam a vállába.

- Drága?

- Kicsit. Nem sok kéne, hogy kifizethessem. - mondtam, mire elengedett, és a gépemhez lépett, majd leült elé, én meg az ölébe. Megkerestem az ingatlant, és mindketten figyelmesen olvastuk a leírást, és az összes képet megnéztük.

- Divóra... Azon gondolkodtál.... Hogy Danna nem biztos, hogy jönni akar? Hm? - kérdezte halkan. Már majdnem kérdeztem, hogy "miért ne jönne?!" aztán leesett.

- Aisa miatt, igaz? - motyogtam, le sem véve a szemem a monitorról. Deidara egy hümmögéssel közölte, hogy telibe találtam, engem meg elfogott a pánik. Aisa 16 éves. Ő másik suliba jár. Én... Nem akarom szétválasztani őket. De nem akarok elszkadni Sasoritól sem. Akkor most...?!

- Divóra! Divóra, figyelj ide, hm! - tette a vállamra a kezét Deidara, mire picit megráztam a fejem.

- Hm? Mondd. - néztem rá, mire a monitorra mutatott, ahol a ház ára volt feltüntetve. Elmegy - Deidara, még ha ki is tudom fizetni, utána nem marad semmi pénzem. És tudod, hogy nem szeretek kölcsön kérni. - mondtam, míg az összeget figyeltem, hátha attól lejjebb megy egy kicsit.

- Divóra, a szüleid biztosan adnak. És Kakuzu sem akkora dög, őt is ugyanúgy eltartod, be fog szállni, hm! - simította meg a karom, mire a mellkasának dőltem. Irtó jól esett, hogy megtart és szeret.

- Hallottam, Deidara! - rontott be Kakuzu a szobámba.

- Tudod, van az a szokás, úgy hívják, kopogás. Szóval menj ki, és gyere be újra. - morrantam fel. Kaki keresztbe fonta a karjait:

- Kell neked az anyagi támogatás a házadhoz? - vonta fel a fél szemöldökét.

- Gyere beljebb... - morogtam.

- Nahát, hogy én milyen meggyőző tudok lenni! - mosolyodott el. Nem, nem volt rajta a maszkja. Anyuék szerencsére elhitték, hogy a varratok csak tetkók... Mert nem értek hozzá... Addig jó! Kakuzu egy gyengéd mozdulattal arrébb lökte a gurulós széket, benne Deidara és én. Én sosem mondtam, hogy gyenge! Persze a "gyengéd" lökéstől a falnak ütköztünk, Deidara viszont szorosan ölelt, így nem is estem le és be se ütöttem semmimet. Hősiességét egy puszival és egy gyors csókkal háláltam meg, majd Kakuzu felé fordultunk, aki unottan figyelt minket.

- Na szóval, természetesen be tudok szállni, azonban csak egy bizonyos összegig, meeert... Ööö... - pillantott oldalra. Míg kifogást keresett, Deidara a fülembe súgta:

- Úgy hallottam, ha Kakuzunak egy bizonyos összeg alatt van a pénze, átváltozik Tobi szintű monstrummá, hm. - duruzsolta, mire elmosolyodtam.

- Hé! - fogtam meg Kakuzu karját, ugyanis semmi nem jutott eszébe - Mennyivel tudsz beszállni? Van annyi, hogy ha hozzáadjuk az enyémhez, megvehető? - kérdeztem. Kakuzu tökéletesen tudta, mennyi az annyi, hiszen ha valakinél, akkor nála biztonságban van a pénzem (persze csak egy része), elkölteni nem fogja, csak gyűjti. Azt meg nem tilthatom meg neki. Mégiscsak a barátom, ilyen apróságot igazán nem tagadhatok meg tőle!
                          ❄❄❄
- Divóra, bejöhetek? - kopogott.

- Gyere, persze! - már csak Deidara és én voltunk a szobámban. Benyitott, és már épp kezdte volna a mondandóját, csak fel be szakítottam - Apa, jössz velünk holnap házat kuksizni? - vágtam bele a közepébe. Ő pislogott párat, majd a vörös tincseibe túrt:

- Nem tudom. Pontosan hánykor?

- Háromkor. Innen ugye egy fél óra az út a városba, meg még egy fél óra, míg odaérünk, tehát innen háromnegyed kettőkor indulunk. - magyaráztam faarccal.

- Értem. Nos... Aisaval igazából menni akartunk a városi strandra, ha gondoljátok... - légyszi, légyszi, légysziii - ...veletek megyünk, és a strandnál leválunk. - Neeeeeeeee!!!! Ohh, banyek... Pedig szerettem volna, ha eljön...

- Persze, tökéletes. - hazudtam. Mosollyal a képemen. Uhh, de meg fogom még ezt bánni....

Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️Where stories live. Discover now